2009. május 26., kedd

A Krisztus Tudatosság




Szignál Sejt Gyógymód

Krisztus Tudatosság, a Szeretet / Szerelem energiája

Kirael mester Kahu Fred Sterling közvetítésével

Christ Consciousness, The Energy of Love
© Fred Sterling
Contact: Lightways Publishing,
3075 Kalihi Street, Suite 101,
Honolulu, Hawaii
96819, USA
Lightways@Kirael.com
Tel: + 808 952-0880
http://www.kirael.com/

Fordítás: Clarissa
https://univerzumi-tudatossag.blogspot.com/





KIRAEL: Jó estét. Jézus mesterről és a Krisztus Tudatosságról fogunk beszélni. Különböző helyzetekről szeretnék beszélni, ahol Jézus mestert idézték, vagy beszédét fordították. A Bibliát az ő hitvallásának tulajdonítják, melyben azóta sok mindent tévesen értelmeztek. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy letisztázzam ezeket a félreértelmezéseket. Nem filozófusként, vagy valami ilyesmiként jöttem el ide. Olyasvalakiként jöttem el, aki hajlandó megosztani veletek azt, hogy hogyan is értelmezi ezeket [a beszédeket].

A Biblia azt mondja, hogy Jézus mester a Teremtő Isten jobbján ül. Ez nem áll oly messze [az igazságtól], barátaim, mert azért, hogy visszatérjetek a Teremtő Isten lényegébe, át kell haladnotok azon az energián, amit Krisztus Tudatosságként ismernek, ami azt jelenti, hogy be kell teljesítenetek mindent, amit meg akartatok valósítani itt, a földi utatok során. Most, a földi utatok lehet, hogy ismétlés néhányatok számára. Addig teszed meg utad újra meg újra, amíg nem érzed azt, hogy megvalósítottad azt, amit akartál. Az érdekes dolog a Teremtőhöz a Krisztus Tudatosságon keresztül való visszatéréssel és a Krisztusi Tudatossággal kapcsolatosan az, hogy a Krisztus energia hozzávetőleg 2000 évvel ezelőtt látogatott el a Föld síkjára, és Jézus Mester formájában jött el, hogy megmutassa nektek, hogyan létezzen a Krisztus Tudatosság a Földön.

A ma esti összejövetelünk során sok dologról fogunk beszélni, mint például a Mesterek jellegei, és a többi, és a többi. Szeretném, ha mindenki, aki a gyógyulást keresi, tudná, hogy gyógyulási folyamataitokat Jézus mester a maga teljességében látja. Gyógyulásotok nemcsak a megtestesülésen belül található betegeskedésről szól, hanem egy feladat [lecke] tervéről, és mindenről, amit magatokkal hoztatok. Jézus mester keresztülvezet mindegyikőtöket a gyógyulás csodáján, mégis ennek önmagatokon belül kell elkezdődnie.

Meg kell értenetek Jézus mester emberi oldalát. Jézus mester útja során kudarcérzettel küszködött; gyógyítóként rá tudta tenni valakire a kezét, és azonnali gyógyulást tudott létrehozni. A fény uralmának hatalmával bírt. Bárhová is ment, emberek tömegei könyörögtek érintéséért, gyógyításáért. Nemcsak azért jött el a Földre, hogy gyógyítson, hanem hozott egy gyönyörű üzenetet is. A tömegek lármájában viszont üzenete gyakran elveszett.

Amikor beszélt, akik hátul voltak, és nem hallották tisztán, kiáltoztak, előrenyomakodtak, és megpróbáltak karnyújtásnyira kerülni hozzá. Akik elöl voltak letérdeltek, meghajoltak és a földre borultak. Gyakran tört ki pokoli lárma és Jézus mester a helyszínről távozni kényszerült. Még akkor is, ha nem kényszerítették a helyszín elhagyására, az emberek gyakran olyannyira elárasztották aziránti kérésükkel, hogy érintse meg őket, hogy képtelen volt megosztani üzenetét. Így, még ha a Krisztus Tudatosságban is volt, kudarcérzettel küszködött, mert nem tudott mindent megtenni, amit szeretett volna.

Mindaz, amit ma este megosztok veletek, megmutatja Jézus Krisztus mester emberi oldalát, mert neki, csakúgy mint nektek is, volt megvalósítandó fejlődése, programja és feladat terve. A szerencsés dolog az, hogy elkezdte a Föld síkjának gyógyítását. Megalkotta azt a teret és időt, amit Változásként ismernek. Ez az a Változás, amit most itt, a Föld síkján látni fogtok. Elhalasztásának egyetlen oka, hogy a tömeg-tudatosság nem emelkedett fel arra a pontra, ahol felkészült lett volna, hogy ezt kezelje. Barátaim, ez most lesz. Semmi kétség efelől.

[További információ a Nagy Változásról Fred Sterling: „Kirael: A Nagy Változás” című könyvében található – 2005. Lightways Publishing]

KÉRDÉS: Voltak Krisztusnak gyerekei, és ha igen, mi a nevük, és ha nem voltak gyermekei, hogyan lehetséges, hogy néhány embernek Krisztus DNS-e van?

KIRAEL: Ez egy óriási kérdés. Különbséget kell tennem Jézus az ember és a Krisztusi Tudatosság között. Ha a bibliai fiatalemberről beszélünk, arról a fiatalemberről, aki a harmincas éveinek elejéig élt, akkor tisztában kell lennetek, hogy e rendkívüli megtestesülés nem nemzett gyermekeket. Nem hozott gyermekeket a Föld síkjára. Ebből a megtestesülésből való felszabadulásakor, keresztre feszítés után feltámadt, és ezen a ponton, ez az energia, a Krisztusi Tudatosság visszatért a Teremtő Istenhez.

A Krisztusi Tudatosság jellegei, azóta is és most is a megtalálhatóak Föld síkján. Ezek most Jézus mester jellegei [aspektusai] a Föld síkján. Ez azt jelenti, hogy emberi testekben megtestesült Krisztusi Tudatossággal bírtok ebben a sajátos időben. Valójában nekik voltak gyermekeik, tehát vannak DNS másolatok. Mégis, hogy őszinte legyek hozzátok, barátaim, amikor Jézus mester lépkedett e Föld síkján, nem volt DNS másolata az adott életideje során.

Oly nagy hangsúlyt fektetnek erre az egy megtestesülésre. Jézus mester volt az egész emberiség tanítója. Ő volt az egyetlen, akit mindenki az egyetlen Krisztusként fogad el, és ez igaz. Sokan kérdezik, hogy vajon Jézus mester visszatér-e a Föld síkjára. Jézus mester sosem hagyta el Földi síkotokat. Lehet, hogy nem sétálgat itt egy harmadik dimenzionális testben, de sosem hagyta el tudatosságotokat – és hogy világosan fogalmazzak, ti sem hagytátok el soha az övét.

Azt mondták azoknak, akik nem a fényből tettek dolgokat, hogy elkülönültek Jézus mestertől. Ez, barátaim, szintén egy félrevezetett információ. Sem Jézus mester, sem Teremtőtök nem ítélkezik felettetek. Ez a vallás egy formátuma, melyet Pál nevű fiatalember helyezett be a távlatokba. Nem szándékozom kényeztető, vagy tapintatos lenni ezen az összejövetelen.

Azok, akik viaskodnak azzal, amit mondanom kell, nem jók, vagy rosszak. Ők egyszerűen hűségesen kitartanak hitrendszerük mellett. Akikben megragad valami abból, amit mondanom kell, ők várják, hogy tovább töltődjenek fénnyel, jobban, mint a múltban.

KÉRDÉS: Mind a négy evangélium feljegyzett egy eseményt, melyben Jézus, amíg Jeruzsálemben volt, bement a „Templomba”, és dühösen elkergette a pénzváltókat és kereskedőket a Templomból (Máté 21:12). Mi az igazság Jézus mester templombéli látogatásával kapcsolatosan?

KIRAEL: Jézus mester volt az egyik legmagasabb energia, aki valaha is meglátogatta földi síkotokat emberi testi formában, és emberi tapasztalásokkal bírt (ezen emberi tapasztalások megelőzték megkeresztelését). A templombéli tapasztalásában, Jézus kifejezte kudarcérzetét, amikor megpróbálta üzenetét eljuttatni a néphez, mely nem volt hajlandó meghallgatni őt. Nyomatékosan mondom. Az emberek nem álltak készen, hogy meghallgassák üzenetét abban az adott időben, és ebből számos különböző helyzet adódott, melyet Jézusnak meg kellett tapasztalnia a „próba és tévedés” módszerén keresztül. Beszédeit e helyek lépcsőiről mondta, és nagy tömegeket vonzott.

Amikor nagy tömegekre gondoltok, összegyűlt emberek százezreire gondoltok. Nos, abban az adott környező területen nem volt sok ember, mégis voltak alkalmak, amikor emberek ezreinek tömegét vonzotta. Megestek általatok nem hallott helyzetek, és ezeket nem jól mondták el az írott történelem nagy részében. Ennél az adott incidensnél, Jézust úgy ábrázolják, hogy dühösen beszél, vagy nemtetszését nyilvánítja ki. Ez nem így volt. A tömegek előtt állt, és ezt mondta: „Kérlek, legalább figyeljetek szavaimra, mert ha figyeltek, nem számít, ha magatokkal viszitek [szavaim], mivel bennetek fognak azok visszhangozni, amikor készen álltok meghallani.” Elejétől fogva ez volt az üzenete. Ez az én üzenetem is. Nem oly szándékkal jöttünk ide, hogy életetekben nagy változást vigyünk végbe. Azért jöttünk ide, hogy megosszuk veletek üzenetünket. Ha egyszer megosztottuk ezeket az üzeneteket, már rajtatok áll, hogy értelmezzétek őket.

Ha emlékszünk a Mester szavaira, akkor megértjük, hogy tanításai a „rövidebb utat” mutatják meg – az emberi népesség abbéli képességének hiánya okán, hogy nem képesek kiterjeszteni gondolati folyamataikat, hogy annak látványán túl nézzenek, és megértsék, hogy a világ az adott időben a helyzetek sokkal terjedelmesebb változatát foglalja össze.

KÉRDÉS: Kik voltak Jézus legértékesebb tanácsadói?

KIRAEL: Mária Magdaléna volt az egyik legközelebbi bizalmasa Jézus mesternek. Mária Magdalénát sok dologgal vádolták abban az időben. … Bármit is tett Mária mielőtt Jézus mesterrel találkozott, lényegtelen. A földi dimenziótokban oly sok embert számoltatnak el azokért a dolgokért, amiket a múltban tettek, és nem azokért, amit a jelenben tesznek. A tömegek vélekednek így. Lehet, hogy elengedhetjük azt, ami a múltban történt, és jobban ráhangolódhatunk, ami a mostban történik. Néhányan úgy gondolják, hogy ez nem működik, mert úgy hiszik, hogy a múlt szab irányt a jövőnek. Nos, lehet hogy igen, ez az igazság, lehet, hogy nem mindig az, barátaim. Az emberek gyakran változtatják meg energiáikat, és neked fogalmad sincs arról, hogy valójában kik voltak, nem is beszélve azokról, akiket csupán vádoltok.

Da Vinci Utolsó Vacsora című festménye asztalnál ülő férfiakat ábrázol, akik különféle ételeket és mást fogyasztanak. Ha Da Vinci 180 fokos fordulatot vett volna, akkor egy másik festményt festett volna, mert látott volna egy másik asztalt, telve női energiával, Mária Magdalénát kivéve, aki jobbján volt. A női energia nagyon fontos volt a Krisztusi Tudatosság számára. Jézus mester megértette, hogy a női energia ugyanolyan fontos, mint a férfi energia; tanácsokat kaphatott tőlük. Például, a fiatal Márta, Szűzanya testvére nagy hatással volt Jézus mesterre. Szűz Mária ellentmondást nem tűrő anya volt, és nem úgy értem, hogy rossz modorú volt, mert rendkívül bájos hölgy volt. Jézus mestert korai éveiben – amikor ő öt, hat, tíz, tizenkét éves volt – Szűz Mária megszállottan védelmezte.

Egyszer Jézus elcsúszott, elesett a kertben és térde egy kicsit lehorzsolódott. Ó, szent Isten, Mária majdnem elvesztette önuralmát. Mindig mindenhová követte. ... Jézus fiatal életének egyik fénypontja az volt, amikor elküldték vidékre, hogy meglátogassa Márta nagynénikéjét, vagy egyik nagybácsikáját. Örült, hogy távol lehet az anyai rajongástól. Nagyon szerette Mártát, szavakon túlhaladó szeretettel szerette őt.

Térjünk vissza a szeretethez [szerelemhez], amit Mária Magdalénával osztott meg. A történet folytatódik azzal, hogy Mária Magdaléna szerelmes volt Jézus mesterbe. Nos, barátaim, Jézus mester keresztelése után, ha jelenlétében lettetek volna, nem tudtátok volna megállni, hogy ne legyetek szerelmesek belé. Fényt és szerelmet / szeretetet sugárzott, amit méterekkel előtte érezni lehetett. Nem kellett, hogy mellette állj, hogy érezd ezt a fényt. Ha a környéken voltatok, és szemetek találkozott az övével, érezted szerelmét, és az erőt, ami kiáradt belőle. Nem a „nyertes – vesztes” viszonylatában volt hatalma. Inkább ez a hatalom a szerelem / szeretet tökéletes szabadságából eredt, és ezt mindenki érezte.

Tehát, igen, Mária Magdalénát kétségtelenül vádolni lehetett azzal, hogy szerelmes volt Jézus mesterbe, de az igazság az, hogy abba volt szerelmes, amit Jézus mester képviselt, a fénybe, a bátorságba, a szerelembe és a Teremtő Isten hatalmába. Sok ember volt, aki nagy hatalommal bírt Jézus mester életében. Mindnyájan hallottatok tanítványairól, azokról, akik vele utaztak, de, higgyetek nekem, csupán kevés ember jelent meg, aki hatással volt életére.

Jézus mesterről szóló történetek egy két órás előadást is megtöltenének. Voltak időszakok, amikor megtapasztalta a szegénységet, és voltak időszakok, amikor a gazdagságot, volt, amikor átélte a szomorúságot, és volt, amikor az örömmámort, ami túlhaladta a legvadabb elvárásait is, voltak időszakok, amikor megtapasztalta, hogy szerelemmel szeresse mindazt, melynek megtételére idejött, és voltak időszakok, amikor saját lényegében is kételkedett. Olyan ember volt, mint mindenki, aki most a hallgatóság soraiban itt ül, mégis hozott magával egy különleges energiát. Fény-mesterek kíséretében érkezett, és hozzáférése volt közvetlenül a Teremtőhöz. Azt mondják, amikor haldoklott, ránézett az égre és ezt mondta: „Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet?” (Máté 27:46) Ez nem pontosan így történt.

Nem próbálok semmit sem hiteltelenné tenni. Csupán emlékeztetni szeretnélek titeket, hogy a Biblia, ahogyan most ismeritek, egy szép könyv, mégis, barátaim, mint a régmúlt történelmének minden könyvét, az egyik generáció adta át a következőnek, és a korai években ez szájhagyomány útján terjedt. Mindenki, aki most hallgat engem, különböző verzióit fogja továbbadni annak, amit most mondok. Ha ez az eset áll fenn most, akkor miért lett volna másképp akkoriban? Amikor Jézus mester szavait végül pergamenre vetették, voltak történetek, amiket esetleg egy kicsit másképpen meséltek el, a kedvező lehetőséget megragadva.

[További információ megtudható: Kirael mester és Kahu Fred Sterling: „Mária Magdaléna: Amit a Da Vinci kód nem mondott el nektek!” című előadás hanganyagából. http://www.kirael.com/ ]

KÉRDEZŐ: Feltételezem, hogy amikor Jézus mester eljött a Föld síkjára, az egoval, a fátyollal érkezett. Amikor megkeresztelték, mi történt az egojával?

KIRAEL: Jézus mester nem fátyollal jött el a Föld síkjára. Senki sem jön a Föld síkjára ego-fátyollal. Te alkotod meg a fátylat, miután ideértél. Így tanítod gyermekeid, úgy, hogy megmutatod nekik, hogyan vegyék fel a „fátylat”. Jézus létrehozott egy fátylat. Sosem volt nagyon sűrű. Mindig jól mozgott a fátylon belül, de az mégis ott volt. Megkeresztelése alkalmával, a fátylat eltávolították. Többé nem rendelkezett egoval, amivel foglalkozni kell, mint ahogyan ti teszitek ezekben a napokban és e korban.

Volt egy angyala, aki elvette egojának jelenlétét. Ez az angyal onnantól fogva vele maradt, addig, amíg elhagyta lelke a Föld síkját. Szóval, az ego, vagy a fátyol, többé nem volt része valóságának. A megkeresztelésétől fogva ő a testet öltött szerelem kisugárzásává vált. Szóval, amikor az egoról beszéltek, igen, ő is alkotott egy egot, ami bizonyos ideig jelen volt. Jézus egoját elengedték megkeresztelésekor, ami egy varázslatos hely volt.

Vannak, akik küszködnek az „Isten” szóval. Ha egyike vagy azoknak, akik az Isten szóval küszködnek, helyettesítsd be a szót a Szerelem / Szeretet szóval, és megérted, miről is szól az egész. Amikor az egek megnyíltak azon kevés alkalom során a Földön, amikor Isten energiájának hangja zengett a Föld síkjára, minden jelenlévő egyén fátylát azon a helyen levették egy pillanatra. A fátyol sosem volt annyira lecsökkentve, mint abban az időben volt. Még akkor is, ha a fátyol-függönyöket lecsökkentették, az emberek még mindig hajlandóak voltak magukra visszavenni, szinte azonnal, a félelmük miatt.

KÉRDEZŐ: Jézus története ugyanaz a világ minden részén? Van olyan üzenet, ami ugyanaz, amit Jézus maga közvetített?

KIRAEL: Először is, a Krisztusi Tudatosság megtestesült egy emberi alakban, akit Jézus mesternek hívtak. Jézus mester volt az az energia, ami ennek a megtestesülésnek a végeredménye volt. Más szavakkal, a világ kétségtelenül tisztában van a Krisztusi Tudatossággal. Nem tapasztalta meg minden világ oly módon, ahogy a Föld síkja tette, de mégis, minden világ evolúciós rendszerén keresztül, beleértve galaktikus testvéreiteket is, látott már a Krisztusi Tudatossághoz hasonlót.

A Krisztusi Tudatosság áthatol minden élő evolúciós lehetőségen valóságotokon belül, ami nemcsak a ti Földetek, hanem minden más evolúciós bolygórendszer, vagy dimenzió.

Az evolúciós folyamat itt, ezen a szinten kezdődik. Áthaladtok ezen a folyamaton, amit emberi fejlődésnek, evolúciónak neveznek. Amikor megtettetek mindent, amit meg kell tenni, hogy emberként fejlődjetek, meg kell mindent tanulnotok, ami fellelhető a négy-test rendszerről – az érzelmi, fizikai, gondolati és lelki testekről. Ezután léptek be az Angyali valóságba. Ha egyszer áthaladtatok az angyali állomáson, megtanultátok azt, amit meg akartatok tanulni az Angyali valóságból, továbbhaladhattok az Irányítás birodalmába.
Most, a tanácsadó Vezetők birodalma nincs magasabban, mint az Angyali birodalom. A birodalmak nem lineárisak. Miután megismerted a tanácsadó Vezetők világát, megfelelő vagy arra, hogy belépj oda, amit a Fény Mestereinek hívunk, és utána a Krisztusi Tudatosságba, majd Istenbe. Ez egy elkápráztató utazás, barátaim.

Mindenki azért lép be az evolúció valóságába, vagy az evolúció [fejlődés] tudatosságába, hogy fejlődjön, és visszatérjen Teremtő Isten Fényébe. A Krisztus Tudatosság az utolsó elem, amin az egyén keresztülhalad, ami azt jelenti, hogy megtanultad megérteni, miről szólt Jézus mester. Megtanultad a szépséget és bölcsességet, amit lehozott a Föld síkjára. Megtanultál nem ítélkezni. Nem úgy nézel az életre, hogy jó, vagy rossz, vagy lehetne jobb, vagy lehetne rosszabb is. Úgy tekintesz rá, mint a „Minden, Ami Van” szépségére. Az élet mindig a szépségről és a szerelemről [szeretetről] szól.

KÉRDÉS: Mi az erkölcsi tisztaság szerepe a Változásban?

KIRAEL: Az erkölcsi tisztaság szerepe számomra az, hogy megtanuljátok a szeretet [szerelem] valóságát, és az ítélkezés hiányát, és megtanuljátok létezéseteken keresztül a békét és harmóniát. Amikor valaki erényes, akkor egy térben létezik, ahol többé nem néz le senkit, és fel sem néz senkire. Amikor valaki az erkölcsi tisztaságból működik, a szerelem tisztaságának formájában teszi ezt. Többé nem léptek fel a bíró szerepében. A szerelemhez [szeretethez] igazodtok. Ebben az igazodásban, hiszem, hogy elmondhatjátok magatokról, hogy elértétek az erkölcsi tisztaságot. A szerelem [szeretet] az, amelyre minden evolúció törekszik; nemcsak a ti emberi tényezőtök, hanem minden tényező igyekszik igazodni a szeretethez [szer-elemhez].

[A fenti témát magában foglaló előadás anyaga megtalálható angolul a http://www.kirael.com/ oldalon: Kirael mester és Kahu Fred Sterling: “The Great Shift: Now That We Know, What Do We Do”]

KÉRDÉS: Amikor Jézus ezt mondta: „Újra kell születnetek”, a reinkarnációra célzott?

KIRAEL: Amikor a reinkarnációról beszélünk, e téma az embereket megosztja; valamilyen álláspontot foglalnak el. Vannak, akik hisznek benne, és vannak, akik nem. Túllépek ezen a közismert vonalon, azért, hogy ne kelljen választanotok.

Amikor arról beszélt, hogy újra élünk, Jézus úgy értette, – akár reinkarnációnak, vagy evolúciónak, fejlődésnek, vagy bármi másnak hívjátok – hogy számos lehetőségetek van, hogy eljöjjetek ezen evolúciós fejlődési folyamatba, és mindent tökéletesen megtanuljatok. Ha nem vagy megelégedve azzal a móddal, amit egy életidő alatt megtanultál, bizonyosan megengednek neked egy másikat.

Most, mint Jézus mester, néhányatok lehetséges, hogy azt választja, hogy többé nem a Földön fejlődik tovább, és lehet, hogy egy eltérő rezgésmintát veszel fel.

KÉRDÉS: Mit értett Jézus ez alatt, amikor ezt mondta: „Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt.” (Máté 7:13-14)

KIRAEL. A Változásról beszélt. Amikor azt mondta, hogy keskeny az út, azt értette ez alatt, hogy az út keskeny, barátom, mert ez fókuszál titeket. Amikor a fókuszról, gyújtópontról beszéltek, keskenyről beszéltek, ami a legtöbb esetben nem a lineáris gondolat szerint keskeny, hanem a valóságotok megértésében az. Igen, a kapu előttetek van. Igen, az út a kapuhoz egyenes, mert az út nem a lineáris időben található helyre visz… Igen, a fény útja ez, ami ragyogóbb minden más útnál, amit valaha is felfoghatnál. Amikor Isten Teremtésébe való visszatérésről beszélünk, arról beszélünk, hogy visszatérünk a legtisztább formába, megtapasztalva minden lehetségest odaát.

A neki tulajdonított állítás az övé volt, és tőle származik. A tetőkön állva kiálthatnátok ezeket a szavakat, mert egy általános nézetet nyújt számunkra arról, hogy milyen gyönyörű lehet ez az út. Amikor Jézus azt mondta: „Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz” a bűnről, vagy gonoszról beszélt, vagy arról, ahogyan abban az adott időben nevezték. Akármikor, ha valaki a bűnösség helyén van, elvesztette a szeretetet [szerelmet]. Ha egyszer újra megtaláljátok, a bűn többé nem része ennek.

KÉRDÉS: A Római Katolikus Egyházban az apácákról és papokról azt tartják, hogy Istennel házasodtak össze. Krisztus mondta, hogy ezeknek az embereknek szüzeknek kell lenniük?

KIRAEL: Ezt a folyamatot a Teremtővel, vagy Istennel való házasságkötésnek hívják, és ez egy szép folyamat, de, hogy őszinte legyek hozzád, barátom, Istennel való házasságkötés a ti Teremtő Istenetekhez való eljutásnak az evolúciós terméke. Az önmegtartóztatást nem Jézus mester, vagy a Teremtő Isten ajánlotta. Egy tervet kínáltak, ha akarod, a fejlődés átfogó tervének okán. Ez volt az a részlet, amit részben a vallási csoportjaitok állítottak össze. Nem szándékozom vallásellenesnek tűnni. A vallás itt, a földi síkotokon egy gyönyörű szerepet játszott eddig, és ezután is játszani fog.

Az egyik vallásotoknak hozzávetőleg kétmilliárd követője van. Ilyen nagy szám hatalommal bír. Amikor rendelkeztek ilyen típusú hatalommal és erővel, védelmezni fogjátok minden olyan formában, amit arra alkalmasnak véltek.

Jézus mester követői közül néhányan különböző irányokba vették útjukat. A Biblia Pálról beszél, aki üzlet orientált volt, és tudta, hogy Jézus mester tanításait oly módon kell rendezni, hogy azokat ne magyarázzák félre. Pál törekvései keltették életre a modernkori vallásaitokat, hogy így mondjam. Oly módon rendezte Jézus mester tanításait, hogy megalkotott egy helyet, ahol a hatalommal bírók, a görögök és rómaiak, rendelkeztek némi ellenőrzéssel afelett, amit tanítottak. Ha nem adták volna meg a görögöknek és rómaiaknak ezt a lehetőséget, a Mester tanításai elvesztek volna. A formába öntött vallás megelőzte az összes többit, és ez sosem változott meg.

Szóval, amikor azokról beszélünk, akikről azt mondják, hogy házasságot kötöttek Istennel, hiszem, a legjobb fényükben, ezt meg is tették, és csakugyan házasságra léptek a Teremtő Istennel.

KÉRDÉS: Beszélnél az ártatlanságról?

KIRAEL: Hiszem, hogy az ártatlanság az egy olyan dolog, amit a legtöbb ember meg merne tenni. Barátom, az ártatlanság nem más, mint ismerni az önvalód, ami a legtisztább részed. Az ártatlanság belép önvalódba, hogy meglássa, megnézze, vajon te is rendelkezel-e ugyanazzal a szépséggel és fejlődési, evolúciós működéssel, mint mindenki más. Az ártatlanság annak a felismerése, hogy ti mindannyian testvérek vagytok. Az ártatlanság valósága az „ego-nélküliség” terébe való belépés folyamata. Más szavakkal, amikor megtalálod az ártatlanságot, megleled önmagad az ego nélkül. Így tudnám a legjobban meghatározni az ártatlanságot.

KÉRDÉS: Ha folytatjuk evolúciós [fejlődési] utunkat, és az ártatlanság és szerelem [szeretet] bizonyos szintjét elérjük, visszakerülünk a fénybe? Miért nem látjuk egymás fényét?

KIRAEL: Ha semmi mást nem tudsz meg tőlem, halld meg ezt: Sosem voltál a fényen kívül, barátom. Álarcot teszel fényedre; lebeszéled magad arról, hogy elhidd, hogy fény vagy; megszínezed fényed; sok dolgot teszel, hogy tettesd, a fényen kívül vagy, de sosem voltál a fényen kívül.

Jézus mester fényt árasztott, bárhová is ment. Minden alkalommal, amikor elhagyod ezt a dimenziót, – mely nem a halál; nem szeretjük használni ezt a szót – hogy belépj abba a valóságba, amire otthonként hivatkoztok, ez az úgynevezett fény parádé a tiéd, hogy megértsd.

Létre fogja hozni jelenlétét itt, a Föld síkján. Itt, a Föld síkján, annyira leköt titeket az öt érzékszervetek, hogy ha valami nem idomul hozzá ezekhez az érzékekhez, azt hiszitek, hogy annak nincs valóságtartalma. Ismeritek a régi talányos kérdést: Ha egy fa kidől az erdőben, és senki sincs ott, akkor is zajt csap? Én tudom a választ.

Ha egy fa kidől az erdőben, és nem lennétek ott, akkor hang sem lenne. Amit ti hangnak neveztek, az valójában egy rezgés. Annak érdekében, hogy ez a rezgés hanggá alakuljon, rendelkezni kell egy vevővel, értem ez alatt az emberi, vagy állati fület, ami megalkotná a rezgést, és átalakítaná azzá, amit ti hangként azonosítotok. Jézus mester fénye egy rezgés. Nem látható, mégis tudjuk, hogy ott van. Rá kell hangolnotok magatokat ezekre a rezgésekre. Ily módon, hallani fogod a fát az erdőben, és látni fogod Jézus mester fényét is.

KÉRDÉS: Amikor Jézus mester gyógyított és embereket érintett meg, azon a személyen belül található Teremtő fényét nagyobbította meg?

KIRAEL: Igent mondhatok, és ez lenne a teljes válasz, de egy kicsit részletesebben kifejtem, ha megengeded. Vitán felül, ez minden, amit valaha is tettek bármilyen gyógyítás során. Amikor Jézus mester, mivel ő volt a gyógyítók gyógyítója, megérintett valakit, felgyújtotta annak a tudatos megértését, hogy mindenki Isten energiájából teremtetett.

Amikor médiumom belép a gyógyító szobába, rendelkezik a bátorsággal, hogy felébressze az erőt benned. Felébreszti a saját Isten energiád, hogy elvégezze gyógyításod. Amikor rád teszi kezét, felébreszti azt a megértést, hogy Isten energiájából alkottak. A Krisztusi Tudatosság csatornája az „ébredési tényező”. Így, gyógyítása során, médiumom megszólítja Jézus mester, a Teremtő Isten és a Szentlélek minden energiáját hogy megtörténtté tegye a gyógyulást. Találd ki, kit hívott Jézus mester, amikor gyógyított? Saját erejét hívta, a Szentlélek erejét, és Isten Tudatosság valóságát, hogy felébredjen a személyen belül, és a gyógyulás kerekedjen felül.

[A gyógyításról további tudásanyag elérhető angolul: „Fred Sterling: Kirael: A Teremtés Mátrix” című könyvében 2001. Lightways Publishing és „Fred Sterling: Kirael: Lemuria öröksége a Nagy Változásra” című könyvében 2006. Lightways Publishing]

KÉRDÉS: Miért tekintik a keresztelést egy hatalommal bíró energiamozgásnak?

KIRAEL: A keresztelés a legnagyobb hatalommal bíró energiamozgás barátom, mert vizet használnak ennél a szertartásnál. A víz mindig a lelkiséget képviselte dimenziótokban, megértésetekben, és ha nem, akkor ezt kellett volna jelképeznie. A Föld síkját a víz tisztaságában termékenyítették meg. A legmagasabb lények – a legnagyobb aggyal rendelkező élő emlősök – még mindig a vízben élnek. Magasabb lényegetek nagy része visszatért a vízbe. A víz kapcsol össze titeket Teremtőtökkel, és víz nélkül, nem élnének emberek sem.

Véget vethetnétek ezen a bolygón sok mindennek, és a vizet hozhatnátok be az előtérbe, mivel tudnátok, hogy a lelkiség kapcsolódik a vízhez. Amikor az új Változásba mozdultok, tudni fogjátok, hogy a víz nemcsak az, amit ma képvisel. A víz egy egészen új vagyont fog képviselni, és használatát minden időben nagyra fogják becsülni. Nem fogjátok pazarolni, vagy nem fogtok [különböző] dolgokat beleönteni. Ígérjétek ezt meg.

KIRAEL: Mi a vízzel való keresztelésnek az előnye?

KIRAEL: A lelkiség szintjén, a Teremtő nevében megtisztított szent vízzel való keresztelés, mely oly módon történik, ahogyan médiumom végzi a szertartást, a megértés egy másik csatornáját nyitja meg, egy új tudomásnak, ami fejlődési folyamataidat egyszerűbbé teszi. Bizonyára e nélkül a keresztelés nélkül is visszatérsz a Teremtő Istenhez, barátom. Jóllehet, amikor valakit eléggé képessé tesznek arra, hogy felfogja és megértse a „Minden Ami Van” valóságát, akkor ismerni fogja az „Én Vagyok Jelenlét”-et, és azzal is tisztában lesz, hogy ő már Isten megtestesülése, és azt választotta, hogy ennek az úgynevezett energiának egy követője, és lehet, hogy a földi folyamatok mestere egy feladat-terv formájában. Barátom, ez az, amire vissza kell emlékezned.

KÉRDÉS: Tudom, hogy a Krisztus Tudatosság vissza fog térni. Tudom, hogy így kell lennie. Kifejtenéd részleteiben a Krisztus Tudatosságot, ami visszatér a Föld síkjára?

KIRAEL: A Krisztus Tudatosság sosem hagyta el a Föld síkját. A keresztre feszítés alkalmával Krisztus visszatért Teremtő Istenhez, és „Krisztus-nélkülivé” vált egy pár napra, vagy egy pár órára, de ezen kívül, sosem hagyta el tudatosságotok szintjét.

Újra eljön Krisztus? Önmagának egy magasabb valóságba, vagy rezgésbe irányuló kisugárzás folyamatában van. A ti esetetekben, meg kell fordítanunk ezt az állítást, és azt kell mondani, hogy Krisztus lecsökkenti rezgését egy pontig, ahol megtapasztalhatjátok egy magasabb szinten. Szóval, igen, lesz egy második eljövetel; már folyamatban van, ahogy mi beszélünk. Jobb feltenni azt a kérdést, hogy hogyan függ össze az egyén ezzel az eljövetellel? Mindegyikőtök felismeri a Krisztus formát saját megértésében. Közületek azok, akik nem hiszik, hogy Krisztus létezett, amikor hazatérnek, egy apró mosoly fog arcukon megjelenni, amikor Krisztus jelenlétében lesznek, különösen, amikor magyarázkodni kell, hogy nem gondolták komolyan [ez csak egy vicc volt]. Krisztus nem fog ítélkezni felettetek. Tisztelni fogja hiteteket, mert a Krisztus a szerelem [szeretet] és mindenért szeretni fog, bármit is tettetek, vagy gondoltatok tetteitek felől. Értsétek meg, ha kinyitjátok gondolati folyamatotokat arra a lehetőségre, hogy a dolgok másképpen is történhettek, mint amit hisztek, akkor felébredtek a Krisztus Tudatosságra.

Szóval, barátom, már a Krisztus Tudatosságban vagy. Amikor azt állítottad „Tudom, hogy így kell lennie” – és ez a szívedből jött, nem az egodból, már megtapasztaltad a Krisztus Tudatosságot. Minden alkalommal, amikor átéled ezt a Krisztusi Tudatosságot, szíved még több szerelemmel [szeretettel] telítődik. Végül a szerelem / szeretet legyőzi életed, és a Krisztus Tudatosságban „lubickolva” találod magad.

KÉRDÉS: Azok az emberek, akiknek testén stigmák [sebhelyek] mutatkoznak, úgy tűnnek, hogy szenvednek lelkiségük miatt. Azt jelenti, hogy szenvednünk kell, hogy spirituálisak legyünk?

KIRAEL: Senkinek nem kell szenvednie jobban, mint amennyire azt maga megválasztotta. Most, ez egy kis vitát szül, és az emberek egy kicsit izgatottak lesznek, amikor ilyen dolgokat mondok, de ez az igazság. Azok, akiket feltételezhetően Krisztus jelölt meg, vagy a Krisztusi fejlődés, és ettől szenvedtek, csupán abbéli képtelenségük miatt szenvedtek, hogy nem voltak képesek megérteni a szépségét annak, ami életükben megtörtént. Egy evolúciós fejlődési folyamatban vannak ők, és még mindig fenntartanak egy egot. Az ego megakadályozza szépségük megértését azzal kapcsolatosan, hogy mi történik velük, tehát szenvednek.

Az egyik megrögzött gondolkodásforma, amit le kell rombolni itt a Föld síkján, az, ami meggyőz arról, hogy a Krisztus energia csak közvetítőn keresztül érhető el, ezt kivonták az emberi fejlődésből, mert ez nem valós. Egy másik megrögzött gondolkodás, amit le kell rombolni, az, hogy minden vallási dogmát meg kell tartanod, amit gyerekkorodtól fogva tanultál.

Juss el arra a tisztaságra, hogy el tudod fogadni Jézus mestert bármely szintről, amiről képes vagy. Csupán meg kell értened: a Teremtő az Isten, és megtalálod a tökéletességet. Amikor ezt tudod, vagy felfogod és megérted ezt, automatikusan behelyeznek egy evolúciós fejlődési pályára, hogy megkapd a tudatosság következő szintjét. Nincs vége megértésednek. Beteljesítheted ezt a megértést kérdések nélkül is. Csupán meg kell értened ezt az utat, barátom.

Megtisztelted magad ezzel az evolúciós fejlődési úttal a Föld síkján. Mindenki közületek, aki feltett egy kérdést, tudta, hogy valahol a saját megértésetek mélységeiben már ott a válasz. Néhányatoknak megerősítésre volt szüksége, és néhányatoknak szüksége volt arra, hogy felfedezze saját szépségét. Ez a szépség annak a megértése, hogy Jézus mester volt és még most is az a fény, ami összeköt titeket a Teremtővel. Ez a fény soha nem távozik, barátom. Ő a „fények fénye”. Ez a szépség és a lényeg, amit követhetsz.

Köszönöm, hogy itt voltatok velem ezen az estén. Igen, a Megváltó a tiétek. Engedjétek meg a Krisztus Tudatosság érvényesülését, győzedelmeskedését.

Jó estét

© Fred Sterling
Contact: Lightways Publishing,
3075 Kalihi Street, Suite 101,
Honolulu, Hawaii
Fordítás: Clarissa
https://univerzumi-tudatossag.blogspot.com/





A hatodik érzék



Tudatos teremtés

A hatodik érzék fejlesztése
Kirael mester Kahu Fred Sterling közvetítésével

Cultivating the Sixth Sense
© Fred Sterling
Contact: Lightways Publishing,
3075 Kalihi Street, Suite 101,
Honolulu, Hawaii
96819, USA
Lightways@Kirael.com
Tel: + 808 952-0880
http://www.kirael.com/
Fordítás: Clarissa
https://univerzumi-tudatossag.blogspot.com/





KIRAEL: Tudom, mindig azon siránkoztok, hogy emberként itt ragadtatok. Remélem, hogy egy szép nap emlékeztek majd arra, hogy nemcsak idehelyeztek titeket, hanem még könyörögtetek is érte. Nemcsak, hogy könyörögtetek, hanem amikor megkaptátok, fény barátaitokkal peckesen járkáltatok körös-körül, mondván: „Ha-ha, megkaptam az utat. Kaptam egy utat a Földre. Az összes hely közül a Földet húztam.” Ez hasonló ahhoz, amikor bevonulsz katonának [az USA-ban], és elküldenek Németországba, vagy valami ilyen helyre. Nos, a fény világában, amikor megtudod, hogy kapsz egy utat, mielőtt még letelepednél minden vezetőddel és minden szeretteddel, büszkén lépdelsz, miközben ezt mondod: „Kaptam egy földi utat, tudod. Oda fogok menni. Meg fogom tanulni az összes leckém remélhetőleg, és csodásan érzem magam, és ez alkalommal, tudod mit? Nem fogok felejteni.”

Ha a vezetők birodalmában lenne arcunk, mosolyognánk, miközben hallgatjuk, hogy ezt mondjátok „nem fogok felejteni”. Tudjuk, hogy lehetetlen dolog nem felejteni. Amikor ideérsz, az első dolog, ami történik, hogy kipottyansz anyukádból, körbenézel a világban, és valamit próbálsz elmondani az orvosnak, és mindaz, ami szád elhagyja egy nagy „Oáááá”. Épp akkor és ott veszítjük el legtöbbeteket. Hátrafordultok, haza, mondván: „Nem teszem meg ezt az utat. Elfelejtettem, de most emlékszem.” Így sokan közületek felveszik fátylaikat, egy kicsit sűrűbben, mint mások.

A dimenzionális valóságokról szeretnék beszélni, amik elkezdtek a Föld síkjára összpontosulni. Ha egyszer megértitek, hogy egy rendkívül hatalmas fényforrásból jöttetek, megértitek, hogy ez olyan hatalmas és erős, hogy amikor idejössz fel kell venned ezeket a fátylakat. Bizonyos értelemben, érzed az elkülönülést, nem közted és Teremtőd között, hanem a fátylak és a különböző dimenziók között, ami előfordul ezen az egyesült erőn, amit Földnek hívnak.

Amíg felhasogatod időd az emberi tapasztalásban, elég erősen tartod magad az öt érzékszervhez. Nem emlékszel a hatodik érzék fejlesztésére. Mindenki kérdi tőlem: „Nos, Kirael mester, pontosan mi az a hatodik érzék?” A hatodik érzék mind az öt érzékszerv maximális teljesítményének tetőzése, ami a látást megtisztítja, melyben a hangok jobban a fülre vannak hangolva, és minden egy magasabb rezgéssé válik, megadva számotokra a kizárólagos lehetőséget, hogy váltsatok e dimenziók között.

Például, nem beszélgethetsz Elven [1] barátaiddal, ha ragaszkodsz a harmadik dimenzióbeli öt érzékszervedhez. Ha használod az öt érzékszervet, azt tetteted, hogy hallod Elven barátaid. Valójában, azt a látszatot kelted, hogy hallod őket a gondolati folyamataidon keresztül. Néha azt gondolod, hogy látod is őket, de nem vagy biztos benne, mert ragaszkodsz az öt érzékszervhez. Amikor egybeolvasztod mind az öt érzékszerved, és felviszed őket a legmagasabb rezgésszintre, amire csak tudod, átcsúszol a dimenzionális folyamaton. Ha egyszer átváltottál ezen túlra, felismered, hogy van egy pont, ahonnan már nincs visszatérés.

... A vissza nem térés pontja akkor bukkan fel, amikor felismered, hogy ezek a más-világ lények épp ott vannak veled. Felismered majd, hogy nem te vagy az egyetlen lény a teljes világegyetemben. Ezek a más-világ lények nem valami távoli helyről utaznak ide. Ti, és ők ennek a csillagrendszernek a részei, amit ti Tejútnak hívtok, aminek van egy hatalmas és fényes nap csillaga. Szóval, ha egyszer összekapcsoltad mind az öt érzékszerved, és felemelted őket a legmagasabb lehetséges energiára – most épp itt, ez a kulcs– hatodik érzék orientált leszel, és kinyúlhatsz más valóságokba.

Most, mi is a hatos szám? Számmisztikám[2] szerint, a hatos szám a mester száma. Nem ez az összes érzékszerv mesteri fokra emelése? Ezt mondod: „Minden érzék, Kirael mester?” Azt mondom, minden érzék, amire te hivatkozol, mert egy fizikai rendszert használsz, hogy itt légy a Föld síkján. A rendszerek, amik megengedik nektek, vagy elméteknek, hogy koncentráljanak és összpontosítsanak, az első öt érzék. Tehát, érzel egy elkülönülést Teremtődtől, ami azt sugallja, hogy elkülönültél a fénytől, mégis mindannyian tudjuk, hogy ez nem így van. Ezt az öt érzékszervet azért adták nektek, hogy használhassátok őket, hogy eljussatok erre a bolygórendszerre, amit Földnek hívtok.

Mit jelent az öt érzékszerv mesteri fokra emelése? Például, vannak, akik azt gondolják: „Hogyan tudsz tökéletesíteni olyasmit, mint a szaglás?” A médiummal [Kahu Fred Sterling-gel] beszélgess el valamikor, és kérdezd meg őt, milyen a félelem szaga. Kérdezd meg, milyen a szaga a valótlanságnak. Látod, ő mesteri fokra vitte ezeket a dolgokat. Cseveghetsz vele, amikor hirtelen valami hamis dolgot mondasz. A szeme sem rebben. Folytatja a beszélgetést veled, de „kiszagolta”, hogy igaztalanság jött belőled. Átfuttatja a másik négy érzékszervén; vegyíti az érzékszerveket, átszövi őket egy olyan energiává, amit szeretne, a hatodik fény felé fordítja, és akkor tudja, miért voltál az igazságon kívüli vele.

A folyamat teljessége, barátaim, az érzékszervek mesteri fokra emeléséről szól. Tehát, amikor azt említem, hogy például az ízlelés érzékszervét felemelni a mesteri fokra, azt kérem tőled, hogy haladd meg a harmadik dimenzionális megtapasztalást. Azt hiszed, hogy az ízlelés csak az evésről és ivásról szól. Mégis azt javaslom, hogy idd meg borodat anélkül, hogy azt a szádba vennéd. Ha „iszol” úgy, hogy belélegzed a szádon és orrodon keresztül, megízlelheted a bort a sejt-tudatosságodon keresztül. Sokkal jobb ily módon. Az ízlelés érzékszervének sok köze van a sejt-tudatossághoz. Amikor valamit eszel, minden egyes falat kapcsán, amit magadhoz veszel, eljut egy tudatos üzenetet a sejt-tudatosságodhoz, hogy tudassa, mi fog történni.

Szóval, most kövess engem, ha hajlandó vagy rá. Ha belélegzel egy cigarettát, a teljes tested egy visszaható erőbe megy át. A visszaható [reaktív] erő az, ami akkor történik, amikor a sejt-tudatosság a saját tudatosságában vár, és kiküld egy jelzést, hogy „vigyázat”, mert valami jön, ami idegen a szervezetnek; annak a szervezetnek, melyet arra terveztek, hogy manifesztálódjon világotokban.

Amikor beleharapsz az ételbe, és olyan gondolatokat gondolsz, mint: „Ó nem kéne ezt megennem”, a teljes sejt-tudatosságod ezt válaszolja: „Ó, ó, hát így állunk. Mindenki készüljön fel, ő valami olyan dolgot tesz, amit nem kéne megtennie. Vissza kell igazítanunk, és egy kicsit blokkolni kell a dolgokat.” Ha egy darab brokkolit eszel, és ha még tudod is, hogy ez igazán jó neked, és beveszed a szádba és ezt mondod: „Ó, Istenem, de utálom” a teljes tested ezt válaszolja: „Ó, ó, utálja.” Az egész sejtszintű tudatosságod elkezdi felébreszteni az elismerést a falat iránt, amit éppen készülsz lenyelni, hogy lemenjen a nyelőcsöveden keresztül a gyomorba.

A sejt-tudatosság rendelkezik a teljes energiával, ami felsorakozik, ráhangolódik, hogy igazodjon a brokkolihoz, amikor a gyomorba ér. Itt vagy te, ahogy eszel valamit, ami tökéletesen csodálatos számodra, mégis ezeket a negatív gondolatokat gondolod. A két dolog, ami a szádban, és ami a gondolataidban megy végbe, tisztában van egymással. Ó, bárcsak tudnád, milyen fontos számodra a sejt-tudatosság; nem tennél olyan dolgokat vele, amiket teszel, mert minden alkalommal, amikor valami olyasmit teszel, ami nincs a teljesen fényes tökéletességben, át kell dolgoznod magad más helyzetek halmazán.

Vegyük például a tapintás érzékszervét. Érted azt, hogy ha kinyúlnál, és megérintenéd a médium kézfejét, egybeolvasztanád energiád az övével? Színei és hangjai átrezegnének testedbe, és egy különleges hangot adnál ki, hogy miért is érintetted meg őt. Sejt-tudatossága ezt mondaná: „Ó, érzem Kirael mestert”, és ez már előidézné, hogy ott maradj, amíg csak tudsz. Értsd meg, amikor megérintesz valakit, úgymint a kézfogás, ez egy tökéletes dolog, mert a két tenyér összeér. Ez még annál is jobb, mint mikor átölelitek egymást.

Amikor valakit átölelsz, csak akkor tedd, ha szándékodban áll, mert az ölelés során a sejt-tudatosság szerelem / szeretet részecskéket cserél a másikkal. Ezek a részecskék vegyítik energiáikat, hogy meglássák, mit tudnak tenni, hogy a „fénnyel-telítettséget” [3] idézzék elő annak a párnak, akik ölelkeznek. Az energia behatol abba a személybe, akit átölelsz, megkeresi a szerelem részecskéket, és megpróbálja megtáncoltatni a sejt emlékeit. Sose ölelkezz, csupán akkor, ha igazán szándékodban áll, mert a tánc azt okozza, hogy a helyi agy[4] átrezeg az omni-agyba, és utána az omni-agy rezeg, mert a szerelmet / szeretetet megtapasztalja a két sejt-tudatosság csoportja.

Ezt mondod: „Ez érvényes mindenkire, vagy csupán a lelki emberekre [spiritualistákra]?” Ez mindenkire igaz. Ezért nem szeretnek sokan ölelkezni. Túl intim a legtöbb ember számára. Elfutnak tőle, különösen azok, akik a mátrixban élnek. Ilyen dolgokat mondanak neked: „Nem szeretem ezt az ölelkezősdit; túl érzelgős és lányos.”

Ez a teljes „téma” az ölelkezés egyszerűsége okán történik. Ha csak egy kicsit is lehangoltnak érzed magad, ne félj kérni egy ölelést. Amikor kéred, hogy öleljenek meg, fogadd, mert amikor valakit megkérsz, hogy öleljen meg, az a személy válik az avatóvá, hogy kicserélje a szeretet / szerelem részecskéket, vagy a szeretet energiát veled. Az energia kiárad az avatóból beléd, és a tánc elkezdődik. Ezért érzed automatikusan jobban magad, miután megöleltek. Mit gondolsz, miért szeretted kisgyermek korodban, ha anyukád a karjaiban ölelgetett? Azért, mert szeretetet adott. Fogadtad, és tökéletesen boldog voltál, mert amikor az omni-agy fellobban, mindenütt a szervezetedben különböző dolgok történnek meg.

Most, remélhetőleg, látjátok, mit értek az alatt, amikor ezen öt érzékszerv mesteri fokra való emeléséről beszélek. Hangold őket össze a hatodik érzékszervbe, vagy mesteri fokra. Amikor már mesteri fokra emelted, kiterjeszted tudatosságod, és más valóságokba érsz el, más dimenziókba, és világod kinyitja a kapukat mindenre, amit keresel.


© Fred Sterling
Contact: Lightways Publishing,
3075 Kalihi Street, Suite 101,
Honolulu, Hawaii
Fordítás: Clarissa
https://univerzumi-tudatossag.blogspot.com/





[1] „Elven” utal egy tizenötödik dimenzióbeli társadalomra, ami az Istennői szereteten alapult.
[2] Lásd a korábban lefordított cikket a számmisztikával kapcsolatosan
[3] Ez azt jelenti, hogy belépő fényt idéz elő.
[4] A helyi agy vonatkozik agyunk tíz százalékára, amit mindig használunk. Az omni-agy vonatkozik a 90 százaléknyi agyra, amit a tudósok állítása szerint nem használunk. Kirael azt mondja, hogy a kilencven százalék, vagy omni-agy tartalmazza az információt, ami a hatodik érzéket érinti.


2009. május 19., kedd

Érzelmi test



Szignál Sejt Gyógymód

Érzelmi test: 
gyógyulás vissza a szerelembe / szeretetbe

Kirael mester Kahu Fred Sterling közvetítésével

The Emotional Body: Healing Back Into Love
© Fred Sterling
Contact:
Lightways Publishing
3075 Kalihi Street, Suite 101,
Honolulu, Hawaii
96819, USA
Lightways@Kirael.com
Tel: + 808 952-0880
http://www.kirael.com/,
Fordítás: Clarissa
https://univerzumi-tudatossag.blogspot.com/






KIRAEL: Jó estét. Érdekes időszak most itt lenni ezen a gyönyörű bolygón. Képzeld el, hogy a világban béke van. Ezt mondod: „Kirael mester, ezt nem tehetjük meg. Háborúk folynak. Gyerekek éheznek, és anyák haldokolnak. Nem tudjuk elképzelni, hogy a világban béke van, amikor ezekre a dolgokra gondolunk.” Így beszél az egod. Ha az egodon túlhaladsz, megtalálod a szeretetet [szerelmet] és tudnád, hogy egy gyönyörű, működő, egyensúlyban lévő világ nemcsak hogy elképzelhető, hanem a Teremtő nagyszerűségének bizonyítéka is.

A Teremtő megengedi a lelkeknek, hogy megtapasztalják a tudatosság e síkját, majd hogy távozzanak. Számos lélek áll sorban, hogy meglátogasson egy olyan helyet, mint a Föld. Lehet, hogy még fel is szólítják őket, hogy jöjjenek el ide, és szülessenek meg háborúk által dúlt országban, és hajlandóak legyenek éhezés, vagy betegség miatt meghalni, azért, hogy a világ többi része újra megnyissa szívét.

Több mint tíz éve várok meghívásotokra, hogy egy új szinten beszéljek az érzelmi testről. Egy nyitóbeszédet ajánlok, ami olyan, mint egy ünnepélyes ima. Csukjátok be szemeteket, és engedjétek, hogy ez az ünnepélyes ima megérintse szívetek mélységeit.

Amíg lebegtek a legszebb részecskékre való lebomlásban, melyben a Teremtő Isten Szerelmei vagytok, a Teremtő megadja nektek azt a nagyszerű lehetőséget, hogy eljöjjetek egy olyan bolygóra, mint ez. Akkor erőben és hatalomban átszövitek részecskéiteket, és megalkotjátok terveteket, amit esetleg szeretnétek beteljesíteni ebben az életben.

Nem gondolsz sokat arra, mennyi ideig leszel itt. Reméled, hogy nem tart sokáig, de hajlandó vagy addig maradni, amíg számodra tart az, hogy kiterjeszted a Teremtő megtapasztalását, és így a terv elkezdődött. Amikor megírtad az egész tervet, megalkottad varázslatos utazásod. Azt mondják: „És lőn világosság”. A fény, amit érkezésedkor láttál, annak a napnak a fénye volt, mely napon megszülettél. Az egyik leggyönyörűbb négy testet becsomagoltad a „fátyol-függöny” alap-lényegébe.

Vetted azt a gyönyörű érzelmi részed, azt a részed, ami Istenre oly tisztán emlékszik, és fátyollal vetted körül, az egoval. Ha nem csomagoltad volna be gyönyörű érzelmi tested olyan szorosan, mint ahogy, nem kellene azt kérnünk tőled, hogy maradj itt tíz percre, még kevésbé egy életre.

Négy fényszálat igényel, hogy körülsződd érzelmi tested az ego fátylával. Mégis, még mindig érzed érzelmeid. A Teremtő Isten szeretné ezt; mégis, annak érdekében, hogy felnőjj, és a Teremtő Szerelmének része legyél, és tapasztalj, megbizonyosodik arról, hogy gondolati és fizikai tested olyan kiterjedtek, amilyenek csak lehetnek.

Nem rossz dolog a gondolati és fizikai kifejezésre összpontosítani, a két hordozó eszközre, ami keresztülvisz ezen a dimenzionális utazáson, és megengedi számodra, hogy Teremtő Istened szolgáld. Van ez a gyönyörű és tökéletes tested, amiben megteszed utazásod. Ezt mondod: „Nos, Kirael mester, mi a helyzet az én testemmel? Rákos vagyok.” Barátom, mindez megváltoztatható. Meggyógyíthatod tested szerelemmel. Teremtőd szeret téged, és megadta neked a jogot és a lehetőséget, hogy eljöjj ide, és szolgáld fényének kifejeződését, ami olyan kiterjedt és hatalmas, hogy életed minden napján úgy kéne felkelned, hogy köszönetet mondasz Teremtődnek.

Ébreszd fel, és fedd fel az ego gyönyörű szövetét, ami körülveszi az érzelmi testet. Amikor érzed érzelmeid, érzed Teremtő Istened. Ha azt gondolod, hogy a fizikai és gondolati test erős, sződd az érzelmi és lélek testet velük összehangolva, és szíved megnyílik a fény szövetének hatalmára, erejére.

Utazásod során, amikor erre a bolygóra megszülettél, előtérbe helyezted a szövetet a gyönyörű érzelmi test körül, és minden hetedik évben kétszer annyira körülvetted e fátyollal. Így, hét éves korra, automatikusan két újabb fátyol-függönyt vettél fel magadra, és megérve a 14 éves kort másik kettőt adtál hozzá, és amikor a felnőttkort elérted [21], újabb kettőt.

Számoljunk. Amikor kiléptél a fényre, az egodon négy szint felsorakoztatásával kezdted, és utána további hatot adtál még hozzá. Szóval, amikor betöltöd a 21. életéved, és az a látszat, hogy felnőtt vagy, annyi fátyol-függönyt építettél fel, hogy úgy gondolod, hogy elkezdheted saját utad megalkotni a világban: a karriered, és olyan életet alapítani, amiben minden egészen tökéletes. Lehet, hogy dollár milliókat akarsz keresni, és dollár milliókat szeretnél elkölteni, és sokan közületek sikerrel is járnak. Utána, egy szép napon, valamire ráébredsz. Ezek a fátyol-függönyök, azok a szövetek, amik nem engedték meg neked, hogy nagyon megtapasztald, átéld az érzelmi tested, hirtelen önmagukat letépik, és ezt mondod: „Várj, maradj ott. Szeretek fölényeskedő lenni.” Túl késő. Úgy találod magad, hogy olyan programot hallgatsz [vagy írást olvasol], mint ez is, ezt gondolva: „Ó, Istenem. Itt vagy velem, ugye?” A Teremtő Isten elküldi hozzád az egyik hírvivőjét, és valami ilyesmit fog mondani neked: „Isten hozott az életedben.” Ez a te életed, barátom. Az érzelmi tested szabad.

Az érzelmi test a szerelmed [szereteted] megszemélyesítése. Amikor először eljöttél erre a világra, beletetted a szerelem energiáját a tervedbe, ami arra a síkra, vagy bolygóra rezeg, amiben létezni fogsz. Amikor megkaptad azt a bizonyos meghívást a Földre, átélsz valamit, amit nagyon kevés bolygó, nagyon kevés tudatossági szint tapasztalhat meg valaha is. Megtapasztalhatod, átélheted azt a szerelmet, ami a Teremtő Fényének veleje. Rendelkezésedre áll, és amikor elérsz erre a bolygóra, megvan a jogod hozzá, hogy átéld azt a szerelmet, amit az általam ismert egyik teremtmény sem él át. Ez a szerelem [szeretet] vezérli a másik három testet – fizikai, gondolati és lelki testet. Ezt mondod: „Nos, mi a helyzet az érzelmi testtel, Kirael mester?” A szerelem / szeretet az érzelmi test.

Érzelmeidet a gyökér csakrádba helyezik. A születésedkor látott fény a Teremtő Isten gyökér csakrádban lévő tökéletesen szeplőtlen, makulátlan és érintetlen részecskéje volt. Az érzelmi test vette körül, ami a Teremtő Szerelmével / Szeretetével volt egyenértékű. Azt tetteted, hogy nem létezik. A félelem álarcát rakod rá, ami a legfontosabb út, hogy győzedelmeskedj e Föld síkján.

A legnagyobb félelem, amit valaha is átélsz: az élet, nem a halál. Attól is félsz, hogy megengedd másnak azt, hogy megtudja, hogy szerelemből való vagy. Azt hiszed, ha megmutatod valakinek, hogy tudod, hogyan kell szeretni, bántani fognak. Valahogyan, valaki meg fogja támadni az egyik tested – fizikai, érzelmi, gondolati, vagy lélek tested. Ezért nem ismerik el a lelki emberek [spiritualisták], hogy ők igenis lelki emberek. Félnek megengedni, hogy fényük átragyogjon, és félnek, nehogy valaki felismerje a Teremtő Isten szerelmének egy emberi lénybe történt megtestesülését [inkarnációját].

Sőt, kormányotok azt mondja, hogy nem lehettek szeretettel / szerelemmel telítettek, azáltal, hogy rávesz titeket, hogy háborúba menjetek, és azáltal, hogy nem osztja meg a vagyoni javakat. Hogyan is lehetnél telve szeretettel és ily módon, hogyan ölnél meg bárkit is egy háborúban? Hogyan lehetnél telve szeretettel, ugyanakkor hogyan tudnád nézni azokat a gyerekeket, akik szenvednek az éhség fájdalmától? Ha a szeretetben lennél, ezt mondhatnád: „Látod, hogy ez a gyerek az éhség miatt haldoklik? Szeretném, ha a világ látná, mert lehet, hogy legalább ti fogjátok érezni annak a szükségességét, hogy kinyissátok tárcáitokat, hogy segítsetek.”

Kifejeződésetek alapvető része a szerelem / szeretet. Ezért jöttetek ide. Pillants be létezésed lényegébe, és látni fogsz egy gyönyörű aranyrészecskét rezegni. Lépj be testedbe a szerveiden és sejtjeiden túl. Pillants meg egy energia foltot, részecskék halmazát, és figyeld meg a közepét. Látni fogsz egy részecskét, ami olyan, mint egy arany energia fény darab. Sugárzik és ragyog. Nézz rá. Istent látod, a Teremtő Szerelmét, és ez benned van.

Legközelebb, ha dühödben felemeled energiád arra, akit szeretsz, vagy a szomszédodra, emlékezz, hogy abban a személyben is, és benned is megtalálható Isten Szerelme. Kicsit mérges leszel Istenre, és egy kissé megtagadod Istent. Érzelmi tested a legfontosabb a négy tested közül. Mit gondolsz, miért van olyan közel a fizikai kifejezésedhez, ahhoz a kifejezéshez, ami mutatja, hogy egy emberi megtapasztalás részese vagy? Az érzelmi tested azért van olyan közel a fizikai kifejezésedhez, mert te a szerelem / szeretet érzelmi kinyilvánítása vagy. Elrejtheted ezt a szerelmet /szeretetet, de amikor eléred a végső gyógyulást (amitől a legjobban félsz) és kinyitod lelki szemed, meglátod Teremtő Istent, ahogy vár rád, hogy visszatérj szerelmébe /szeretetébe, ekkor elveszíted félelmed, és megtalálod szerelmed / szereteted. Ezt hívjátok itt a halál folyamatának. Mi ünnepnek hívjuk, mert ekkor ismered fel, hogy minden oly tökéletes. Ekkor ötven milliárd dollár semmit sem jelent neked. Ekkor ismered fel, hogy az a kis részecske, amit közel ötven, hatvan, hetven, nyolcvan évig hordozol az egyetlen dolog, ami egészen más. Ekkor ismered fel, hogy az élet eredménye az öröm, és az érzelmi hullámvölgyek ajándékok voltak számodra. Ekkor gyógyulsz meg. Ez egy végső gyógyulás, egy gyógyulás, ami akkor következik be, amikor belépsz a Teremtő Fényébe.

Ezt mondod: „Kirael mester, vigyázat! Azt sugalmazod, hogy az emberek jobbak lesznek a halál után, mint élve?” Sosem halsz meg. Mindig élő vagy, újra, és újra, és újra. Először is, emlékezz: Ha elmúltál 21 éves, hat erő van, amivel dolgoznod kell. Ez azt jelenti, hogy van két önvalód a nulla és hét éves kor között. Van még két gyermeki önmagad a hét és 14 éves kor között, és a ti földi síkotok törvényei szerint [USA], van még két gyermeki önmagad 14 és 21 éves kor között. Van hat élő gyermek, akivel dolgoznod kell, és mindegyiknek dolga van veled.

Ezt mondod: „Ó, Istenem. Azt hittem, hogy csak egy gyermeki énem van, amin dolgoznom kell.” Legalább hat van, és ha beleveszed az összes változatot, valószínűleg még van egy pár. Kérded: „Mi a helyzet az előző életekkel, Kirael mester?” Amikor erre a világra jöttél, négy gyönyörű fátyol részecskét csomagoltál magad köré. A négy részecske, vagy szál közül az egyik, bárhová elvisz a nyolcadiktól a nyolcszázadik előző életedbe, abban az esetben, ha szeretnél dolgozni velük egy kicsit, amíg itt vagy.

Kezd mélyebbé válni [a téma]. E négy szál egyike hordozza azt a szálat, ami a legfontosabb életed. Például, az érzelmi tested egy szála esetleg egy lemuriai életútban rezeg. Amikor felismered, hogy érzelmi testedet elfoglalhatja a szeretet / szerelem, rájössz, hogy az az ember lehetsz, aki Lemuriában voltál. Ünnepelhetsz. Az ünneplés nagyon úgy hangzik, mint a ceremónia. Szóval, mondjuk, ünnepelhetsz szertartásosan. Ünnepelj úgy, hogy ezt mondod: „Érzem a Teremtőm Szerelmét / Szeretetét magamon belül.” Ha érezni tudod magadon belül, akkor bizonyára a Teremtőd Szerelme / Szeretete vagy. Ha érzed ezt a szeretetet, ez megváltoztatja életed. Ezt feleled: „Félek, Kirael mester. Túlságosan félek, mert valaki el fogja tiporni szeretetem / szerelmem.”

Hadd tiporja. Ha valaki mérges rád, mert te a Teremtő Isten egy részecskéje vagy, és mert szeretsz, ez lesz életed legbüszkébb pillanata, hogy megvédheted azt a gyönyörű energia mintát, amit Szerelemnek / Szeretetnek, vagy Teremtőnek hívnak.

Nem akarod mindig az igazat mondani, mert néha az igazság valakit megbánt. A Szeretet / Szerelem az igazság. Azok számára, akik félnek szeretni és szeretve lenni: nincs elég félelmed ahhoz, hogy megakadályozd Teremtődnek, hogy szeressen. Ahogy kisétálsz erről a földi síkról, félsz elveszíteni a szeretetet, ami jöhet akár a barátodtól, barátnődtől, fiadtól, lányodtól, nagypapádtól, vagy nagymamádtól. Egyetlen egy szereteted van, amit nem tudsz elveszíteni, mivel magaddal hoztad. Te vagy ez a Szeretet / Szerelem. Beburkoltad az érzelmi testedbe. Amikor többé nem félsz attól, hogy az igazat mondd, vagy azt mondd, hogy „Szeretlek” valakinek, aki nem a rokonod, ünnepelheted, hogy élsz.

Nőjetek fel még ma. Legyetek nagyszerű hatalmas szerelmes [szerető] részecskék. Jól nézzétek meg fizikai, érzelmi, gondolati és érzelmi világotokat, és mondjátok: „Mi van, ha lerombolom a fátylakat, és átszövöm szeretetem / szerelmem mind a négy testemen keresztül? Mit változtatnék meg vele ma?”

Meg tudnád teremteni azt az életet, amit mindig is akartál. Életed oly kristálytiszta lenne számodra. Nem félnél a haláltól. Nem félnél egy szétszakadt románctól. Semmitől sem félnél, mert tudnád, hogy a benned lévő szerelem / szeretet örökkévaló. Fenntartja magát kinn a világban… Szeretet venne körül, és ezt éreznéd. Nyilvánvaló lenne. Valószínűleg nem lesz meg a bátorságod ezt megtenni, de csak gondolkozz el rajta egy percre: nincs félelem, csak szeretet / szerelem. Lehet, hogy ez az én imám érted – hogy megengedd magadnak, hogy állandósítsd szereteted / szerelmed.

KÉRDÉS: Milyen szerepet játszik az érzelmi test a gyermeki önvalónk viszonylatában? Ahogy a gyermeki önmagunk felébred bennünk, milyen színek és hangok szövik át az érzelmi testet?

KIRAEL: Először is, gyermeki önvalód a szeretet / szerelem gyümölcse. Mégis, minden gyermeki énnek van egy fátyol-függönye, hogy megvédje magát azoktól, akik bántalmazzák. Például, azt mondod a benned lévő négy éves önmagadnak: „Hogyan lesz valaha is jó életem, ha te nem hozod rendbe?” Nos, ez a gyermeki önmagad egy pillanatra rád mered, és utána eltűnik, mert „elfüggönyözte” magát. Azért, hogy foglalkozz egy gyermeki énnel, találd meg azt a bizonyos kis szeretet részecskét, és hagyd, hogy elmerüljön a gyermeki önvalódban. Engedd, hogy a gyermeki én érezze a szeretetet. Szeresd.

Amikor a gyermeki én megpróbál információt adni neked, mondd: „Várj, csak; még egy kis szeretet, először.” A gyermeki önvaló ezt mondja: „El kell mondanom neked ezt.” Szakítsd félbe, és mondd: „Várj, csupán engedd meg nekem, hogy egy kicsit jobban szeresselek”, és minden alkalommal mondd el ennek a gyermeki valódnak: „Engedd meg, hogy egy kicsit jobban szeresselek”, és fátyol-burka lebomlik. Ekkor ez a kicsi négy éves én ezt fogja mondani: „Tudod, mit? Megadom a választ életedre.” Egy egészen új ébredést érsz el. Ha eddig a gyermeki önmagaddal foglalkoztál, és még nem romboltad le fátyol-függöny burkát, rombold le. Bízz bennem, lerombolható. Amikor ezt megteszed, az energia, amit megtapasztalsz, a szeretet lesz, és amit érzel, jobb lesz, mint az a szeretet / szerelem, ami közted és társad közt valaha is volt ezen a bolygón.

KÉRDÉS: Mélyrehatóbban elmondanád, hogy hogyan tehetünk szert az egyes „fátylakra”, és hogyan dolgozzunk ezekkel a fátylakkal a gyermeki önmagunk különböző állomásain?

KIRAEL: Ezek a fátyol-függönyök hozzáférhetőek számodra, hogy átsegítsenek terved különböző szempontjain. A jó és rossz dolgok, amik veled történtek gyermekkorodban, tökéletesen történtek. Lehet, hogy nem voltak hibátlanok, de tökéletesen történtek, azért, hogy megélhesd terved. Ezek a fátylak nem rosszak. Amikor saját belső szentélyedbe be tudsz lépni, és önmagad szentélyében leülhetsz gyönyörű gyermeki éneddel, utána ráveheted őt, hogy érezze azt a szeretetet, amit vele megosztasz – ekkor ő felizzik, és részeddé válik.

Egész idő alatt gyermeki önmagad védelmezett téged. Nem akarja, hogy emlékezz arra a napra, amikor valaki megütött, vagy arra a napra, amikor valaki életedben először okozott fájdalmat. A „fátylat” arra szánták, hogy megvédelmezzen titeket ezektől az emlékektől, de amit még elvégez az, hogy megvéd attól is, hogy arra is emlékezz, hogy ez pusztán egy élettapasztalat volt, ami úgy volt tökéletes. Ha egyszer ráveszed gyermeki önvalóid, hogy szeressenek téged, és te is szereted őket, megmutatják majd neked a kezet, amint megüt, de nem fogod érezni az ütés fájdalmát. Inkább, követed ezt a kezet, és mielőtt megüt, kitérsz útjából, és követed annak a személynek a testéig, akihez tartozik, és látni fogod csalódottságát és dühét, és azt, ahogyan azzal az emberrel bántak. Ezt gondolod: „Ó, Istenem, ő nem volt rossz ember. Ő egy olyan ember volt, akit több rétegben «elfátyoloztak».” Határozd el, hogy nem szeretnél ilyen sok „ego-fátylat” felvenni magadra, és az a kicsiny négy éves ragyogva fog rád mosolyogni. Imád téged, mert ismeri Teremtő Istent, és megengedte, hogy meglásd az igazságot. Menj ki a világba, és amikor látsz egy barátot, aki el akarja náspángolni kicsi gyermekét, mondd neki: „Tudod, mit? Mielőtt ezt megtennéd, kérdezhetek tőled egy kérdést? A fizikai erőszaknál van jobb módszer?”

Meg fogod változtatni a gyerekeket és szüleiket …

KÉRDÉS: Néha az elkülönülés mélységes szomorúságát érzem. Elvinnél minket az egyik csodálatos gyógyító utazásodra?

KIRAEL: Olvasd el a nyitóbeszédet, ami az aranyrészecske megtalálásáról szól, és hozzáadom még a következőket is. Amikor csalódottnak, frusztráltnak, lekapcsolódottnak és nem-középpontosítottnak érzed magad, az egodat éled és tapasztalod meg. Amikor észreveszed, hogy egod dolgozik, veregesd vállon magad. Végtére is, hosszú ideje teszel dolgokat, amik nem annyira helyesek, és ezt most észre is veszed.

Észreveszed a munkálkodó egod, amikor Isteni önmagad, Teremtőd Szerelme / Szeretete előtör belőled. Mondod ekkor: „De Kirael, még mindig elkülönülve fogom érezni magam.” Azért fogod elkülönülve érezni magad, mert elkülönülsz a régitől, és belépsz az újba. Az egod egy kicsit harcol majd veled, mert nem akar a szeretet / szerelem új terébe lépni. Az egod nem akar belekeveredni a szeretetedbe / szerelmedbe. Ott nem tud létezni. Szétoszlik, elolvad, és csakúgy, mint te, próbálja megtartani az emberi létet. Nem akar meghalni. Mégis, amikor túljutsz az egodon, felismeri a szeretetet /szerelmet, és újra Teremtő Isten lesz.

Amikor a félelmet érzed, végy egy mély levegőt. Mielőtt egy haragos, ítélkező, vádaskodó szót mondanál, mielőtt valami negatívat tennél vagy mondanál, végy egy mély prána lélegzetet, és nem leszel képes sok negatív szót mondani.

Érezd, ünnepeld és éld át az elkülönülést. Ebben a pillanatban mondd magadnak: „Milyen érzés ez az elkülönülés? Akarom érezni, átélni, élvezni, beburkolni magam vele, ízlelgetni” – elkezdesz nevetni, mert rájössz, hogy ez te vagy. Te vagy az elkülönülés, és ha ez te vagy, te irányítod.

KÉRDÉS: Nemrég éltem át egy komoly kapcsolat szétbomlását, és egy döfést érzek az érzelmi testemben, szomorúságot érzek. Hogyan tanulhatom meg, hogy elfogadjam a kapcsolat elvesztését, és hogyan szabadítsam fel magam érzelmileg, hogy továbbléphessek?

KIRAEL: A Teremtő Isten azért küldött ide, hogy mindenen keresztül fejlődj, amin csak tudsz. Ha egy kapcsolatban vagy, és ez valahogyan szétesik, akkor megtanultál mindent, amit tudtál ebből a kapcsolatból. Ezt mondod: „Mi a helyzet akkor, ha én nem akartam elhagyni ezt a kapcsolatot? Mi a helyzet, ha a társam választotta azt, hogy elmegy?” Ez nem történhet meg ilyen módon. A fejlődő energia érdekében, amit ti kapcsolat befejezésének hívtok, mindkét félnek el kell jutni ahhoz a felismeréshez, hogy ez már többé nem fejlődő, ami azt jelenti, hogy többé nem gyarapodtok a kapcsolatból.

Voltak emberek, akik kérdezték: „Hogyan lehetséges, hogy ilyen megtört szívűnek érzem magam? Hogyan lehetséges, hogy minden egyes alkalommal, ha rá gondolok, szenvedek?” Ez azért van, mert azzal a személlyel élted életed, odaadtad neki szíved, lelked, és mindened, és ő ezt nem viszonozta. Amikor partnered elhagy, úgy érzed, mintha elvitte volna szíved és lelked, és szeretnéd üldözni ezt a személyt, mondván: „Még nem fejeztem be veled”, de igenis, már befejezted ezzel a személlyel. Partnered már elvett tőled mindent, amit tudott. Már nem kell több neki. Amikor kapcsolatod véget ér, ismerd fel, hogy belül nem törtél meg; csupán a külső világod tört meg, és ez a kapcsolat hitette el veled, hogy függtél tőle.

Isten Teremtő Fényeként a szerelem / szeretet okán nem tudsz függni egy másik személytől. Csupán önmagadon belül találhatod meg a szerelmet / szeretetet. Szóval, mielőtt üldöznéd partnered, ülj le a leggyönyörűbb önmagaddal, és mondd: „Tudod, mit? Tökéletes vagyok, és ha ez a személy nem akar velem lenni, és segíteni nekem fényesíteni ezt a tökéletességet, nem érdemes az én szerelmemre többé. Az én szerelmem csak annak adom, aki kedvesen tudja viszonozni, és e nélkül, nem érem be kevesebbel. Figyelni fogom azt a lényt, aki eljön, és meglátja és érzékeli a belső szerelmem, és segíteni fog kitisztítani a kis sérüléseket, karcolásokat a felszínemen. Amikor kitisztítjuk sérelmeim, együtt tesszük ezt, és amikor mindketten keresztüljutottunk rajta, mi leszünk a legragyogóbb gyönyörű drágakövek, amiket Isten valaha is megalkotott. Senki sem fogja lerombolni a kapcsolatot. Teremtő Isten egy részecskéje vagyok, és ennélfogva semmi mást nem érdemlek, csakis a tökéletes legjobbat.” Meg kell értened ezt: amikor egy kapcsolat véget ér, azt jelenti, hogy nem ez volt a legjobb számodra. Megérdemled a legjobbat.

Fordulj magadba, és tanuld meg szeretni magad mindenért, ami vagy. Koncentrálj erre oly teljesen, hogy megengedd annak a másik energiának, hogy elillanjon a gondolati folyamataidból. Összpontosíts önmagad szeretetére. Tégy meg dolgokat magadért, és várj egy másik partnert, aki előtted feltűnik majd; csak ekkor nem lesz annak az egyik másolata, aki most elhagyott. Ez a partner a te másolatod lesz. Megkétszerezi szereteted, és amikor elveszítesz egy kapcsolatot, és ez fájdalmat okoz, tudni fogod, hogy számodra itt az idő a továbblépésre. A következő kapcsolat jobb lesz.

KÉRDÉS: Térjünk rá arra a munkára, amiben nem érzi jól magát valaki. Segítenél nekem abban, hogy arra az erőre összpontosítsak, amivel most rendelkezem, hogy ne ismételjem meg régi mintáim, és szeressem magam eléggé annyira, hogy csak legyek?

KIRAEL: Néha életutadon eljutsz egy pontra, amikor többé már nem kell azt az utat folytatnod. Amikor tudod, hogy ideje megállni. A foglalkoztatni [employ] szó annak a másképpen való kifejezése, hogy munkád egy „emocionális [érzelmi] és mentális játék”[e-m-play], ami az emberi létezés furcsa, extravagáns természete.

Tegyük fel, hogy van egy állásod tíz, tizenöt, húsz éven keresztül, megkapod rendszeresen a fizetésed, és utána kirúgnak. Játszd át ezt a következő szintre. Ünnepeld, hogy elveszítetted állásod. Te a Teremtő Isten egy fénye vagy. Tökéletesen rosszul semmit sem tudsz tenni, mert minden tökéletesen igazodik a következő dologhoz, amit tenni fogsz. Az egod rendszere ezt fogja mondani: „Tudod mit? Ha megünneplem, hogy elveszítettem ezt az állást, felveszem azt a rossz szokást, hogy minden állást elveszítek ugyanígy, azért, hogy ünnepelni tudjak.” Nem ez az igazság. Elveszíted a bevételed megteremtésének bizonyos módját, mert van valami nagyobb számodra, és ez olyan hatalmas, ami egy kicsit megijeszt.

Ezt mondod: „De Kirael mester, nem akarok félni.” Az emberi lény részed fél. Egy nap, mindenki belenéz az élet-tükrébe, és lát grandiózus dolgokat, amik visszatükröződnek, és amikor ezt meglátja, egy kicsit megijed ezektől. Nem soknak van meg a bátorsága, hogy felemelje jobb lábát, és az új lehetőség irányába lépjen. Ne hagyd abba, hogy egyik lábad a másik elé teszed, amíg nem érzed, hogy egy kicsit gyorsabban lépkedsz a lehetőség irányába. Hirtelen, repülni fogsz, és amikor már szárnyalsz, ott is vagy.

Ebben a gyönyörű új kalandban landolsz, és amikor visszanézel, könnyekben törsz ki, mert olyan sokáig vártál, hogy megtedd az első lépést. Amikor futsz, és utána kitárod szárnyaid és repülsz, emlékezni fogsz más életek idejére és terére, amikor volt bátorságod a felhők felett szárnyalni, amikor volt bátorságod egy sziklán landolni, hátat fordítani, és megtenni utad. Ez minden, amit tehetsz. Nem mehetsz vissza, mert már láttam, hogy megtetted azt a bizonyos lépést. Jobb lábaddal lépj előre, és utána a ballal, majd szaladj, és utána szárnyalj. Megéri.

KÉRDÉS: Mi a különbség aközött, ha boldogság miatt sírunk, amikor szívünk elérzékenyül, és amikor fájdalom és bánat miatt sírunk, és az utóbbit hogyan tudjuk gyógyítani.

KIRAEL: A sírás kizárólag az érzelmi testből jön. Az érzelmi test csupán szeretetet tud magában hordozni. Nem tud haragot, dühöt, veszteséget, vagy rossz érzéseket tárolni. Szóval, amikor sírsz, szeretetből sírsz. Most ezt mondod: „De mi a helyzet, ha akkor ismerjük fel a szeretetet, amikor éppen a gyermekünket veszítjük el, aki visszatért a Teremtőhöz.” Nem a veszteség miatt sírsz. Szeretetből sírsz. Tudod, hogy gyermeked nagyobb biztonságban van, mint amilyenben valaha is volt itt, amíg te gondoskodtál róla. Sírsz, mert gyermeked visszatért Istenhez. Ezt mondod: „Rendben van, de azért sírok, mert érzem a veszteséget.” Nem, nem a veszteséget érzed. Érzed sebezhetőségét annak, hogy te magad fény vagy, és felismered, hogy ez a gyermek visszatért a fénybe. Még mindig ebben az emberi tapasztalásban rezegsz, és emiatt sírsz. Ezt mondod: „nos, mi a helyzet, ha volt egy kapcsolatom, ami éppen most ért véget?” Azért sírnál, mert tudnád, hogy felszabadultál, hogy egy újat találj.

Ha sírsz, szeretetből [szerelemből] sírsz. Ha fájdalmat érzel, ez azért van, mert szereteteden kívül kerültél és létrehozod a fájdalmat magadnak. Találkoztál már valaha olyan emberrel, akinek mindenre pozitív válasza volt, amit mondtál? Tudom, hogy médiumom megőrjíti az embereket. Azt mondják neki: „Anyukám most távozott közülünk el, és olyan szomorú vagyok.” és médiumom ezt válaszolja: „Ó, és ez gyönyörű volt?” Erre ezt felelik: „Hogy? Hogyan lehet ez gyönyörű? Azt mondom neked, hogy édesanyám meghalt.” Még mindig ezt mondja: „Tudom, és elképzelem, hogy távozása bizonyára olyan nagyszerű dolog volt számára. Miért nem tudod ezt megünnepelni vele?”

Legközelebb, ha harag, vagy veszteség miatt sírsz, és ezt mondod az első embernek, akit meglátsz: „Nem bánja, ha a vállán kisírom magam?” Fogadok, hogy ez az idegen karjaival átölel, oly szorosan, hogy képes leszel kiönteni érzelmeid. Valaha is észlelted, hogy miután mély, teljes zokogásban törtél ki, mindig egy kicsit jobban érezted magad? Amikor visszatartod sírásod, szenvedsz. Ezt mondod: „Ó, a kapcsolatom megszakadt. Elmenekült tőlem.” Sírj, de, ha sírás közben ezt gondolod: „Ez a fiú semmiképpen sem érdemelt meg engem…”, akkor nem sírsz! Egyezkedsz, és tudod, mit? Nem figyelünk rád. Sírj, és meghallgatunk. Sírd ki magadból, mert a könnyek a szeretet megnyilvánulásai. Azok a könnyek, amik legördülnek arcodon a belőled kiáramló szeretet [szerelem] fizikai kifejezésre juttatása. Nem sírhatsz érzelem nélkül, és ha az érzelem a szeretet, kiengeded a szeretetet a világba. Szóval, sírj hangosan, keményen, és elég mélyen, és emlékezni fogsz arra, ki vagy valójában. Te vagy a Teremtő Isten megtestesülése [inkarnációja]. Ünnepeld ezeket a könnyeket. Megérintheted őket, nyelveddel felfoghatod, megízlelheted és szeretheted őket.

Mi lenne, ha kivennéd a tapasztalásból a „bánkódás folyamatát” szavakat, és inkább a „szeretet kifejezésének” hívnátok. A bánkódás azt jelenti, hogy neheztelsz valakire, hogy elment, vagy azért neheztelsz, mert neked kellett távoznod. A neheztelés a bánathoz köthető. Amikor sírsz, és ezt mondod magadnak: „kinyilvánítom szeretetem minden módon, ahogyan csak tudom.” A férfiak sok felgyülemlett dühvel és haraggal bírnak, mert nem jók a sírásban. Amikor szeretetet [szerelmet] bírsz, megríkat, és ez megtisztítja a testet és lelket egyaránt.

Nem javaslom azt, hogy végy két sírást, és reggel hívj engem – ahogy a médium mondaná – hanem ne bántsd magad azzal, hogy azt hiszed, valami baj van könnyeiddel. A bánat mondatja azt, hogy nem fogadod el, mi történt, és egy nap el kell fogadnod, mert előtted van. Akár egy kapcsolatot veszítettél el, akár valaki eltávozott, hazatért a Teremtőhöz, ha sírsz, megtalálod a gyönyörűséget, ami benne van.

KÉRDÉS: Az érzelmek hogyan szövik át a sejt-tudatosságot, hogy vissza meggyógyítsanak a bennünk rejlő Teremtő Szerelmébe [Szeretetébe]?

KIRAEL: Szőheted az érzelmi jelenlétet, és berakhatsz gondolatokat a sejt-tudatosságba azáltal, hogy felismered, azért, hogy egy sejtekből álló tudatosság legyél, az egyik legbonyolultabban megszőtt tapasztalat-vállalkozásnak kell lenned. Annak érdekében, hogy bonyolult emberi lény szövete légy, minden sejtet a szeretet [szerelem] részecskéjével kell összeöltened. Testedben minden sejt a szerelem szövetének lenyomatával bír. Ennélfogva, amikor egy gondolat felmerül benned, a gondolati folyamataidban: ez lehet a varázskulcs, ami megnyitja a lehetőségek kincsesládáját. Ebben a kincsesládában egy másik ládika van, melynek kulcsa a tetején hever. A gondolati energia felbukkanása a kulcs, ami nyitja az első ládát. Szükséged van bátorságra, hogy behelyezd a kulcsot a második ládába. A kulcsot beillesztették sejt-tudatosságodba, ahol minden lehetőség található, ami valaha is létezett számodra. Ekkor gyógyulsz meg. Ez az a kulcs, amit ráfordítottál, és ez az a kulcs, amit mi mindannyian keresünk.

KÉRDÉS: Ha az érzelmi test meggyógyult, ez azonnal megnyilvánul a fizikai test gyógyulásával? Egyedül az érzelmi ügyek a felelősek a problémák megoldásáért, vagy más eszközök, mint a Szignál Sejt Gyógymód technikák szükségesek, hogy eltávolítsuk a kérdéses ügyet a testből?

KIRAEL: Nem, nincs szükséged a Szignál Sejt Gyógymódra, ha magadnak is meg tudod tenni. Legtöbben közületek nem hajlandóak megtenni maguknak. Ezért ilyen fontosak számotokra a Szignál Sejt gyógyítók. A Szignál Sejt Gyógymódban, szerelmes leszel a gyógyítóba, és nem azért, mert a Szignál Sejt Gyógymód jobb, mint bárki más gyógyítási formája, hanem azért, mert a szerelemre [szeretetre] alapoz, és a Föld síkján a legtöbb ember mostanában nem kap túl sok szeretetet.

Ha izületeidben, vagy izmaidban rendellenesség van, és még rá kell jönnöd élettervedre, a Szignál Sejt Gyógymód működni fog, mert e terv valóságának csorbítatlan sejt-tudatosságába hatol. Amikor életterved valóságának teljességét felismered, megérted a tökéletességet, amiben minden egymással összefonódott, összeszövődött. Bepillanthatsz a szövet belsejébe, és láthatod az alkalmazott fényrészecskékre bontását. Amikor látod az alkalmazott fényt, felismered az összekötő erőt minden más terv között, ami különbözik attól a fájdalomtól, amit könyöködben, vagy térdedben érzel. E más tervek a sejtekből álló tudatosság egészét átöltögetik.

A rosszul kapcsolt sejtek magukat nem helyesen igazították a szerelemhez, és kaotikus energiákat okoztak a területen. Ez a kaotikus energia addig keresgél, amíg nem talál egy gyenge pontot, hogy valósággá váljon. E gyengeség az a valóság, ahová irányítod energiád. Látod, a Szignál Sejt Gyógymód követi a gyengeséget a feloldás pontjától, és ebben a bizonyos esetben, a térd minden sejtjének tudatosságán keresztül teszi, nélküled, Szignál Sejt gyógyító nélkül, anélkül, hogy te tisztában lennél róla. Tudásod alkalmazásával, a szereteted megtapasztalásával, egyik sejtről a másikra utazol, és a folyamatot teljes egészében meggyógyítod.

KÉRDÉS: Hogyan hozzam át a szeretetet oly módon, hogy megrendülés nélkül kommunikáljon?

KIRAEL: Amikor a szerelem [szeretet] emelkedett érzelmét és a szomorúságot érzed, ami néha elkíséri, a kettősség energiájának végső szakaszait érzed. Ekkor engeded meg az érzelmeknek, hogy szabadon kiáramoljanak. A kettős energiának keresztül kell húznia a szomorúságot a sejt-tudatosságon, ami a mátrix energia egymást követő rétegeivel rendelkezik. Amikor ugyanabban az időben érzel szomorúságot és emelkedett hangulatot [eufóriát], a rétegeket szétválasztották a sejt-tudatosságokban. Lehet, hogy kialakítottad ezeket a fájdalmakat, amik tíz, tizenöt, húsz, harminc, negyven, ötven, vagy hatvan éve fájnak, és amikor megérzed a szerelem [szeretet] nagyszerű érzelmét, az átsöpör a testen, és mindent, ami nem szerelem felkutat, és felszabadít. Ez az energia nem szabadítható fel anélkül, hogy ne érzékelnéd a szomorúságot, ami azzal jár, hogy elengedsz valamit, amire többé nincs szükséged. Annak az elengedése, ami nem szükséges többé, a legnagyszerűbb ünnep a világban. Érzelmeid csak akkor tudnak teljesen rendeződni, illeszkedni, amikor ez megtörténik. Mit gondolsz: nem akarod elengedni, utána éppen elengeded, majd az ünneplés könnyekben tör ki belőled. Következésképpen, annak a legkisebb részecskeértéke, hogy többé valamit nem akarsz, valósággá lesz, azáltal, hogy összpontosítani tudsz életed többi részére. Nincs dolog, amit rossz érzelemnek mondhatnánk. Csupán rossz gondolatok lehetnek, amiket behelyeztél az érzelmekbe.

Ha megengeded az érzelmeknek, hogy fennmaradjanak anélkül, hogy megpróbálnád teletömni őket mentális gondolatokkal, a sejtekből álló tested egészében a béke és harmónia értékeit találod majd. Megünnepled azt a félelmet, ami fájdalmas, és szavaid és gondolataid nem töltik meg érzelmeid, mert nem tudják. A gondolatok csupán blokkolják érzelmeidet. Engedd el a gondolatokat. Engedd meg, hogy az érzelmek hadd legyenek azok, amik. Érezz, ne gondolkozz, és még egyszer, megtalálod a szerelmet [szeretetet], fényed leginkább uralkodó erejét.

KÉRDÉS: Sírnunk kell, ahogy az érzelmi testünket gyógyítjuk, vagy lehet csak érezni az érzelmeket, és nem engedni meg a sírást?

KIRAEL: Sokat beszélek a könnyekről, mert elég gyakran mondják ezt az emberek: „Bárcsak ne omolnék össze, és ne sírnék folyton.” Minden alkalommal, amikor a leghalványabb negatívumot is pozitívvá alakítod át, ez hozzávetőleg tizenöt percnyi sírásra érdemes. A következő alkalom során, amikor valamit akár pozitívként akár negatívként is értékelhetsz, válaszd a pozitívot, és építs szeretetet érzelmi testedbe. Tedd ragyogóbbá, fényesebbé. Az érzelmeknek csak szeretete / szerelme van. Nincs bennük gyűlölet, vagy harag. A gondolati testet kell használnod, hogy ezt megtedd. Szóval, minden alkalomkor használd a gondolati tested, hogy találj pozitívumot a negatívumban. Felépíted szerelmed [szereteted] újra, és végül olyan gyakorlottá válsz, hogy mindenben megtalálod a jót, hogy felismersz valamit, ami minden igazság igazsága. Minden jó. Ekkor győznek érzelmeid, és egyetlen könnycseppnek sem kell szemedből legördülni.

Találd meg pozitív fényed, egyensúlyozd ki a jót a jóval, és nemcsak a körülötted lévő életet változtatod meg, hanem a saját életed is megváltoztatod. A kapcsolatok és a pénz csupán annak a melléktermékei, hogy a szeretetben [szerelemben] létezel. Még az egészség is az érzelmeid mellékterméke. Ez nem jelenti azt, hogy sírnod kell. Azt jelenti, hogy fel kell építened érzelmeid, meg kell őket erősítened, és meg kell nekik adnod, amit akarnak. Csupán két dolgot szeretnének: legelsősorban még több szerelmet [szeretetet], utána több bátorítást, több pozitív energiát. Nem kell sírnod, és nem kell meghalnod. Egyszerűen azt kell tudnod, hogy ki vagy, és mit keresel itt. Az élet nagyszerű kalandja, a lenyűgöző ébredés okán vagy itt.

KÉRDÉS: Amikor meghalunk, az energiákat bizonyos rendben elengedjük a négy testünkből; az érzelmi test tartozik az utolsók közé, amit elengedünk a Föld síkjáról?

KIRAEL: Érzelmeid nem mások, mint a tiszta szerelem [szeretet]. Szóval, amikor készülődsz, hogy elhagyd ezt a folyamatot, – amit én inkább szeretek ünneplésnek és örömteli továbbhaladásnak nevezni, mint halálnak – a lélektested belép a sejt-tudatosságba, hogy leállítsa azt. Ekkor a gondolati test beburkolja a teljes folyamatot, és ahogy a fizikai test leáll, az érzelmi test magába szív mindent a szerelembe.

Szóval, mielőtt kiszállnál erről a kis helyről, amit Földnek hívtok, a szerelemre emlékszel. Ezért van az, hogy oly kevesetek fordul vissza, ha egyszer elkezdte az úgynevezett halál-folyamatot. Amikor szerelemmé [szeretetté] válsz, felismered ki vagy, és nem tudsz meghalni. Csak élni tudsz egy fényesebben ragyogó helyen.

Zárszó

Ha meg akarod változtatni életed, engedd meg érzelmeidnek, hogy azok legyenek, ami te vagy. Az élet egyszerűségében, minden érzelmed te magad vagy, mert te magad vagy a saját szereteted [szerelmed], és szerelmed/ szereteted nem más, mint a saját alkotó [kreatív] önmagad. Hadd ragyogjon benned a Teremtő, amíg a világ olyannyira nem lesz fényesen ragyogó és nem lesz telve olyannyira a szerelem kinyilvánításával, hogy az egész világ félelem nélkül érezze az élet lüktetését. Fel fogod ismerni, hogy többé nem kell újra mogorvának lenned. Soha többé nem kell újra ráncolni homlokod, mert az élet megéri azt, hogy minden nap megünnepeljék. Kezdd el még ma. Engedd meg magadnak, hogy átérezd annak a zenéjét, ahogy mindenkit külön-külön egy nagyszerű és szeretetteljes MAHALO[1]-val köszöntök.

Jó estét.


© Fred Sterling
Contact:
Lightways Publishing
3075 Kalihi Street, Suite 101,
Honolulu, Hawaii
Fordítás: Clarissa
https://univerzumi-tudatossag.blogspot.com/





2009. május 11., hétfő

Szignál Sejt Gyógymód





Szignál Sejt Gyógymód

The Power of the Signature Cell Healing
© Fred Sterling
Contact:
Lightways Publishing
3075 Kalihi Street, Suite 101,
Honolulu, Hawaii
96819, USA
Lightways@Kirael.com
Tel: + 808 952-0880
http://www.kirael.com/
Fordítás: Clarissa
https://univerzumi-tudatossag.blogspot.com/




A Szignál Sejt Gyógymód ereje

A Szignál Sejt Gyógymód egy nem művi úton történő érintéses gyógymód gyakorlata, mely a „szignál sejt”, vagy Isteni sejt energiájára összpontosít, mely a tobozmirigyben található. Ez a mindennél fontosabb sejt tárolja a sejtszintű tökéletességünk emlékét és egyéni élettervünket. E szignál sejtre való ráébredés hozzájárul ahhoz, hogy visszatérjünk az optimális egészséghez és egyensúlyhoz mind a négy testben: a lélek, gondolati [mentális], érzelmi és fizikai testben.

[A http://www.kirael.com/ oldalon megtalálható, hol tartanak legközelebb Szignál Sejt Gyógymód tanfolyamot – gyakran tart Európa több városában is előadásokat és tanfolyamokat Kahu Fred Sterling.]

Nemzetközileg is híres gyógyító és író, Kahu Fred Sterling, fedezte fel a Szignál Sejt Gyógymódot több mint tíz évvel ezelőtt Kirael mester vezetésével – aki egy hetedik dimenziós vezető mester. Ősi lemuriai bölcsességre alapozva, ez az egységes gyógyítási módszer hatványozottan folytatta fejlődését, mivel Kahu Fred és a módszer képzett gyakorlói a világ minden táján naponta alkalmazzák a Szignál Sejt Gyógymód technikáit nagy eredményekkel.

Ahogy Kirael mester szeretetteljesen magyarázza:

A Szignál Sejt Gyógymód azért olyan hathatós, mert a Teremtő lényegével dolgozik, amely megtalálható a testben: ez a Teremtő-sejt, Isten-sejt, vagy Isten-fényrészecske, bárhogyan is szeretnéd hívni. Ez a folyamat biztosítja a megtestesülés sejtszintű tisztaságát, hogy az felébredjen minden szinten. Ez meghaladja az öt érzékszervet és elősegíti az éter testben történő ébredést és gyógyítást, ahol nem található félelem.

A fény áthatja a szeretet [szerelem] egyetemes erejének egészét, beleértve a megtestesülést is, és ez az, ahol a gyógyulás történik, mind a négy testben – fizikai, érzelmi, gondolati és lélek testben. A fénnyel telítés folyamatában, ráhangolva a szeretet [szerelem] egyetemes valóságára, a gyógyítás egy olyan helyet alkot meg, ahol a rend-ellenesség rezgési szerkezete felbomlik, eloszlik. Amikor ez megtörténik, a rend-ellenesség mágneses elrendezését fel lehet oldani fénnyé, biztosítva a fénynek, hogy elvégezze a gyógyítást. A Szignál Sejt Gyógymód gyakorlója az a komponens, aki összeköti ezeket a valóságokat egy vonalba hangolva.

Rend-ellenesség gyógyítása a sejtszintű emlékekben

Az Isteni-sejt valahogy úgy fest, mint egy szemgolyó, és a tobozmirigyben helyezkedik el, de ez a szem nem tekint ki az emberi világra; inkább egyenesen Teremtőjének világát szemléli. A Teremtő világa az, amin keresztül szerelem lényege áthatol. Az Isten-sejt akkor formálódik meg, amikor a női petesejt és a férfi sperma megtermékenyíti egymást. Eredetileg, az Isten-sejt egyetlen sejtként keletkezik, de felosztja magát különböző sejtekre, ami megalkotja a testet. A testben található minden sejt a Teremtő-sejt, vagy Isten-sejt ismétlése, és minden sejtnek a maga tökéletességében lévő emlékezete van – amit sosem felejt el. A megtestesülés molekuláris szerkezete utána formálódik, majd sejtekből tevődik össze. Az anyaméhben, az Isteni-sejtből, az egyéni emlékeken keresztül megalkotja azt, amit szeretne, hogy ember lehessen. Minden sejt az Isteni-sejt emlékének egy része. Minden emléket a DNS szálak tartalmazzák. Minden sejt a Teremtő-sejtből ered, és a fejlődés minden szakaszában az egyik a másikra épül. Most, a fejlődés és gyarapodás folyamatában minden sejt tudja mely részt fogja alkotni – egy szív-sejt szívvé fejlődik; egy ujj-sejt ujjá növekedik; és így fejlődik és gyarapodik a test. Azon kívül, hogy emlékeznek, mely részt alkotják, a szív, az ujj, vagy bármely más sejt emlékszik az Isteni-sejtre, amiből eredt. Például, a legutolsó sejt a nagylábujj legkisebb részében is pontos másolata az első sejtnek, az Isten-sejtnek. Ebben a folyamatban minden sejtnek van emlékezete. Tegyük fel, hogy gondod van a veséddel. Mindegyik vese sejt emlékszik tökéletességére. Nem tudod elvenni ezt az emléket a sejttől. A vese sejtjei nem működnek a rend-ellenesség, vagy betegség viszonyai közepette, ami azt jelenti, hogy a sejtek minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy a test programodat olyan megértésre vigyék, ahol ki tudod javítani ezt a rend-ellenességet, vagy ha nem, akkor alkalmazhatod esetleg ezt a rend-ellenesség folyamatot egy csak oda útra érvényes jegy gyanánt vissza, haza, ha erre vágysz. Emlékezz, a sejtek, amik létrehozták a rend-ellenes vesét, gondolatban az eredeti Isteni-sejt pontos másolatai vagy megismétlődései. Ennélfogva, a test minden egyes sejtje rendelkezik a Teremtő Isten jogával és szeretetével [szerelmével], és minden sejtnek megvan a joga és szeretete, hogy meggyógyuljon bármely adott időben, ha akarja. A sejt sosem felejti el tökéletességét, és nem számít mennyire is tűnik betegnek, vagy rend-ellenesnek. Mondjuk, van egy romló állapotú veséd, és haldoklik. Azok a sejtek, amik meghalnak, sosem veszítik el Isten-fényüket. Amikor elhagyják a Föld síkját, visszatérnek az Isten-fénybe. Nem a semmibe mennek; visszatérnek oda, ahonnan származnak. Minden oda tér vissza, ahonnan érkezett – a Teremtő Isten fényrészecskéibe.

Élet-terv és előző életek

Amikor az Isten-fényrészecske belép a szülői petesejtbe és spermába, magával hozza az egyén élettervét, vagy azt, amit az egyén tenni fog ebben az életben. Minden előző élet emlékét is magával hozza, amihez valaha is kapcsolódott. Az első dolog, amit az Isteni-sejt tesz az, hogy gyökeresen hozzáigazítja az anyai és apai DNS szálakat, eltörölve a szülők élettervének hozzávetőleg 85 %-át, hogy úgy mondjam, azért, hogy saját életterve létezhessen. Nem a szülők élettervét ismétli, hacsak nem részei az egyén élettervének. Ha egyszer újra hazatér, az Isten-Teremtő részed tér vissza a Teremtő fény lényegébe. Addig marad ebben a térben, amíg készen nem áll, hogy visszatérjen, és belépjen egy másik születési folyamatba. Amikor ezt megteszi, visszahozza a fénybe újra minden megtestesülést [inkarnációt], amihez a fényrészecske valaha is csatlakozott.



© Fred Sterling
Contact:
Lightways Publishing
3075 Kalihi Street, Suite 101,
Honolulu, Hawaii
Fordítás: Clarissa
https://univerzumi-tudatossag.blogspot.com/







A változó fizikai test



Szignál Sejt Gyógymód

A változó fizikai test

Kirael mester Kahu Fred Sterling közvetítésével

The Changing Physical Body
© Fred Sterling
Contact:
Lightways Publishing
3075 Kalihi Street, Suite 101,
Honolulu, Hawaii
96819, USA
Lightways@Kirael.com
Tel: + 808 952-0880
http://www.kirael.com/

Fordítás: Clarissa
https://univerzumi-tudatossag.blogspot.com/




Nyitóbeszéd

Jó estét. Kezdjünk egy kis olyan történelemleckével, amit nem tartalmaznak tankönyveitek. Világotokban az egyik megértendő fontos dolog az, hogy világotok fejlődik, csakúgy, mint a ti emberi négy-test rendszeretek, fizikailag, érzelmileg, gondolati síkon és lelkileg az események örökös változásán keresztül.

Ahogy már előtte beszéltünk róla, a lemuriai energia a Föld síkján arra összpontosult, hogy önmaga legmagasabb formájában fejlessze ki a lelkiséget [spiritualitást]. Ha továbbmegyünk az atlantiszi időszakra, azt találnád, hogy az emberek úgy terjesztették ki fejlődésüket azáltal, hogy felébresztették gondolati folyamataikat, hogy csekély kapcsolatuk volt lelki világukkal. Hozzávetőleg 6.000 évvel ezelőtt Imhotep kezdte meg az emberek fizikai-világ érzékelésének átformálását. Most, nagyjából 2.000 év telt el, hogy Úr Jézus belépett földi síkotokra, és elindította érzelmi ébredéseteket.

Ahogy továbbhaladtok a tudatosság Nagy Változásába, egyidejűleg fogtok dolgozni mind a négy testetekkel. Valójában, a változások, melyeket megfigyeltek – legkönnyebben a fizikai testetekben – közvetlenül másik három test gyógyulásával függnek össze. Mostanra, sokan közületek látják, hogy utatok változik. A lehetőségek felgyorsuló ütemben kerülnek felszínre fizikai, érzelmi, gondolati és lelki [spirituális] testeitekben. Ahelyett, hogy évszázadokat venne igénybe, hogy a négy-test rendszeretek a rezgés egy magasabb fokára lépjen, ezt ti ebben az életetekben teszitek meg, és ezért van az, hogy ilyen sokan vagytok itt, ezen a bolygón ebben az adott időszakban.

Az öt érzékszerves tapasztalásaitokon túlhaladtok, úgy, hogy hatodik érzéketeket magatokba fogadjátok, mely egyidejűleg megnöveli a négy-test rendszereteket. Most a „megnövelés” nem azt jelenti, hogy fizikai testetek súlya megnő, inkább azt jelenti, hogy fizikai testetek megfiatalodik egy hatékony energiarendszerbe. Lényegében, a zsírszövet, melyet testetek most raktároz, felszabadul, és a lélek-test felé tekint, hogy fénnyel telítetté váljon. Ez viszont azt jelenti, hogy az étel, amit esztek egy teljesen más szerepet fog játszani, mint a múltban. Úgy találjátok majd, hogy azok az ételek, amiket egész eddigi életetek során kedveltetek, többé nem ízlenek.

Azok számára, akik időt fordítanak arra, hogy étkezés előtt imádkozzanak, egyszerűen a „szándék és a szó” által újraformálják az étel energiáját. Például, az egyik dolog, amit médiumom kér imájában, hogy az ételt emeljék fel annak legmagasabb rezgésére. A „szándék” az ima, és a „szó” az imádság elmondott része, és így elkezdődik az étel rostjainak és molekuláris szerkezetének átalakulása, melyet bevisztek testetekbe. Ha „leckéid” tanulod, és világodban alkalmazod a Tudatos Teremtés Tíz Alapelvét, akkor az új tudatosságot sokkal előnyösebben aknázod ki.

Ami az érzelmi testeteket illeti, arra fogjátok használni érzelmeiteket, hogy irányítsátok minden egyes lépéseteket, amit megtesztek. Irányítani fogjátok érzelmeiteket, de nem úgy, hogy elnyomjátok, vagy kisugározzátok magatokból, hanem úgy, hogy hasznosítjátok, hogy a világban megteremtsetek mindent, amire vágytok. Az érzelmek tartanak fenn titeket azon az energiahullámon, ami fénnyel telít titeket minden élményetek [megtapasztalásotok] során.

Ha utána áttértek a gondolati testetekre ebben az új szerkezetben, felfedezitek, hogy mentális gondolataitok az adott időben a számodra elérhető legmagasabb igazság-elemen alapulnak majd. Akkor, ha többé nem kell azon aggódnod, hogy vajon az igazat mondod-e, a mentális képességeid jóval túlszárnyalják a jelenlegi 10 százaléknyi korlátot, amit agyatok eddig használt.

Ez, természetesen, elvisz minket a lélek testhez. A lelki tudatosság olyan hatalmassá válik, hogy nem ítélkeztek, és felettetek sem ítélkezik senki; inkább, rendelkezésetekre áll az a lehetőség, melyben elhatározzátok, hogy a megértés melyik szintje illik hozzátok legjobban. Minden egyes alkalommal, amikor meglelitek azt a szintet, ami illik hozzátok, ez lesz az új és magasabb rezgéshez vezető lépcsőfok. Akkor azokká a korlátlan energia mintázatokká váltok, amit addig reméltetek, és amiért imádkoztatok.

Ismétlem, mindez annak a következménye lesz, hogy világotok megalkotása során ragaszkodni fogtok a Tudatos Teremtés Tíz Alapelvéhez. Hangsúlyoznom kell „tudatosan megteremtitek világotokat”. Többé nem ülhettek hátradőlve, és nem söpörhet el az emberiség tömege, miközben azt várjátok el, hogy minden teljesen tökéletes legyen, csupán azért, mert valaki ezt mondta. Rá kell ébrednetek egy új és mélyreható módszerre, melyben kihasználtok minden színképet, minden szemernyi fényt, és minden ismeretet, tudást, amit a számos megtestesülésetek, és életetek során felhalmoztatok. Ti vagytok az az energia, ami kinyilvánítja a Föld szépségét és szeretetét a Változás utáni energiában.

Lássátok a fénnyel való telítettséget önmagatokon belül. Közületek azok, akik nem képesek ezt meglátni,– kérlek, bocsássátok meg egy pillanatra a negatív hangnememet – lemaradnak. Kérek minden egyes lelki embert [spiritualistát] és fénykeresőt, ne legyen az elmaradók között. A Fénytevők felelőssége lesz felfogni érintettségüket ebben az új változó folyamatban. Minden erejüket és hatalmukat használni fogják, amit megszereztek, hogy másokat továbbvigyenek, ahogy folytatják saját megtapasztalásaik fejlesztését. Ne vonszold magaddal azokat, akik rúgkapálva, sikoltozva hátramaradnak – tartsd meg fényed fényesen a Tudatos Teremtés Tíz Alapelvén keresztül azok számára, akik azt választják, hogy fénnyel telítik magukat, és pontosan tudják, hogyan tegyék ezt.

Tudjátok, mit kell tenni, és ennek megtételét el kell kezdenetek. Elkezdheted bármikor, amikor készen állsz rá, és már ma imádkozz érte, hogy megtörténjen.

KÉRDÉS: Köszönöm, Kirael mester. Leírnál néhány fizikai változást, amit testünk átél, ahogy meggyógyítjuk a négy testet?

KIRAEL: Belenézel majd a közismert élet-tükörbe, amikor fényed csatlakozik világod tudatos megteremtéséhez, és akkor elhatározod majd, milyen gyorsan szeretnél fejlődni. A mérgező, előre elkészített ételekre, amit most eszel, rátekintesz, és látni fogod a rongálást, amit a szervezetnek okozott, annak a testnek, ami átvisz a Változáson. Akkor el kell határoznod, hogy meddig akarsz eljutni a Változásba, és milyen szinten szeretnél megérkezni. Ha félelemből cselekszel, helytelen okokból teszed, és ez nem segít neked.

Hallgass figyelmesen: a fizikai test újjáalakítja magát, amikor elkezded a magasabb rezgésszintű energiákat bevinni fizikai testedbe. Ez az alapvető mennyiségű prána légzéssel kezdődik. Ezáltal tested fénnyel telítetté válik. Ez azt jelenti, hogy tested sejtszintű tudatossága olyan színekkel rezeg együtt, amit arra hasznosítottál, hogy lehozd magad a Föld síkjára.

Sokan tisztában vannak azzal, hogy az arany lényegével jöttetek, és lehoztatok négy meghatározott színt, hogy a fizikai rendszereteket rezegtessétek. Az ételek és italok, melyeket bevisztek szervezetetekbe hatnak színeitekre. Például, ha az egyik színed a smaragdzöld, és magas zsírtartalmú ételeket – emészthetetlen energiákat – eszel, akkor a smaragdzöld tompa lesz, olyan színű, mint a borsóhüvely belső része. Ha veszed a legszínpompásabb smaragdzöld színt, ami önmaga szeretetében ragyog, és egy csepp vizet cseppentesz rá, még ennél is fényesebben ragyog. Most hasonlítsd össze a borsóhüvely színével. Milyen színt szeretnél? Mit gondolsz, mit változtat meg a fizikai testedben?

A múltban gondatlanságotok volt az oka, ami miatt nem fejlődtetek. Ez volt a módszer, mely az emberi megtapasztalást "keserű" negatív áramlatban tartotta, ily módon megengedve számotokra, hogy megtanuljátok az összes háromdimenziós leckéteket. Gratulálok nektek a borsóhüvely smaragdzöld színért. Jóllehet, többé nem ítélkeznek e felett, mert most vannak ízletes ételek, amire imát mondhattok, és fénnyel telíthetitek, hogy szín módozatukat átformáljátok.

Színeitek jelenti a kapcsolatot a Forrással. Forrásotok a kapcsolat a Teremtéssel. A Teremtés minden, ami valaha is lesz. Ennélfogva, ha az események láncolatára tekintetek, felismeritek, hogy nem folytathatjátok azt a módszert, amit eddig alkalmaztatok. Ha egyszer tudatosan tisztában vagytok azzal, hogyan vigyétek magatokba azokat az ételeket, amik nincsenek a legjobb hatással színeitekre, megkezditek a változást. Ha egyszer eljuttatjátok testeteket a fejlődés egy bizonyos pontjára, természetesen a következő rezgésre fogja meggyógyítani magát. Felfedezitek magatokat, ahogy sokkal táplálóbb ételeket esztek, és jobban aggódtok amiatt, hogy mit lélegeztek be. Testetek elkezd fénnyel telítődni. A változást megelőzően fény-testűvé váltok, és ez, barátaim, az egyik legizgalmasabb dolog, amit megoszthattam veletek.

KÉRDÉS: Mindenkinek négy színe van?

KIRAEL: Akkor választod ki a négy színed, amikor a Teremtésben vagy az őrangyalaiddal és vezetőiddel. Mindegyikőtöket színeiteken keresztül azonosítanak. Például, ha a zafírkéket színedként birtoklod, akkor azért vagy itt, hogy az igazságért harcolj.

Most, mondjuk, ha óniksz a színed, mindenki ellenkezik és ezt mondja: „Óniksz, az fekete, Kirael mester”. Nos, hadd mondjak el valamit. Ha az óniksz a színed, ez azt jelenti, hogy megtestesüléseid során a varázslás minden szempontját már mesteri fokra vitted, és jelenleg a megfelelő alkalomra vársz, hogy alkalmazd tudásod.

Minden egyes színed egy szempontját jelenti annak, amiért itt vagy, hogy megtedd. Szóval, mindenkinek van négy színe? Nem akarnál eljönni a Földre nélkülük. Birtokolhatnál többet? Igen, van rá esély, de akkor valószínűleg nem akarnál a Földön maradni. Nekem 144 színem van. Minden színnek van 144 változata, vagy különböző rezgés színképe, így többé nem felelnék meg a Föld számára.

KÉRDÉS: Hogyan fedezhetem fel a négy színem?

KIRAEL: Ha nem ismered színeid, mégis tudod, hogy vannak színeid, akkor te vagy az, akit rábeszélünk, hogy fedezze fel színeit. Egy nap, amikor valamiről gondolkodsz, vagy esetleg meditálsz, és a smaragdzöld szín tűnik elő számodra, eláll a lélegzeted: „ez az én színem?”. Ez a tudás túlmutat mindenen, amit megismerhetsz, és egyszerűen ezt mondod: „Igen.” És többé nem kell újra találgatni, vajon a smaragdzöld a színed, vagy sem. Nincs szükséged rám a hitelesítés okán. Tudni fogod, hogy ez a színed.

Miért csak most kezdtünk el beszélni a színekről? Mert most van itt az ideje, hogy változzatok. Évezredek óta tartottak titeket a fizikai emberi tapasztalásban, és egyszer csak ismeritek színeiteket, és többé nem lehettek korlátok közé szorítottak.

Amikor médiumom felfedezte színeit, nem volt senki, akivel játszani tudott volna. El tudjátok képzelni? Ezután, kérlek, tudd meg színeid, hogy médiumom tudjon valakivel játszani.

KÉRDÉS: Csupán két színem ismerem: kobaltkéket és smaragdzöldet. Hogyan függött össze a „Milliárd Ember Béke Meditáció” során az én hangolódásommal?

KIRAEL: Képes vagy ráhangolódni anélkül, hogy ismernéd színeid. Jóllehet, színeid ismerete megerősíti hangolódásod. Amikor a kobaltkéket és a smaragdzöldet együtt alkalmazod, mint egy szőtt takarót, automatikusan magukhoz vonzzák a másik két színt, megerősítve kapcsolatod a forrás fényeddel. Találd ki, mi a forrás fényed? Mindazon szín, ami valaha is létezett a teremtésben. A Teremtő határtalan a saját szín képződéseiben.

KÉRDÉS: Amikor fájdalmaim vannak testemben, honnan tudom, hogy ez a szegényes étrendem miatt van, vagy bizonyos emlékek sejt szintű elengedése miatt, vagy a DNS-em felemelkedése miatt?

KIRAEL: A válasz túl egyszerű, mert ha azt mondom: „Mindaz, amit tenned kell, az, hogy beszélj a fájdalmadhoz”, úgy néznél rám, mintha én láthatatlan lennék, ami igaz. Szóval, hogyan tehetném ezt bonyolultabbá?

A rossz közérzet forrására hatva felismered, hogy ugyanazon a hullámhosszon vagy, mint a rendellenesen rezgő sejtszintű tudatosság. Lényegének hangját vagy hangzatát felfoghatod, és amikor énekelni kezded ezt a hanghatáson alapuló rezgést tested fennmaradó teljes részében, felismerheted a fájdalom okát, és hogy mit próbál előidézni számodra.

Szóval, ez nem mindig csupán a fényről szól. Ebben a konkrét esetben, vannak benned hangok, amik az emberi fül számára nem hallhatók, de felfoghatók a lelki fül számára – ami azon részed, ami meghall olyan dolgokat, amit nem mondanak el az emberek. Például, amikor még kislány voltál, és anyukád, apukád, vagy esetleg valaki más hozzájuk hasonló ezt mondta: „Ez a gyerek felnő majd, és nem lesz jó.” Az emberi füled hallotta, de a lelki füled az igazságot hallotta meg. Amit igazából hallottál, az, hogy szüleid elveszítették azt a képességüket, hogy fényüket összekössék a tiéddel. Ettől kezdve, ők állandó kudarcérzettel küszködtek, és ilyetén bármit is mondtak, annak nem volt értelme.

Úgy gondolom, hogy olyan bonyolulttá tettem, amilyenné tudtam, lehet, hogy túl bonyolulttá. Ez arról szól, hogy lelki füleddel hallgasd meg tested. Ha egyszer meghallottad, arról a szintről fogod megkezdeni gyógyítását.

KÉRDÉS: Emlékszem, hogy azt javasoltad, ha húst eszem, és imádkozom, felemelhetem azt a legmagasabb rezgésszintre. Így, feltételezem, hogy ugyanez a dolog alkalmazható a silány ételekre is.

KIRAEL: Hmm. Miért tennél bármit is a szádba, ami silány?

KÉRDÉS: (Nevetés) … mert lehet, hogy jó íze van. Mindenesetre, mivel minden ugyanazon szubatomos részecskékből áll különböző kombinációkban, értelme lenne imádkozni egy hamburger felett, és megemelni rezgésszintjét olyan magasra, hogy táplálja testem, olyan tökéletes egyensúlyban, amit az megkíván. Szóval, ha jó vagy az imádkozásban, akkor igazán nem számít, mit eszel.

KIRAEL: Nos, vegyünk egy hamburgert és egy gyönyörű szelet tofut. Ha a hamburger felett 27 percig imádkozol, annak az erőnek az egytizedére vinnéd fel rezgését, ami szükséges ahhoz, hogy bevidd szervezetedbe. Sőt, a rákövetkező 30 percben majdnem 4 liter vizet kellene meginnod, hogy kimosd szervezetedből a szennyező anyagokat.

Ellenben, ha a tofu felett imádkozol: „Teremtő Isten, kérlek, emeld meg ennek a tofunak az energia rezgését a legmagasabb fénybe, hogy táplálja testem”, majdnem tökéletes lesz a tofud. Ennélfogva, ha sűrűbb energiájú ételeket viszel be, több méreganyag és szennyező anyag lesz jelen, és ez határozza meg a szükséges imák erejét.

KÉRDÉS: Hogyan csökkenthetjük a szokásformáló anyagok használatát, gondolok a koffeinre, nikotinra és az alkoholra?

KIRAEL: Ha nagy kávéivó vagy, csökkentheted alárendeltséged. Alárendeltséget mondtam? Igen. Mi az alárendeltség, vagy függőség? Egy módja annak, hogy a legalacsonyabb rezgésszintre korlátozd színeid.

Ha naponta öt csésze kávét iszol, ez elnyomja azt a természetes képességed, hogy fénnyel telítődj. Szóval, ha egyszer lecsökkentetted napi kétcsészényire, a test felfogja, hogy van egy esélye. Ha imádkozol, mielőtt megiszod kávéd, és ezt mondod: „Teremtő Isten, hadd ne kívánjam ezt a kávét annyira, mint ma” és akkor vágyad minden nap gyengülni fog.

Néhányan kérdezhetitek: „miért nem hagyod abba azonnal?”. Ha ezt teszed, tested várni fogja a napi koffeinjét. A hiány ellensúlyozására, automatikusan egy másik anyagra vágyik majd. Kávéivás helyett, lehet, hogy 40 pohár nem pasztörizált tejet iszol majd, ami zsírsejtekké formálódik mindenfelé a szervezetedben. Szóval, ha nem alkalmazol imádságot, meditációt, alvási állapot programozást, és mesteri irányítást, és a Tudatos Teremtés többi alapelvét, tested visszatér a régi mintákhoz, melyben az egyik rossz szokást egy másikkal helyettesíti.

Bármennyire is, amikor vágysz arra, hogy új szinten rezegj, egy szép nap felébredsz, és ezt mondod: „Ó, visszakaptam fényem. Nem akarok többé kávét. Nem akarok semmi ilyesmit magamhoz venni.” Abban a pillanatban, amikor tested ezt mondja neked, könnyedebben sétálsz majd, és fényesebben gondolkodsz, gyorsabban reagálsz, és minden FÉNYESEBBÉ válik. Így viheted el fókuszáltságod a szabadon kapható gyógyszerekről, koffeinről, nikotinról és minden más dologról.

ZÁRSZÓ

Miért jövök el minden egyes összejövetelünkre? Miért hozok olyan tudásanyagot, ami újnak tűnik számotokra? … és hol volt ez az információ öt évvel ezelőtt? A szívetekben volt, és gyakran nem vagytok hajlandók hallgatni szívetekre. El vagytok foglalva azzal, hogy a 10 százaléknyi tudatosságotokra hallgassatok, hogy ez vezessen titeket szinte mindenben, amit tesztek. Ma viszont, egy szobányi szív-orientált energiaminta közt találtam magam, akik hajlandóak meghallgatni engem. Emiatt, rezgésük megváltozott.

A Tudatosság Nagy Változása okán vagyok itt. Elhozom a fényt azoknak, akik sóvárognak a fény után. Ők most elkezdték megtapasztalni ezt a fényt saját maguk között. Megalkottak egy teret, melyhez sokan csatlakozhatnak, amíg egy nap, az Anyaföld és minden lakója Fény nem lesz.

Jó estét.


© Fred Sterling
Contact:
Lightways Publishing
3075 Kalihi Street, Suite 101,
Honolulu, Hawaii
Fordítás: Clarissa
https://univerzumi-tudatossag.blogspot.com/






Kérem minden olvasótól, használja józan ítélőképességét! Kérek minden bejegyzést egy bizonyos fokú tisztánlátással kezelni! Tehát, mindenki maga döntsön az üzenetek hitelessége felől. Mindenki vizsgálja meg az üzeneteket, és kérje ki Szíve véleményét, hiszen sosem téved!
A fordító / szerkesztő nem vállal felelősséget az üzenetek hitelességéért.

Fred Sterling

Fred Sterling

A szerzői jogokra vonatkozóan


Az oldalon található tartalmak felhasználása Kahu Fred Sterling (https://kirael.com/) és a fordító előzetes írásbeli engedélyével lehetséges.

Köszönöm az együttműködést.

Clarissa