2009. október 26., hétfő

Ősi bölcsesség


Ősi bölcsesség

Kirael mester Kahu Fred Sterling közvetítésével

The Wisdom of Ancients 
© 2005 Fred Sterling
Contact: Lightways Publishing
3075 Kalihi Street, Suite 101,
Honolulu, Hawaii 96819, USA
www.kirael.com

Fordítás: Clarissa
https://univerzumi-tudatossag.blogspot.com/



Ez a második cikk, mely a nemrégiben [2005-ben] Lemuria hajdani világáról megjelent könyv idézeteit tartalmazza. Kahu Sterling közvetítésével, Kirael fejezetről fejezetre diktált le egy átfogó könyvet Lemuriáról és annak bölcsességéről. Ez a kötet 2005 közepén került kiadásra.[1]

Kérlek, vegyétek figyelembe, hogy Kirael mester a „szövet” szó használata során bármilyen gondolatmintára hivatkozik, melyet a tudatosság szintjén alkottak meg. Tehát, például, földi síkunk számos szövetből áll, beleértve az ásványok szövetét, a növények, állatok, rovarok szövetét, és természetesen az emberiség szövetét. Hasonlóan, egy emberi lény négy testből, vagy szövetből áll: fizikai, érzelmi, gondolati és lélek [testből / szövetből].

KIRAEL: Habár a tanulás volt minden lemuriai lény alapvető felelőssége, a Teremtő bölcsessége is volt egyben, hogy egy bizonyos csoportot beiktasson, melyet „az ősöknek” hívtak. Az előző megtestesülések legjelentősebb időszakához való hozzáférés hatalmát fedték le velük. Ennek oka többrétegű volt, mivel semmit sem vesztegethettek el az élet ezen legutóbbi szintjén.

Ezen ősöket nagyra becsülték, mivel biztosították a gondolat kihívását. Ritkán adtak teljes lecke tervet, mivel tudásukban benne foglaltatott, hogy Lemuria lényei ezen ismeretek még nagyszerűbb megértésére derítenek fényt. Annak érdekében, hogy ősinek véljék őket, vissza kellet utazniuk a lemuriai életet megelőző megtestesülésekbe – valójában megelőzve bármilyen életformát, ami itt létezett, ezen a bolygón, melyet Földnek hívnak. Az ősöknek hozzáférésük volt az összes első időkre visszavezető úthoz, ahol a Teremtő előidézte Teremtésének felfedezését a fejlődő lények számára.

Nem fogok hosszasan beszélni ezekről az időszakokról, mégis fontosnak tűnt a jelen lényeinek, hogy legalább a fejlődés [evolúció] alapjait megértsék Lemuria nagyszerűségének jobb szemlélésének érdekében. Természetesen remek lenne emlékezni arra, hogy kibontakozásuk legnagyobb része még nagyobb tisztaságot idéz elő jelenlegi felébredésetekben.

Az ősök emlékezete szerint, e bolygó a Teremtő révén történt első befejezésekor úgy tűnt, hogy annak teljességében való megtapasztalásához egy lényegi [szubsztanciális] lényre van szükség. Bölcsességében, a Teremtő látta az angyali életforma bátorításának célszerűségét, hogy megkísérelje átélni [megtapasztalni] amit előidézett. A legfejlettebb életformáját választotta, azokat, akik el tudták hozni a tudást, hogy fél-szilárd létezésben jelenjenek meg, és ebben ösztönözték őket az ebbe a birodalomba való belépés útjára, és arra, hogy számoljanak be arról, amit érzékeltek.

Az angyalok olyannyira fellelkesültek annak okán, amivel találkoztak, hogy szinte lehetetlen volt megtartani őket a Föld bolygó fedélzetén. Minden alkalommal, mikor átéltek valamit, mint például, amikor a növényi szövet több csodaszép virágot adott, erősen érezték a szükségességét, hogy ezt a meglátást visszavigyék tudatosságuk szintjére, és megosszák mindenki mással.

A Teremtő, végtelen bölcsességében, végül megkérte az angyalokat, hogy eresszék le szárnyaikat, és álljanak el hazaútjuk megtételétől. Igazából a hajdani lemuriaiak fedezték fel, hogy az angyalok figyeltek, és a Teremtő rendelkezését oly jól teljesítették, hogy úgy mondták, a tudat ezen szintje végül teljesen elfelejtette a repülés képességét.

Az idők folyamán más dimenziókból való más életformák összeolvasztása történt, ami elegyítette ezeket az angyali lényeket, és előidézte, hogy a világnak szilárdabb életformája lett. Az utóbbi lények egy olyan dimenzióból származtak, amit ma az Elven világgal azonosítanak. Azért hozakodtam elő ezzel, mert szükség volt tisztában lenni azzal, hogy a hajdani lemuriaiak a tudatosság minden szintjéhez hozzáféréssel rendelkeztek, és bírtak azzal a nagyszerű képességgel, hogy átszőjék e más fajok útját napjaink lemuriai tanulási görbéibe.

A Meghatározott Fejlődés Három Oka

Ezen ősi lények egyikét Mafu-ként ismerték. Az volt a feladata, hogy szolgálja a lemuriai tanácsokat, és segítse őket a felfedezés fejlődő útján az ősök megértésében. Az idő és a hely megtakarítása végett, örömömre szolgálna megmutatni nektek a lemuriai időszak egyik első írott rendeletét. Tudjátok, nem fogom megmutatni jelentését, mégis kötelességem a modern nyelvet [angolt] használni, hogy ecseteljem jelentését.

Az időt szolgálja, ahogy a mostban látnád, ha ránéztek az Földetek egyik legősibb tanítására. A jelenlegi váltás megértésének tükrében, mellyel minden életvonal szembe fog nézni, fontos megérteni, hogy a Föld síkjának keresztül kell haladnia az energiában történő sokszoros változáson a megannyi megtestesülés alkalmával. Ebben a fényben lehet, hogy megengeditek teremtő önvalótok elméjének, hogy belemerüljön természetes tudásába, és lássa a változó világ tisztaságát. A Teremtő energiájában nem keresi a minden-tudás megtapasztalását, vagy a véghezvitel teljes sajátosságát, zamatát. Ilyennek látszik, mivel ez az utolsó lépés az egyénnek, mielőtt egy újat kezd el.

[Megjegyzés: Mafu rendeletei következnek, melyet a „Meghatározott Fejlődés Három Oka”-ként neveztek el. Mafu rendelkezéseinek megfelelően, ezt a nyilatkozatot a „lemuriai tanácstagoknak kellett tanulmányozni, akiket az összetett szintű gondolat-lények harmonikus élettartam kiegyenlítésével bíztak meg”.]

IGAZSÁG

MAFU: A teremtés elméletének bizonyosságában, az egyénnek mindig hajlandónak kell lennie meglátni a teljes területét a feltáruló új és örökkévaló megszámlálhatatlanul sok áramló tudásnak. A leginkább központi és tiszta szál, amely együtt tartalmazza az összes vonatkozó témát, a gondolat-szálak bármely szövetében az az egyetlen részecskeszál, melyet Igazságként ismernek. Ez a lényegi [mag] rezgés idézi elő az összekapcsolódó részecskék átszövését egy örökkévaló hang és dallam folyamába. Másfelől, ezek a hangok színpompás rezgések keletkezései, és amikor ebben az igazságban beszélnek az idő minden mintázata számára megmaradnak.

Az igazság a kulcs a tudáshoz, mind az emlékezetben megtartott, mind a még kibontakozásra váró tudáshoz. Igazság nélkül a szó [ige] és gondolat a részecskék egy olyan mintázatát alkotja meg, ami a zűrzavaros [kaotikus] rezgést formálja meg. Ebben születnek meg az aggodalom által vezetett gondolatok lehetőségei. A félelem ezen formája, eltérően az ismeretlentől való félelemtől, életlen, homályos színek szerkezetévé válik, megengedve a részecskéknek, hogy szabadon csatlakozzanak egyetlen meghatározott cél nélkül.

Ahogy ez a homályos színáramlat minta folytatja megformálódását, a zűrzavar válik uralkodóvá, előírássá. Ebben a zűrzavarban a káosz uralkodik. Az igazság lényegi folyama nélkül mindent a gondolatokhoz igazodó lehetőségeken átszűrődő értelmezésre hagynak. Egy olyan fénymintában, mely nem kapcsolódott össze az igazság fonal révén, egy új áramlat elrendezés [formáció] kezd kiemelkedni.

Amikor az igazságot bármilyen módon megszínezik, az valószínűséggé válik, és a lehetőség csábító világában, minden egyes irányító, vagy irányítani próbáló gondolatnak hagyják, hogy az a sok gondolatminta vezesse, melyet már elődeik beleszőttek a szövetbe. Röviden, az irányítás egy új formája kezd alakot ölteni. Ha ezt továbbra is az igazság fonal nélkül hagyják, ez az energia ténylegesen magára vállalja saját gondolatának kitervelését. Vonzereje válik azzá, amiről a tömegek esélyként szeretnének vélekedni. Valójában, ez egyszerűen bármely jelentős történelmi emlék visszahívása, mely teljesen nem emlékeztet egy jellemző időkeretre sem – lehet akár jelenlegi, vagy egy másik élettartamból – majd behelyezi azokat minden jelenlegi gondolati folyamba.

Az igazság lényegi folyama nélkül, elkezdi beleszőni energiáját a rendszertelen gondolatokból álló össz-mintába. Itt, fejlődni képes saját összhangjában, és az egyén a kibontakozó élettartamot annak hagyatékaként találja, melyet egy igazán tudatos szinten nem választott. Ennélfogva, egy tanácstag első szabálya, hogy megalkossa az igazság folyamát, bármely tudatosan teremtő gondolat felépítését megelőzően. Az előírt folyamat során, mindent a jelen vágy alakít, és nem a körülmények véletlen összetalálkozása.

Minden gondolat-megnyilvánulásnak [manifesztációnak] a részecskék tiszta rezgéséből kell származnia. Ebben, mindent, ami ebből következik, a fejlődéshez [evolúcióhoz] illőként határozzák meg. Ha valaki tudatosan teremti meg az igazság lényegének [magjának] rezgését, csupán ekkor fogják meghatározó tanításra méltónak ítélni.

Az igazság részecskefolyamának létrehozását a harmadik szem szintjén lévő egyetlen részecske előhívásával lehet végrehajtani. Tudatosan keletkezik egy részecskefolyam, ami lényegként [magként] fog fellépni. A gondolat e kiindulópontjában születnek meg a párbeszéd összetett részecskéi, az igazság fényébe öntve, mely fenntartja a hihető értekezés következetességét. Kizárólag erről a szintről kell szólni, és minden hozzászokik ahhoz, hogy minden szót elhisznek, melyet kijelentetek, és ebben a világ kitárul a valószerűségbe [realizmusba].

BIZALOM

MAFU: A meghatározott fejlődés második okát Bizalomnak lehet hívni. A lemuriai örökség fejlődésének szerény kezdetekor, itt kérünk titeket, hogy erősen fogódzkodjatok annak a tudásába, hogy a bizalomnak hatalmas szerepet kell játszani az összhang megalkotásában, abban a világban, melyet arra választottatok, hogy benne fejlődjetek. Itt található meg az esély a fejlődő lények alapelvének fejlesztésére, hogy használják azt, melyre „helyi agyként” hivatkoznak együttesen az „omni-aggyal”, ily módon előidézve a megtestesült gondolkodás tiszta elegyét, és az egyetemesebb tudatosságban található tisztaság határtalan megértését.

A Bizalom a fény-intelligencia forrásának elfogadásával kezdődik, amely láthatatlan a harmadik dimenziós érzékelés számára. A gondolat két világának e kapcsolatának felfogásában – tudván, hogy e szinteknek mindig úgy kell tűnniük, mintha egymástól függetlenül cselekednének – biztosítják, hogy senki se érezze úgy, mintha tervüket [blueprint 2] meghamisították volna. Mindenki tudja egy bizonyos szinten, hogy egy ajándék eljönni egy ilyen típusú harmadik dimenziós tapasztalásra, melyben a leckéket teljes mértékben meg kell tanulni. Ennélfogva, a fizikai síkbeli zavarok nemkívánatosak.

Például, az angyali rezgés nem fog, és ami azt illeti, nem is tud beavatkozni egy helyi lény tervébe azáltal, hogy közbelép és megváltoztatja a kiválasztott ösvényt, melyet az egyén követ. Ebben, a bizalom alkotóelemét kell fejleszteni. Az egyénnek érzékelnie kell, amikor ez a Tanácsadó világ fellép. Meg kell fontolnia az értesülést [információt], és fel kell ismernie a lehetséges következményeket.

Ennek megértéséhez a kulcs a közvetített gondolatok olvasása. Ha egy állítás egyedüli, csupán egyetlen eredménnyel, és alternatívát nem nyújtanak, szinte bizonyos, hogy az ego közbelép, és az ismeretanyag használhatatlan lesz. Ha az üzenet ellentmond minden tudásotoknak, valószínűleg ismét az ego játszik szerepet. Ha a gondolat révén kelepcében érzitek magatokat, vagy a jövőt előre megérző érzéketek összezavarodott, egyszerűen térjetek vissza a lélekhez, és kérdezzetek újra.

Bízzatok benne, hogy a lélek fog uralkodni, ha valaki a szeretet / szerelem szövetét alkalmazza kérdéseinek feltétele során. Az egot mindig leleplezi a szeretet / szerelem, és azt fogja választani, hogy ne cselekedjen jelenlétében. Lelketek kapcsolatába vetett bizalom alkotja meg a tisztaságot, hogy a lehetséges megoldásokat átnyújtják nektek, melyben elvárják tőletek a cselekvést. Ne feledkezzetek meg arról, hogy a lélek nem tud elmétektől függetlenül beszélni, és így érthető, hogy csupán abban bízzatok, ami jó érzés, és a szerelemben / szeretetben átszőtt.

A Bizalom egy döntő tényező tudásotokban. Bízni teljes tudásotokban azt jelenti, hogy cselekedjetek magabiztosan a végeredmény irányába. A Bizalom a központi gyújtópont [fókusz] a káosztól mentes világban. A Bizalom a kulcs annak a megértéséhez, hogy küldetésed annál egy nagyobb erőben átszőtt, melyet az öt érzékszerv képes lenne teljesen megfigyelni. A tapasztalati, vagy éteri értelmezés hatodik szintjét [azaz a hatodik érzéketeket] annak legmagasabb fokára kell fejleszteni.

Amikor a földi lények segítséget kérnek, a látatlan erők azonnal egy összetett lehetséges forgatókönyvvel válaszolnak, mely előidézi a beteljesítés valóságát. Bizalom nélkül a helyi lénynek nehézségei lesznek a vágyott válasz érzékelésében, és leggyakrabban az elutasításhoz vezet.

A bizalom magával vonja a fény látatlan erői és az ego rendszer közötti megkülönböztetést. A bizalom szakértelmében való teljes elkötelezettség érdekében az egyénnek élnie kell az imádság és meditáció készségével. Ha ezen képességek teljes mértékben a helyükön vannak, a bizalom a pontos mértéke annak, hogyan működjünk az igaz cél elérésének új szintjén.

Az igaz vágy távolítja el az összes zűrzavaros felépítést a szövetből. A céltudatos véghezvitelhez, az egyénnek az egyensúlyból ki kell szűrnie az összes ego részvételt. Ez a vágyott végeredmény érdekében egységes mesteri befolyásolást kelt, alternatív lehetőségeket hagyva hátra, létforma nélkül. A Bizalom a szabálya a végeredmény pontosításának, mely azzal a világgal való kölcsönhatáson alapul, melyet úgy éreztek, hátrahagytak, és amely annak a valósága, hogy minden az elragadtatás összekapcsolt ereje. A bizalom cselekedetének megtanulásának eredménye egy olyan élet, mely meghatározza az ego csökkentését, és annak a tudását idézi elő, hogy szeressünk felelősséget vállalni sorsunkért.

[Megjegyzés: Ezzel végződik Mafu rendeletének közvetlen átadása. Ennek az üzenetnek a befejező részében, Kirael mester saját rezgési forrásából beszél a Szenvedélyről, a meghatározott fejlődés harmadik okáról.]

SZENVEDÉLY

KIRAEL: Mivel minden fejlődő életet az érzelmi test visszatükröződésének fogják tekinteni, az erő, mely a vágyat okozza egy szükséges rezgés, hogy az egyén az ösvény mentén elmozduljon. Amikor a szenvedély eltompul a helyi agy betáplálása révén, az eredmény az izgatottság, és ebben egy ingadozó minta uralkodik. Ez pedig előidézi, hogy a tömeg-tudatosság zűrzavaros [kaotikus] hangzaton, és szín-rezgésen rezegjen, mely bonyolult mintává változtatja a tiszta fejlődést.

Valójában, barátaim, ha a jelenleg kibontakozó fejlődésetek mátrixát akarnátok láthatóvá tenni, egyszerűen uralkodó szervként az izgatottságot látnátok. A számok, melyek használatosak mintátok összehangolásához, kiegyensúlyozatlannak tűnnének, és ebben a számsor idézné elő a színek összefolyását, és a hangok békétlensége válna fejlődésetek mércéjévé.

Oly gyakran keveri össze a Föld síkjának jelen népessége e két leghathatósabb elemet: a szenvedélyt és az izgatottságot. A lemuriai időkben a szenvedély cselekedetét arra használták, hogy megfékezzék az izgatottság szintjét, amikor a fent említett szint fenyegette a kiegyensúlyozott végeredményt.

Habár a küzdelem szinte kizárólag a gondolati szövetben folyik, néha a teljes négy-test élmény megtanult készségének bemutatására használták. A lemuriai versenyt főként a teljes négy-test rendszer kiegyensúlyozásának, vagy újrarendezésének mérésére alkalmazták. Például harmonizáló erőpróba volt (vagy ahogy esetleg a jelenleg beszélt nyelven játéknak neveznék), melyet az Ellentétesség [polaritás] Cseréjének Kezdetleges Feladatának hívtak.

A résztvevőket párjaik választották ki, hogy közös egyensúlyuk fényében legyenek versenytársak. Ebben a versenyben a résztvevők számára megengedték, hogy elkülönítsék magukat egy holdfordulónyira – ami a jelen kor szerint egy hónap lenne – semmi többel, mint egy … felszereléssel, melyet ők létfenntartó alkotóelemnek [szubsztanciának] tartottak. Általában ez hozzávetőleg 12 liter folyadékból állt, mely egy teljes étkezéssel volt egyenértékű. Az alkotóelem több mint elegendő volt, mert a feladat idejének nagyobb részét meditációban töltötték.

Egyszerű emlékeztetőként, a tudatosság meditatív állapotában, az első dolog, melyet a résztvevő megtett: tudatosan lelassította szívverését percenként hozzávetőleg18 szívverésre. Ez az oxigén gyors csökkenését okozta a helyi agy számára, mely előidézte, hogy az omni-agy váljon vezető erővé. A test anyagcseréjét is nagyban lecsökkentette ez, kiküszöbölve a táplálék bevitelének szükségességét.

A harmonizáló kihívásának ebben a bizonyos típusában, 12 résztvevőből álló három csapatot választottak ki ezernyi jelentkező közül. Az ilyen kihívás célja leírható a lemuriai időt megelőző bizonyos ősi faj, vagy civilizáció pontos ösvényének nyomon követéseként. A verseny az ősrégi társadalmak által kiválasztott bizonyos ösvény nyomon követése volt, és hogy érzékeljék, felismerjék, útjuk hogyan befolyásolta a jelenkort. Bár minden kiválasztott fajt a lemuriai mértékek szerint kihaltnak kellett tekinteni, szükséges volt felfedezni a pontos mintát, melyet megtestesülésük fennállása alatt alkalmaztak.

Például, volt egy bolygórendszer, melyet Arius csillagrendszerként ismertek. Pontosan az ellenkező végén helyezkedett el a jelenlegi mértékhez képest, melyet Tejútnak hívnak. Ez a bolygó szó szerint kiégett jóval azelőtt, hogy Lemuria kontinensét valaha is benépesítették volna. Az Aries esetében, valójában az övék volt a technológiailag legmagasabban előrehaladott társadalom, és ebben nagyon is tájékozottak voltak arról, hogy bolygójuk a véghez közeledik.

Majdnem egy teljes generáció állt rendelkezésükre, hogy megtervezzék távozásukat és fejlődési mintázatukat, beleértve, hogyan óvják meg a feledéstől civilizációjukat. A csillagok átutazását tervezték, hogy egy világot keressenek, ami megengedné számukra utazóik egyesítését. Lehet, hogy ez volt az egyetlen dolog, melyet nem vittek véghez. Innen a lemuriaiak versenyzőinek mérkőzése.

Amiben az ariai faj igenis sikeres volt, DNS-ének majdnem minden bolygóval való vegyítésében, ahol életet találtak. Nem számított, hogy ezek kicsiny, vagy nagy bolygók voltak-e; az ariai utazók fajuk egy részét hátrahagyták a fejlődő lények helyi népességével keveredni. Általában, mivel magasabban fejlettek voltak házigazdáiknál, szükségszerűen átvettek bizonyos fajta vezetői szerepet egy nagyon rövid időszakra.

Ebben, a résztvevő lemuriai kihívókat hagyták, hogy alkalmazzák a dimenzió utazási technikákat a telepatikus koordinátáikkal együtt, hogy felfedezzenek bármilyen rendszert, melyet az Arius fajának rezgési aláírása hatja át. A 12-ből álló minden csapat számára megengedett volt a helyi világegyetem, vagy bolygórendszer tanulmányozása, melybe ezek a lények közbeavatkoztak, hogy meglássák, milyen messze vitte előre a helyi népességet a fejlődési ösvényen ezek a látogatások.

Itt közbevetném, hogy e gyakorolt versenyekből való tanulás az egyik legfőbb oka, hogy jelenlegi népességetek tartózkodik kölcsönhatásba lépni a szomszédos csillagrendszerek fajaival. A lemuriai versenyzők felfedték közvetítéseiken, auto-íráson és a kijelölt médiumok megerősítésén keresztül, hogy bármikor, amikor egy kifinomultabb, vagy egy mérhetően magasabb, nem elfátyolozott tudatossági szabvány [standard] rendszertelenül bevezetésre került egy fejlődő társadalomba, a közbeavatkozás pusztító volt. Tehát azt látnátok, hogy a jelenlegi helyi-agy okfejtésetek alapján versenynek vélt dologban, valójában a fajok fejlődése történt meg.

Jelen korotokban, a legtöbb versenyzőt izgatottság tölt meg, meghintve egy csekély mennyiségű szenvedéllyel. A jelen napjaitok atlétáinak ezért van szüksége, hogy oly sok pénzt kapjanak, hogy okot találjanak sportjukban való részvételre. A szenvedélyt általában a korai fejlődési szemléletmód révén kivonták belőlük, és azt vallják, hogy a győztes a legjobb, és senki más nem számít. A pillanat izgatottsága viszi be a tapasztalásba az elkülönülés ékét, még a csapatsportba is. Az izgatottság idézi elő annak a szükségét, hogy mindenki másnál jobbnak kell lenni, még vérontás árán is.

Másrészről, a Szenvedély az egész fejlődése az egyéni elismerés szükséglete nélkül. A szenvedély a szükség, hogy oly mélyen átszőve érezze magát a lehetséges végeredmények szövetébe, amely mindenki számára azt szolgálja, hogy abban legyen, melyet „győzelemnek” hívnak. Van azonban egy másik valóság, melyre összpontosíthattok, amikor megértitek, hogy a háborúk az izgatottságban kezdődnek és a szenvedélyben végződnek. A szenvedély kiterjesztése idézi elő az egyénben a Tudatos Teremtés Négy Pillérének elfeledését.[3]

Az izgatottságban, például, nehéz gondolni arra, hogy valami ilyesmiért imádkozzanak, mint „minden mindenki számára a legjobb módon oldódjon meg”. Szinte lehetetlen meditálni, és alkalmazni az izgatottság energiáját alvás-állapototok programozására. Mivel a mesteri befolyásolás kizárólag egy szeretetteljes végkimenetelnél működik, csekély haszna van az ilyen gyakorlatnak egy háborúszerű versengésben. Ezért hagyják, hogy a háborúk és az erőszak oly sokáig gerjedjen.

Amikor a szenvedélyt végül észreveszik, a kizárólagos győztes szükségessége elveszik, és a tudatosság egy igazságosabb állapota érvényesül. Bármi is indul ki az izgatottságban, a szenvedélybe kell teljesen energizálni, különben napjai meg vannak számlálva a kezdetek kezdetétől fogva. Még ha az időbeosztás évezredekig is él, az izgatottság szenvedélybe vált át, és az egyetlen Teremtő óhaja mindig diadalmaskodik.

A Meghatározott Fejlődés Három Okának első három rendelete itt véget ér, ahogyan azt leírta az egyik legnagyszerűbb elme, mely felelős az evolúció megörökítéséért.

Emlékeztetőül, a legjobb érdekünk lenne kiértékelni a jelenlegi fejlődési [evolúciós] időszakotokat e szavak magyarázatának fényében. És ebben a bizonyos mértékben, lehetőségetek [potenciálotok] a Tudatosság Nagy Változásának megtapasztalására ily mértékben válik erősebbé. Habár ezt a három okot [a lemuriai fejlődési tapasztalásból] az Első Élet időszakában írták le, értékesek maradtak a lemuriai létezés legvégéig.[4]

Reményt ébreszt bennem, barátaim, hogy ezekből az írásokból mindenki megtanulja irányítani tudatos gondolatait. Ha mindenki a szeretettel / szerelemmel áthatott gondolatokra összpontosít, amely a félelem ellentéte, a folyamatosan kibontakozó fejlődésben fogja találni önmagát. Barátaim, a félelem a mátrix eszköze a fátyol helyén való megtartására. Ez az ő fölényük, hogy távol tartsanak titeket a szeretet / szerelem művészetének [tudományának] felfedezésétől, mivel ez az ő okoskodásuk, hogy ha megengeditek a szeretet / szerelem fogalmával kapcsolatosan, hogy az csupán egy meseszerű kifejezés legyen, akkor állandósítani fogják irányításuk keverékét.

Megkockáztatva annak a lehetőségét, hogy egy kicsit vitathatóan hangozzon, emlékeztetlek titeket, hogy a hatalmak mindegyikőtöktől azt szeretnék, ha elhinnétek, hogy ők jelentik a végleges választ. Semmi többet nem szeretnének, mint hogy megmaradjatok azon hit mellett, hogy csupán a kiválasztott kevesek számára megengedett beszélni a Teremtő Istennel. Azt is elhitetik veletek, hogy még ennél is kevesebbek, a politikai vezetők elhatárolt csoportja irányítja az összes kormány eredményeit.

Az a változás, melyet az emberi népesség keres, csupán akkor kerül napvilágra, amikor „Mi a Föld Emberei” visszavezetjük annak a tudását, hogy a békét a félelem által állandósított betegségek [rossz] gyógyítása révén juttatjuk hatalomra. Egy egyszerű ok, barátaim, miszerint nem az egész bolygót borították be a világotokat a Tíz Alapelven keresztüli Tudatos Teremtésével, a következő állítás, melyet a békében lévő világ szabadsága szentesít:

Az igazság megértése idézi elő az abbéli szenvedély felidézését, hogy a dolgok a félelemből a szeretetbe / szerelembe mozduljanak el. Ebben a tisztaság fogja uralni az összes kommunikációt, és mindenki vágyni fog útjának elvégzésére. Ezek a befejezések idézik elő a még több tudás felhasználásának szükségességét az emberi lény tapasztalásának előmozdítására. Az imádság művészetén / tudományán keresztül állandóan emlékeztetnek titeket, hogy a párbeszéd nemcsak hogy valóban lehetséges, hanem szükséges is tanácskozni a Fény látatlan erőivel.

Ebben az állandósult szokásban visszanyeritek azt a képességet, amit minden mért időn keresztül alkalmaztatok, ahogy ráeszméltetek a meditáció világára. Ebben emlékezni fogtok hallási képességeitek lehetőségeire, és újból elkezditek hallani a mestereket beszélni. A rendelkezésre álló idő mennyiségének növelésére mindenki elkezdi alkalmazni alvás-állapot programozását, hogy a vágyott legfelemelkedettebb végeredményt biztosítsák. A 24 óra nagyobb részének alkalmazása, barátaim, megnyitja a lehetőséget egy nagyszerűbb felfedezésre.

Mindezt egyesítve [kombinálva] a világméretű mesteri befolyásolás felé mozdultok el, hogy a félelem elhagyásának és a szeretet / szerelem felkutatásának vágyán keresztül a Földön a béke váljon uralkodóvá. Világotok át fog váltani arra a tudásra, hogy nincs szükség kifogásokra, és életútjaitok szükségleteinek tudatos megteremtésén keresztül, utatok soha többé nem lesz bonyolult.


[1] Fordító megjegyzése: Kahu Fred Sterling könyve, mely Lemuria hajdani bölcsességéről szól, E-book formájában angolul letölthető a www.kirael.com oldalon.
[2] Terv [Blueprint] – egy megtestesült [inkarnálódott] lény életterve
[3] A Négy Pillér – Imádság, Meditáció, Alvás-állapot Programozás és Mesteri Befolyásolás
[4] Kirael mester szerint Lemuria korszakának három periódusa volt: Első Élet, Egyszerű Kor és Átmenet


© 2005 Fred Sterling
Contact: 
Lightways Publishing
3075 Kalihi Street, Suite 101,
Honolulu, Hawaii 96819, USA
Fordítás: Clarissa
https://univerzumi-tudatossag.blogspot.com/

2009. október 15., csütörtök

Az angyalok itt vannak – érzitek őket?



Az angyalok itt vannak 
– érzitek őket?



Kirael mester Kahu Fred Sterling közvetítésével

The Angels Are Here - Can You Feel Them?
© Fred Sterling
Contact: Lightways Publishing
3075 Kalihi Street, Suite 101,
Honolulu, Hawaii
96819, USA
Lightways@Kirael.com  
Tel: + 808 952-0880
http://www.kirael.com/


Fordítás: Clarissa
https://univerzumi-tudatossag.blogspot.com/

KIRAEL: Tudom, néhányan közületek nehéz napokat éltek át a mátrixban való munkálkodás során, ahol az emberek kemények, mert nem tudnak az Igazságról, Bizalomról és Szenvedélyről. Nem tudnak a tisztaságról, kommunikációról, beteljesítésről, és egészen biztosan nem állnak meg imádkozni. Nem teremtettek meg mesteri befolyásolást, és nem gyakorolták az alvás-állapot programozását energiamintáikkal, és tudjuk, hogy nem meditálnak. Ezt hívják mátrixnak.

Hagyjuk hátra ezt az egészet. Hozzuk el ma este ide a tudatos teremtés minden alapelvét. Ne törődjünk azzal, hogy a világ hogyan érzékel minket. Tegyük ezt az estét olyanná, amilyenné akarjátok.

Ahogy mélyen lélegeztek, szeretném, ha egy csodálatos jég-kék ködöt alkotnátok magatok köré. Egy kicsit hidegnek érzitek, olyannak, mint amikor télen egy kicsiny patak mentén sétáltok, melyen vékony jég van, mégis a napfényt melegnek érzitek. Olyan frissítő volt, és a levegőnek csodás illata volt.

Tehát, engedjétek meg, hogy a köd körülvegyen titeket, mintha beburkolna titeket, és fokozatosan eltűnnétek benne. Ahogy a távolba tekintetek, másik kék ködöt pillantotok meg, azonban olyan boldogok vagytok saját kék fényetekben, hogy kényelmesen érzitek magatokat ott, ahol vagytok.

Valami tudatotok apró hátsó részében ezt mondja nektek: „Mi az a kérdés, amin dolgozol? Mi az a kérdés, mely ezidáig kísértett? Miről kéne gondolkodnod? Nem ülhetsz csak itt a két ködben. Mi a kérdés? Ó, tudom, mit akartam mondani fényemnek? Mit akartam mondani szeretetemnek / szerelmemnek? Mit akartam mondani testvéreimnek? Mit kell tennem, hogy világom olyanná tegyem, amilyenné akarom?”

Minden kérdés elkezd beáradni, és ezzel a csodaszép kék fénnyel körülvéve találjátok magatokat. Ahogy kitekintetek magatok elé, a másik kék fény, amely távol volt, egy kicsit közelebb kerül hozzátok, és ezt gondoljátok: „Bárcsak láthatnék egy angyalt. Bárcsak egy angyallal lehetnék. Nem akarok meghalni, és elmenni a mennyországba, hogy megpillantsak egyet. Épp itt szeretnék látni egyet. Teremtő Isten, elküldenél nekem egy angyalt?”

A kék köd körülötted úgy tűnik, felmelegszik, bolyhossá válik, és jó érzések kezdenek ébredni benned önmagad iránt és aziránt a világ iránt, amiben élsz. Hirtelen, minden gondod semmitmondóvá válik, mert érzed saját fényed. A kék köd körülötted felmelegszik, a gyengéd ölelés érzését nyújtja, és az előtted harminc méterre lévő fény még mindig közeledik feléd.

Az utolsó gondolat, mely felötlik benned, mielőtt ennek a meditációnak a teljességébe érnél: „Mi a helyzet, ha láthatnék egy angyalt? Mit mondanék neki?” A kék fény előtted most elég közel van, hogy meglásd, ez nem is igazán kék. Ez egy hatalmas tükör, és látod a kék fény tömegét, melyben vagy. Ahogy jobban beletekintesz a tükörbe, észreveszel valamit, ami az oldalából bontakozik ki.

Ó, Istenem, annak a kék ködnek, melyben állok szárnyai vannak! Olyan, mintha sírni szeretnél, mert ráeszmélsz, hogy a tükör, melyet nézel, megmutatja neked, hogy az egyik legszebb angyalban vagy, amely valaha is létezett. Így egy lépést teszel a kék ködből ki, a tükör felé, és meglátod fizikai tested. Megfordulsz, és ott van ő [1], a legcsodálatosabb angyal, akire elméd fényt deríthet. Kezét feléd nyújtja, szárnyait előre hátra lengeti, és érzed a szellő fuvallatát, ami elér hozzád. Utána hallod hangját, ahogy mondja: „Mondd el. Mondd el nekem, és én felelek. Mi a kérdésed? Itt a válasz számodra, ahogy ellazulsz, ellazulsz, ellazulsz.”

Attól tartok, ha engednélek, hogy egész este ott légy ezzel az angyallal, azzal vádolnának, nem teljesítem be szerepem ideát. Tehát, elengedheted ezt a csodaszép látványt, azonban emlékezz, mindig visszatérhetsz hozzá. Csupán alkosd meg, és állj a kék ködben, utána figyeld a kék fényt feléd közeledni. Amikor a tükör elég közel van, lépj ki a színből, melyben vagy, fordulj szembe az angyallal, melyet megalkottál saját szeretetedben / szerelmedben és fényedben.

Tudjátok mit, barátaim? Az angyalok hallani fognak rólatok, és felsorakoznak, hogy meglássák, ki lehet a barátotok ez alkalommal. Mindig, amikor végrehajtjátok ezt a kis meditációt, találkoztok egy egészen új angyallal, és olyan szerelmet / szeretetet találtok majd, melyet előtte soha. Minden szépség a tiétek, barátaim.

Barátaim, az angyal világ csupán egy lélegzetvételnyire van tőletek. Sok ezer éve dolgozom együtt az angyal világgal, és láttam változni az angyal világot. Láttam azt fényesebbé, illetve tompábbá válni. Láttam azt fényt árasztó erővé válni, amit a Teremtő használhatott minden dimenzióban fényt hozó fényként, és láttam azt összehúzódni gyűszűnyi fénnyé.

El fogom mondani nektek azt, amit tudok az angyali világról, viszont, amikor mindez elhangzott, emlékezzetek erre: Mindaz, amit ma mondok pusztán a szívetek számára szolgáló magyarázat okán mondom, mivel, amikor azt választjátok, hogy a szívetekkel hallgattok, meg fogjátok hallani azt saját szépségében.

Például, amikor azt halljátok tőlem, hogy a Szeráf angyalok világában – akiket én Isten angyaloknak, Teremtő angyaloknak hívok – az egyetlen megjelenésük a Teremtő Erővel való létezés. A Teremtővel mindig összhangban állnak. A szeretetben / szerelemben tartózkodnak.

Bármikor, ha valaki a Föld síkján valami ilyesmit mond: „Ha van Isten, miért engedte meg Isten ezt megtörténni”, a Szeráfok megragadják ezt a gondolatot, mielőtt az eljutna a Teremtőhöz, és szeretik azt, aki küldte. Ezután elmondják a Teremtőnek: „Nézd, valaki emlékszik arra, hogy szeressen téged.” Látjátok, ezt teszik a Szeráfok.

Amikor Jézus mester … a Krisztus Tudattal akart dolgozni, és eljött a Földre, hogy emberi lény legyen, a Szeráfok kísérték el őt a lefelé vezető úton. A Szeráfok várták visszatérését is.

Mi a helyzet a kicsiny Kerubokkal; nem olyan kis helyesek? Hozzávetőleg csupán 30 centi magasak, illetve néha hüvelyknyiek, azonban nagyobb erejük van, mint amit az átlag angyal valaha is összegyűjt számos életidő alatt.

„Mi a helyzet a kísérő angyalok szépségével?” – kérditek. Tudtátok, hogy a kísérő angyalok „vadonatújak” az angyal világban? Ők ezért kísérő angyalok. Ez egy csodaszép feladat, és gyakorolnak, ó, gyakorolnak és gyakorolnak. Utána egy nap, a Tanácsadók Birodalma azt mondja az egyiknek: „Figyelj, Lisael, most teljesen egyedül mész. Van egy kislány ott lenn. Belefáradt a Földi síkbeli létezésbe. Haza akar térni, és családja megpróbál hevesen ragaszkodni hozzá, azonban ő igazán haza akar térni. Tehát, ma, amikor az egész család alszik, akarjuk, hogy lemenj és beszélj hozzá. Mondd el neki: ott vagy, hogy hazakísérd őt a Teremtőhöz bármikor, amikor készen áll távozni.”

Lám-lám, itt jön Lisael, ennek a kicsiny lánynak a csodálatos lelkével. Felmennek, lenézünk a földre, és látjuk a családot könnyekben. Itt van a legfényesebb, legszebb angyal, akit valaha is láttatok egy csodaszép kis lélek kíséretében, aki csupán ezt mondta: „Ejha, felébredtem. Élek. Szabad vagyok. Hol van Isten? Szeretnék Istennek köszönetet mondani.” Egy kísérő angyal ezt teszi.

Tehát ők mindannyian odaát vannak, barátaim, azonban hadd mondjak valamit: Ma, mielőtt ez az összejövetel lezárul, bátorkodom azt mondani, hogy ezen a helyen, itt – és tudjátok, ez nem egy nagyon nagy hely – angyalok ezrei fognak lebegni köztetek. Mindaz, amit tennetek kell, hogy megengedjétek, hogy veletek legyenek, és a ma este egy nagyszerű esemény lesz számotokra.

Nyitva állok, hogy fogadjam kérdéseiteket ma este, és azt kérték tőlem, hogy a mikrofont hozzák közelebb hozzám, mert ma este „felkapcsolom” saját energiáimat, tehát, amikor megközelítitek a mikrofont, érezni fogjátok fényem.

Ha van kérdés, gyertek fel, és kérdezzétek csukott szemmel. Szeretném, ha látnátok engem. Én ibolyaszínű vagyok. Engem Ibolya Fénynek hívnak ők. Tehát, különböző színeket veszek magamra ma este, csakis nektek, azonban ma este játszanotok kell velem. Mókázhatunk ezzel? Tréfálkozhatunk, ugye?

KÉRDÉS: Jó estét Kirael mester. Köszönöm a szép meditációt. Tudnál naprakész ismereteket biztosítani arról, hogy az emberi világ hogyan hidalja át a szakadékot az angyalokkal, ahogy az Irakban lévő helyzettel foglalkozunk?

KIRAEL: Ó, ez egy nagyszerű kérdés. Nagy szeretettel válaszoljuk meg ezt. Volt egy pont az iraki háborúban, egy támadás, amikor az angyalok a Földet teljesen körülvették. Létrehoztak egy takarót, és figyelték, ahogy közületek mindenki elküldte nekik fényének egy részecskéjét. Minden alkalommal, amikor egy részecskét küldtetek erősebbé váltak. Angyal barátaitok egy pillanatig azt gondolták, szemtanúi lesznek annak, ahogyan az emberi világ egy új átjárót alkot meg a béke irányába. Hívtak engem: „Kirael, Kirael, gyere és nézd meg, fényrészecskék jönnek mindenhonnan. Az emberek imádkoznak. Nincs harag. Nézd ezt, Kirael mester. Nézd, gyere gyorsan.”

Minden oltalmazóm eljött, és az angyalok körül egy kört alkottunk, és a Krisztus Tudat ezt mondta: „Én is meg akarom nézni.” Tehát, a Krisztus fény körülvette az oltalmazókat, és ott rendelkeztetek az angyalok, a Fejlődő Társadalmak Oltalmazói és a Krisztus Fény háromszoros rétegével.

Az angyalok ünnepeltek. Ezt mondták: „Véghez fogjuk vinni, Kirael mester. Véghezvisszük.” Olyan hangosan énekeltek, hogy a világ emberei ünnepeltek. Azt gondolták: „Megváltoztathatjuk az irányt. Meg tudjuk változtatni. Létre tudjuk hozni.”

A nagy ünneplésben az emberek nem látták a túlmesterkedést ami beszivárgott. A túlmesterkedés minden lélegzetet magához vett, melyet tudott, hogy az angyalok fényét elvágja, és az angyalok ezt felelték: „Kirael mester, meg tudod változtatni ezt számunkra? Az emberek próbálkoznak. Hallgasd őket, imádkoznak. Nem tudnál közbelépni, Kirael mester? Nem tudnak az oltalmazók közbelépni? Nem tud Jézus mester, Buddha mester, vagy valaki más közbelépni?”

Ez volt az a válasz, amit hallottak: Csend. Mivel nem mi voltunk, aki közbeavatkozott, „Mi az Emberek” voltak.

Hamarosan adnak egy másik esélyt, hogy rezgéseteket megemeljétek, és ez alkalommal, ne „szálljatok ki”. Erőfeszítéseiteket növeljétek a kétszeresére, vagy a háromszorosára. Váljatok „Mi az Emberekké”, nem mérgesen, és az utcákon rikoltozva, hanem váljatok azokká az emberekké, akik minden rendelkezésükre álló szabad percben imádkoznak, hogy egy új utat találjanak e Föld síkján a béke megteremtésére.

Higgyetek nekem, az angyalok azon az estén sírtak. Sírtak, amikor Bush elnök azt mondta: „Dobjátok le a bombát.” Sírtak, és könnycseppjeik sok helyen a Földetekre estek. Ez volt az az este, amikor hevesen esett az eső.

Ma az angyalok azt gondolják, ti nyertetek a háború ellenére. Azt gondolják, minden alkalommal nyertek, amíg nyertek. A legfontosabb dolog, amit mondhatok: Ne adjátok fel. Amikor az angyalok hívnak, és amikor minden más lelki egyház, templom félelem nélkül ráébred szeretetére, Isten által, mi fogunk nyerni. Nekünk kell megnyernünk ezt, barátaim. Ez a ti Földi síkotok, amit nekünk kell védeni – Anyaföld, Gaia és szeretete / szerelme.

KÉRDÉS: Hogyan tudunk „Mi az Emberek” kommunikálni az angyali birodalommal, különösen az őrangyalainkkal?

KIRAEL: Az a csodálatos fény, mely szívedben ragyog minden nap erőt kap. Néhányan közületek képesek vagytok érezni a változásokat ma este. Közületek hányan beszéltetek lelkiséggel bíró [spiritualista] társatokkal, aki azt mondta: „Érzem, megmásíthatatlanul változom.” Közületek hányan gondolják: „Szent Isten, az elmúlt pár hónapban valami történik az életemben.”

El fogom mondani, mi történik, és ezért nyertetek. Néhányan világbéke megteremtéséért olyan erősen kezdtetek el imádkozni, hogy ráébredtetek a saját szívetekben lévő békére. Ezért változtok. Ezért változik világotok – mivel egy szívet gyógyít meg, ugye?

Tehát, közületek azok számára, akik nem lehetnek ma itt, hogy energiánkban üljenek, és játszanak az angyalokkal: ebben a pillanatban csukjátok be szemeteket, és engedjétek meg, hogy az angyalok szárnyaikkal beburkoljanak titeket. Engedjétek meg a kicsiny keruboknak, hogy leüljenek térdetekre, és le-föl ugráljanak. Az Isten szerelmére, engedjétek meg magatoknak, hogy szabadok legyetek. Engedjétek meg magatoknak, hogy gyermekek legyetek. Engedjétek meg magatoknak a szerelem / szeretet jelenlétének érzését.

Követeld magadtól. Követeld, hogy érezhesd. Kérd magadtól: „Érzem. Érzem az angyalokat. Érzem a szerelem / szeretet jelenlétét. Isten által ismét a szerelemben / szeretetben vagyok, nem kell hazajönnöm emlékezni, mennyire szeretlek. Nem kell hazatérnem, hogy ráeszméljek arra, mi a szépséged. Érzem ezt éppen itt és most, mert egyik angyalod itt áll mellettem.”

Szeretném, ha éreznétek most valamit nyakatok hátsó részén. Ez egy angyal lehelete. Tehát, amikor elsétáltok, közülük kettővel fogtok elsétálni, mert üzenettel rendelkeznek. Az egyik ezen az oldalon van, Samiel a neve, és Samiel ezt mondja: „Jó kérdés, itt a válasz: Szeress úgy, ahogyan előtte még soha, és világod még ma megváltozik.”

KÉRDÉS: Hogyan bánjunk azokkal, aki azt hiszik, Isten akaratát teljesítik be a háború megteremtésével?

KIRAEL: Nem. Ne tégy semmit velük. Csupán tartsd meg a fényt fényesen. Ebben az utolsó körben, a Fénytevők nem zárták le eléggé a rést az emberi világ és az angyali világ között. Helyet hagytak a túlmesterkedés sötétségének, hogy beszivárogjon.

Ha egy pillanatra arra gondolsz, hogyan állíts meg valakit, aki olyan döntést hoz, mely a világot elpusztíthatja, csupán fényed fecsérled el. Inkább fényesítsd magad oly ragyogóan, hogy egy újabb Fénytevő megláthassa. Utána ketten fényesítsétek fényetek oly ragyogóvá, hogy egy harmadik, egy negyedik megláthasson tieteket. Végül oly sok Fénytevő fog összegyűlni imájával, hogy a fényesség a túlmesterkedésből kivonja a sötétséget.

Ez olyan, mint amikor Michael átölelte Lucifert, szerette azért, amit tenni készült. Ez a fény át fogja ölelni a sötétséget, és a sötétség csupán fénnyé válhat, mert elég fényesek vagytok, hogy ezt megvalósítsátok.

Csupán imádkozzatok, hogy szívetek kifényesedjen, hogy jól érezzétek magatokat a szerelemben / szeretetben és fényben, nem számít, mi lesz a végkimenetel, mivel mindent meg fogtok tenni, amiért eljöttetek ide. Remélem mindenki meghallja ezt a választ.

KÉRDÉS: Azon tűnődön, vajon felsőbb énem inkább azokkal az angyalokkal dolgozik, akiket ő választ ki, és nem az én iránymutatásom szerintiekkel?

KIRAEL: Felsőbb éned teljesen tájékozott minden angyalról. Például, felsőbb éned rátekinthet erre az összejövetelre épp most, és láthat engem, ahogy teljesen beborítalak fényemmel. Kölcsönhatása az Angyal Világgal állandó. Amikor imádkozol, és megkéred felsőbb éned, legyen érintett, gyakran az angyalokat bízza meg parancsának végrehajtásával, mert a felsőbb én te vagy. Képtelen érezni azt az elkülönülést, amit te.

Mégis, érzi korlátozó megmozdulásaid. Tehát, amikor kéred felsőbb éned, hogy alkossa meg ezt a csodaszép kapcsolatot, csupán olyan messze képes menni, amilyen messze hajlandó vagy vele elmenni. Követed, amit mondok? Tehát, néha igénybe kell vennie angyal barátai segítségét, mert látod, olyan, mint amikor a sarkon látsz egy halom talált pénzt, és azt mondod felsőbb énednek: „Nem tudom elérni. Felsőbb én, szerezd meg nekem.” Jóllehet, az általad érzékelt korlátok korlátozzák felsőbb éned, mert felsőbb éned egy része vagy.

Tehát, a felsőbb én felfogadja az angyalokat, és ezt mondja: „Angyalok, mozdítsuk el együtt, így elérhetem vele azt a rengeteg talált pénzt.” Utána az angyalok azt suttogják a füledbe: „Csosszanj előre az egyik lábaddal – csupán egy kicsit”, és erre ezt feleled „Micsoda? El akarom érni azt a váratlanul jött pénzt. Nem akarom a lábam előre rakni.”

Egy másik angyal jön egy másik irányból és mondja: „Csupán egy icipicit csúsztasd a lábad” és ezt feleled: „Nem hallgatsz meg. Akarom azt a pénzt.”

Végül az angyalok mind ránéznek felsőbb énedre, és ezt mondják: „Megpróbáltuk. Mi igazán megpróbáltuk.” Utána felsőbb éned ezt feleli: „Nagyon köszönöm. Isten áldjon titeket angyalok. Szeretlek titeket.” és mindannyian abbahagyják a próbálkozást. Legközelebb figyelj az üzenetre.

KÉRDÉS: Beszéltél a Szeráfokról, és Kerubokról. Az Arkangyalok hogyan hatnak kölcsönösen most az emberi fénnyel?

KIRAEL: Az Arkangyalok nagyon készséges energiát vettek magukra. Ki-be mozognak a Föld síkján. Jó kérdés. Ez a válasz sokakat ki fog mozdítani egy kicsit álláspontjából, azonban íme a válasz.

Nem oly régen említettem, hogy az Oltalmazók Világa azt mondta, most vittem mesteri szintre 144 dimenziót. Ennek megünneplésének az az oka, barátom, hogy ez minden Arkangyalnak megadta a jogot, hogy a 144 jelleggé váljanak, mivel az Arkangyalok egy olyan utat követtek, amelyen egy ideje dolgoztam. Minden alkalommal, amikor a tudatosság egy másik szintjét öleltem fel, egy másik dimenziót, ha így akarod, az Arkangyalok újra bemutatták energiájukat a Föld síkján.

Ahogy én most hozzátok beszélek, 144 Michael [Mihály] jelleg mozdul be és ki a világ síkján egyszerre, olyan sebességgel, amit még el sem tudtok képzelni. Michael [Mihály] Arkangyal képes mellétek állni ebben a pillanatban, és ahogy megfordultok és távoztok, ő is megfordul és New York városában lesz, mert nem ismeri azt, amit te. Nem ismeri a korlátozásokat.

KÉRDÉS: Oly sok barátom szeret játszani angyal kártyákkal. Az angyalok mindig közbelépnek, és üzeneteket küldenek ezeken a kártyákon keresztül?

KIRAEL: Micsoda remek kérdés. Bárcsak itt lenne angyal kártyád, mert ha itt lenne, most ki tudnád teríteni, és minden darabbal, melyet leraksz, egy angyalra teszel szert. Kezeskedem erről.

Abban a percben, amikor valaki szert tesz egy pakli angyal kártyára, az angyalok ott vannak. Játszanak. Figyelnek. Hatnak rád. Érezheted őket. Ezért van az, amikor előveszed angyalkártyád, mindenki mosolyog, mert érzik az angyalokat. Fülig ér a szájuk, ugye? Ezért.

KÉRDÉS: Lennél oly szíves köszönetet mondani az angyaloknak és a segítő tanácsadó vezetőknek, akik segítettek nekem a számos különböző dolognál, melyekben az elmúlt évben segítettek?

KIRAEL: Barátom, éppen most köszönted meg te magad, mert egy félkörben állnak körülötted. Azok az angyalok, akik veled utaznak, és akik keresztülvittek érzelmi jajveszékeléseiden és visszahelyezték fényed, tapsolnak.

Aki a félkör mögött áll, ezt mondja: „Most, Kirael mester? Most? Megtehetjük most?” Azt mondom ennek az angyalnak: „Amint ez az emberi lény összegyűjti a Tudatos Teremtés Tíz Alapelvét, amint összegyűjti kincseit, minden drágakövét, minden értékes érzelmét, és amikor az a szív, ami másfél évvel ezelőtt volt, visszatér egy másik felébredt állapotba, akkor van itt az idő.” és utána tudni fogod, miről beszéltem.

ZÁRSZÓ

Minden szeretetben / szerelemben, amit felkínáltam nektek, barátaim, néhányatokat mosolyra fakasztottam ma este. Sőt, mi több, sok elhullajtott könnyet láttam. Miért? Mert megengedtétek magatoknak az angyalok jelenlétének érzékelését. Ekkor hullnak a könnyek. Nem könnycseppek. A fény szikrái.

Van szépség az életben, a szerelem / szeretet emberi élményében. Engedjétek meg az angyalok érzékelését, barátaim. Köztetek vannak? Fogadok, és utána bízzatok. Jó estét.

[1] A fordító megjegyzése: az angol szövegben a „she” szót használták az „ő” megjelölésére, tehát női minőségre utalnak.

© Fred Sterling
Contact: Lightways Publishing
3075 Kalihi Street, Suite 101,
Honolulu, Hawaii
Fordítás: Clarissa
https://univerzumi-tudatossag.blogspot.com/

2009. október 5., hétfő

További ismeretek a Váltáshoz vezető útról



További ismeretek a
Váltáshoz vezető útról



Kirael mester Kahu Fred Sterling közvetítésével

More on the Journey to the Shift
2009. szeptember 09.
© 2009 Fred Sterling
Contact: Lightways Publishing
3075 Kalihi Street, Suite 101,
Honolulu, Hawaii
96819, USA
Lightways@Kirael.com  
Tel: + 808 952-0880
http://www.kirael.com/

Fordítás: Clarissa
https://univerzumi-tudatossag.blogspot.com/
 
KIRAEL: A Váltás közeleg, és oly sok mindent kell még taglalni. Tehát ma megpróbálok valami újat, és különböző témákról fogok beszélni: szeretetről és a DNS-etekről, a nagyszerű Mesterekről, akik földi síkotokat járták, jellegekről, galaktikus eredetetekről, csillagkapukról, és bármi másról, ami érdekel titeket. Íme néhány dolog, amit tudnotok kellene.

SZERETET / SZERELEM ÉS A DNS-ETEK

A szeretet / szerelem az elsődleges gyújtópont [fókusz] bármelyik Váltásnál. Az a szeretet / szerelem, melyről én beszélek nem rajtatokon kívül található. Mindig részetek volt. Rá kell csatlakoznotok belső fényetekre, hogy kapcsolatba lépjetek szerelmetekkel. DNS-etek a szerelemben kódolt és tartott. Ennek a szerelemnek / szeretetnek a hatalma halhatatlan és távolabbra nyúlik, mint bármilyen energia. Csupán most összpontosítotok DNS-etek szerelem / szeretet hatalmára. Mégis ez a szerelem / szeretet mindig ott volt számotokra – felfedezésre várva.

Ha különválasztjátok DNS-eteket testetektől, nem számít hová teszitek – egy fiolába, egy szobába, egy másik városba, országba, vagy világba – az adott pillanatban ugyanolyan módon fog reagálni, mint ti. Tehát, ha haragot éreztek, haragot fog érezni ugyanabban a pillanatban. Mégis, ez a harag nem igazán része DNS-eteknek. Belehelyezitek ezt DNS-etekbe. A szerelem / szeretet az igaz létezése és leghatalmasabb energiája DNS-eteknek, és érezhetitek ezt a szerelmet / szeretetet bárhol, bármikor. Más szavakkal, nem tudjátok elkülöníteni szerelmeteket önvalótoktól.

Ahogy a szerelem energiája előtérbe kerül a tudatosság e síkján, a régi minták meginognak, ahogy ezt bizonyította pénzügyi felépítményeitek [struktúráitok] ingatagsága, és azok a kapcsolatok, melyek „széttöredeznek és szétmorzsálódnak”, hogy így fejezzem ki magam. Az összes úgynevezett zűrzavarban meg kell tartanotok szerelmeteket / szereteteket utatokra hangolva. A szeretet / szerelem azonos az igazsággal, tehát igazságotokat tartsátok előtérben. Ha ismertek bárkit is, aki nincs az igazságban, legyetek kedvesek hozzá, mert ez a személy egy olyan vermet ás, melyből nem lesz képes kikecmeregni. Emlékezzetek, utatok csupán a szerelemről / szeretetről és az Igazságról szól.

IMHOTEP, BUDDHA ÉS JÉZUS MESTER

Imhotep, Buddha és Jézus mester ismerték a szerelem / szeretet hatalmát, erejét. Tudták, hogy a DNS-ükben volt. Ez a három mester tudta, hogy minden, amit véghezvittek, a szerelmen / szereteten alapult. A három közül Buddha volt az idősebb energia. Buddhát másodikként Imhotep követi, és Jézus mester volt a három közül a legfiatalabb. Buddha és Jézus mester tanítók voltak. Buddha mester eljött, hogy elhozza az elmét ebbe az útba. A tudatosság felemelkedett állapotát érte el, és megalkotta valóságát azáltal, hogy edzette elméjét, hogy az csendes és békés legyen. Jézus mester eljött ide, hogy gyógyítást és szerelmet / szeretetet hozzon el ebbe az utazásba. Energiáját gyógyítás véghezvitelére összpontosította inkább, minthogy az embereknek megtanítsa, hogyan gyógyítsanak. Jóllehet az embereket példa alapján tanította arra, hogyan szeressenek. Imhotep az egyik leghathatósabb energia volt ezen a síkon. Felnőttként jött el a tudatosság e síkjára a gyermekkor, vagy szülők jótéteményei nélkül, hogy tanítsa a világot matematikára, tudományokra és orvoslásra.

Ezen mesterek egyike sem jobb a másiknál. Rendelkeztek megteendő úttal, és meg is tették saját idejükben és saját módjukon.

JELLEGEK

Felsőbb énetek – mellyel egyek vagytok – jellegei, lehet, hogy a tudatosság e síkjára összpontosítanak egy másik térben az időben, vagy teljes egészében egy másik tudatossági síkra fókuszálnak, illetve mindkettő. A jellegek megtapasztalják azt az életet, melyre összpontosítanak. Felsőbb énetek más jellegei fontos szerepet játszanak utatokban, különösen a változás alatt, mert elősegítik végső elmozdulásotokat az ötödik dimenzióba.

GALAKTIKUS SZÁRMAZÁSOTOK MEGKÖZELÍTÉSE

Galaktikus eredetűek vagytok. A földön kívül eső civilizációkból érkeztetek. Legtöbbetek viszonylag új utazó a Földön, itt nem több, mint 50 000 – 60 000 éve utaznak. Ez nagyon rövid idő ennek a kicsiny bolygónak. Eljöttetek a Földre, hogy átéljétek a Yin / Yang energiát, és hogy ezen életidő alkalmával a Tudatosság Nagy Változásának részesei legyetek. Legtöbbetek a Föld síkján marad a Váltás teljes megtapasztalása során, azonban néhányan lehet, vissza akarnak térni otthon bolygójukra, vagy más bolygókra akarnak költözni.

Ha vissza akartok térni galaktikus eredet bolygótokra, csillagkaput kell használnotok. A csillagkapuk nem portálok. Hasonlítanak a portálokra, azonban a csillagkapuknak más a rendeltetésük. A portáloktól eltérően, el kell hagynotok a Föld légkörét, hogy megleljetek egy csillagkaput. A csillagkapuba való belépés képessé tesz titeket nemcsak az otthon bolygótokra, hanem a világegyetem más bolygóira történő utazásra is.

Rövid ismertetővel láttalak el titeket a mai beszélgetésünk minden témájával kapcsolatosan. Most, kérdéseitek vezessék az estét.

AZ ÚT CSUPÁN A SZERETETRŐL SZÓL

KÉRDÉS: Múlt éjjel, amíg aludtam, hallottam, ahogy valaki beszél hozzám. Miért történik ez velem?

KIRAEL: Hallasz valakit hozzád beszélni, mert a szerelemben / szeretetben vagy. Utad a szerelemről / szeretetről szól. Nem próbállak meggyőzni téged a szeretetről. Tudod, hogy a szeretet jó neked. Ha a szerelemben / szeretetben vagy, beszélgetésre invitálod tanácsadó vezetőid, angyalaid, jellegeid, galaktikus energiáid, stb. Fel fogod ismerni, vajon ezek a hangok magas rezgéstől származnak-e vagy sem, mert a magas rezgés mindig a szerelemben / szeretetben beszél. Ha a hangok negatív hangulatban szólnak, akkor legnagyobb valószínűséggel ez a te egod. A negatív beszéd nem igaz. Néha egy negatív energia képes mondani neked valami nagyszerűt, mégis az információ nem üdvös utad számára. Még életed csapdáit is azért tervezték, hogy valamit megtanítsanak neked. A lecke tervek bőven vannak utazásodban. Tehát, légy tudatában utaddal, azért, hogy felismerd, mi van a legmagasabb fényedben.

Más lesz a negyedik fényben, ahol tudatosságod felemelkedett lesz. A negyedik fényben, amikor az az érzet ragad meg, hogy mindent tudsz, ekkor fogsz igenis mindent tudni.

KÉRDÉS: Amikor Jézus mester, Imhotep és Buddha a Föld síkján sétált, mesteri mivoltuk teljességében voltak, vagy még mindig tenniük kellett valamit a yin / yang úttal?

KIRAEL: E mesterek mindegyike teljesen kibontakozott médium volt, akik elhozták mesteri tudásuk egy bizonyos százalékát ebbe az útba.

Jézus mester médium volt, amikor kijött a Jordán-folyóból megkeresztelését követően. Megkapta Krisztus Tudatosságát, és Krisztus megtestesülés közvetítőjévé vált. 100 százalékos volt mesteri mivoltában. Másrészről, Imhotep mesteri mivoltának 50 százalékát hozta el utazásába. Nem volt többre szüksége. El tudjátok képzelni, mit tudott volna megtenni, ha elhozta volna mesteri tulajdonságának 100 százalékát? Buddha 25 százalékát hozta el mesteri természetének erre az útra. Buddha … teljesíteni tudta útját mesteri képességeinek csupán negyedével is.

KÉRDÉS: Képesek leszünk befolyásolni DNS-ünk bármely részét a Változásra?

KIRAEL: DNS-ed változik, ahogy mi beszélünk. Génjeid DNS-ed részei, amiket befolyásolni tudsz. Génjeid DNS-ed egy részében kifejezik az örökletes tulajdonságokat. Úgy hiszed, hogy az örökletesség kőbe vésett. Mégis, alakítani tudod génjeid. Így, akár fel, vagy le is tudod őket kapcsolni. Itt osztályozod a viselkedéseket, és fizikai állapotokat, tehát rendelkezel súly-, térdproblémákkal, figyelemhiánnyal, és így tovább. Mégis, az igazságban a gondok nem léteznek, hacsak úgy nem határozol, hogy igenis léteznek. Nem számít, mit akarsz, megkaphatod azonnal. Mindaz, amit tenned kell, hogy felkapcsolod a megfelelő gént, majd később lekapcsolod. Legtöbbetek még nem is tudja, hogy le- és felkapcsolhatják génjeiket. Amikor megtanulod, hogyan kapcsold fel és le génjeid, gondjaid a múlt dolgaivá válnak. Többet tudnék mesélni neked, azonban ennek a témának mélyebb érintése a teljes időt felemésztené, amivel rendelkezünk, vagy még többet.

KÉRDÉS: Testemnek legyengítő betegsége van, mely előrehaladott, azonban még nem vitt el engem erről a síkról. Mi az én célom, és miért vagyok itt?

KIRAEL: Ebben a dimenzióban az emberek sajnálják magukat a dolgok miatt, azonban az én előnyös helyzetemből szemlélve ez nem több, mint az út része. Te nem vagy azon emberek egyike, akik sajnálják magukat. Van egy legyengítő betegséged, mégis itt vagy, és járod utad. Ez a szép a te helyzetedben. Utad az, hogy megmutasd másoknak, hogy a szépség nemcsak a te utad, hanem az övék is.

KÉRDÉS: Magammal fogom vinni ezt a betegséget a negyedik fénybe?

KIRAEL: Amikor kijutsz a harmadik dimenzióból, a háromnapos sötétséget követően, ezt fogod mondani: „Ó, Istenem, keresztülvittem a Változást!” és örömödben ugrálni fogsz, mert többé nem bírod ezt a betegséget. Amikor ugrasz, a visszaérkezés e Föld síkjára egy időbe fog telni számodra. Leszállsz, mert tested könnyebb lesz. Elveszíted gyengeséged, és végül megtanulsz repülni. Először leszeged állad, fejeddel előrehajolsz, és 6-9 méternyire ugrasz. Végül egyre messzebb jutsz.

Tested meggyógyítják, és teljes egészében egy más utat jársz majd. Számodra ezt nem lehetséges most megérteni, mert mitokondriumod [1], sejtjeidben található sejtjeid a harmadik dimenziós utazásra vannak kapcsolva. A mitokondrium kiterjeszkedik a negyedik fényben, és képes leszel repülni, és mindenféle csoda dolgokat megtenni.

KÉRDÉS: Milyen jelentősége van a Földnek a Változás vonatkozásában, és mi különbözteti meg ezt a Váltást többi változástól? Mindenki át fogja aludni a háromnapos sötétséget, akikről előzőleg beszéltél?

KIRAEL: A változási folyamat érdekében a Föld jelentősége azon a tényen nyugszik, hogy ez az egyike a fejlődő bolygóknak, melynek energiái megszemlélték lelkeik öregedését. A yin / yang megtapasztalást azért tervezték, hogy lelketek öregedjen. Egy fejlődő bolygón, mint ez is, elfátyolozottak vagytok, azért, hogy ne emlékezzetek igazi önvalótokra. Dolgoznotok kell, hogy fátylaitokon túljussatok, annak érdekében, hogy emlékezzetek igazi önvalótokra. Át is kell élnetek a tudatosság változásait, ahol beléptek egy új fénybe, egy új dimenzióba. Ezt a bizonyos időszakot választottátok a Földön való megtestesülésetekre, mert ez az első alkalom, amikor akkor történik meg váltás, amíg a bolygó fedélzetén még emberek vannak. Képesek lesztek megszemlélni a Váltás kibontakozását ez alkalommal, és tevékeny szerepet fogtok játszani a folyamatban. Egyharmadotok itt lesz a Tudatosság Nagy Változása során.

Ami kérdésed illeti a háromnapos sötétségre vonatkozóan, ez akkor fog megtörténni, amikor a Föld belép a fotonövbe, és a fény olyannyira összetömörült lesz, hogy környezetetek sötétnek fog tűnni. Legtöbbetek átalussza ezt az élményt. Mégis, néhányatok ébren lesz, mert nektek kell védelmezni a portálokat és csillagkapukat ez idő tájt. Néhány ember áthalad a portálokon a negyedik fénybe, míg mások nem akarnak a Föld síkján maradni. Ezek az emberek vagy hazatérnek a Teremtőhöz, vagy, ha meg akarnak tapasztalni más bolygót, találniuk kell egy csillagkaput, hogy oda eljussanak.

KOMMUNIKÁLÁS JELLEGEITEKKEL

KÉRDÉS: Hány jelleggel rendelkezünk ebben a dimenzióban, és találkozhatunk velük?

KIRAEL: Felsőbb éned három jellegével bírsz a tudatosság e síkján: te és két másik. Felsőbb éned másik két jellege ugyanabban az időkeretben létezik, mint te, azonban ők teljes egészében lehetnek akár egy másik országban, vagy másik világban, illetve birodalomban. Nem találkozhatsz felsőbb éned más jellegeivel a jelen időben. Az energia olyan elmélyült lenne, hogy egy atomrobbanást alkotna meg. Telepatikusan kommunikálhatsz jellegeiddel, ha rendelkezel ezzel az adottsággal. El is érheted jellegeidet meditációban, illetve alvás-állapotban.

Eljöttél erre a bolygóra a harmadik dimenzió megtapasztalása okán. Ezért van csupán három jelleged. Amikor elhagyod a harmadik dimenziót, a két jelleged távozik, és „letölti” beléd az összes megszerzett tudást. Ezután, ahogy belépsz a negyedik fénybe, a tudatosság egy új szintjére érkezel, és felsőbb éned három további jellegét vonod be az utazásba. Más szavakkal, négy jelleg érvényesül majd; te, és három másik, minden egyes tested egy jellege – gondolati, érzelmi, lelki és fizikai – és ténylegesen látni fogjátok egymást. Remélhetőleg legtöbbetek felsőbb énetek lelki jellegei lesztek. Lelki jellegként, aranyszínben fogtok rezegni. Néhányan fizikai, érzelmi, illetve gondolati jellegek lesztek. A fizikai jellegek feketeszínként rezegnek, míg az érzelmi jellegek fehér színként, a gondolati jellegek piros színként rezegnek majd.

KÉRDÉS: Mit tesz a felsőbb én, míg ezek a jellegek [aspektusok] útjukat járják?

KIRAEL: Felsőbb énetek egy más úton jár egy más térben és időben. Tudja, mit tesztek, azonban nem akar ebben részt venni. Felsőbb énetek jelenlegi utatok okán nem lenne zaklatott, hiszen saját útját már megtette sok millió évvel ezelőtt. Saját magatoknak kell rájönnötök utatokra. Valóságotok felsőbb énetek által egy térben és időben összpontosított, melybe elküldte önmagát ide a ti emberi formátokban, néhány lecke terv véghezvitelének okán.

KÉRDÉS: Tudunk egyszerre kommunikálni különböző jellegeinkkel?

KIRAEL: Igen, azonban ha nem hallgatod meg jellegeidet, és jellegeid sem hallgatják meg egymást, zavaró üzeneteket fogsz kapni. Jellegeidre való odafigyeléssel kell dolgoznod. Mondjuk, van egy galaktikus jelleged egy más térben és időben, és tudni akarja, mit teszel. Bármikor rád tud hangolódni, és meg tudja figyelni, mit gondolsz. Még beszélni is tud nyelveden. Jóllehet, ha mindig mérges vagy, még ha kicsit is, vagy egyszerűbben, ha félelemben vagy, ez a jelleg „elhangolódik” rólad. A galaktikus jellegek már megtapasztalták a „félelmet” és megtanulták, hogy ez nem létezik, tehát megengedik számotokra, hogy saját módotokon dolgozzátok ezt ki.

Valóságotok a szerelmen / szereteten alapul, és csupán akkor fognak jellegeitek beszélni hozzátok egyszerre, ha a szerelemben vagytok, bárhol is legyenek ők. Minél többet beszélnek hozzátok, annál jobban érzitek majd. A szerelem / szeretet a legmélyebb, és leginkább megtartott alkotórésze valóságotoknak. A szerelem / szeretet energiájában jogosultak vagytok mindenről tudni. Legyetek a szerelemben / szeretetben. Ha lezárjátok a szerelmet / szeretetet, minden érzéketeket megfosztjátok a jellegeitekkel való kapcsolatfelvételtől. Emlékezzetek, a szerelemben minden jellegetek kommunikálni fog veletek bármikor, amikor akarjátok.

Tegyétek utatokat, hogy tudomással bírjatok jellegeitekről, és arról, amit mondanak. Rendszerint, nem fordítanak rátok sok figyelmet, mert tudják, meg fogjátok kapni leckéiteket, még akkor is, ha ez még egy pár életidőbe beletelik. Mindamellett, ha igenis dolgoztok jellegeitekkel, válaszolni fognak. Csupán emlékezzetek arra, hogy a szerelemben legyetek, ha választ akartok kapni. Utatok olyannyira összpontosult a szerelemben / szeretetben, hogy bármit, ami nem szerelem, átmeneti elmezavar állapotaként szemlélik.

KÉRDÉS: Hány jellege volt Jézusnak, és mennyi volt Imhotepnek és Buddhának?

KIRAEL: Jézus mesternek a Föld síkján a Krisztus Tudatosság teljes tisztaságának tizenkét szilárd jellege volt. Jézus mesternek csupán tizenkét jellegre volt szüksége, mert elhozott magával engem, Kirael mestert, Kryon mestert és más mestereket erre az útra. Én egy kicsit idősebb vagyok, mint Jézus, azonban nem sokkal. Jézus mester jellegeinek Japán, Kína és más távoli helyeket kell elérniük.

Buddha mesternek 144 jelleg energiája volt, mert más birodalmakkal dolgozott. Elment távolabb ezen az úton, és annyi embert érintett meg, amennyit tudott. A népesség a Föld síkján akkor csupán egy pár milliárd ember volt.

Imhotep 265 jelleggel érkezett. Képzeljétek el az erőt, ami összegyűlt Imhotep 265 jellegével odaát.

E három mester jellegei folyamatosan eljöttek ide és távoztak erről az útról.

KÉRDÉS: Mit tesznek ezek a jellegek ez alkalommal?

KIRAEL: Ezen jellegek legtöbbje készen áll kijutni ebből a világból be más dimenziókba és a tudatosság más szintjeire. Amikor túlvagytok ezen a harmadik dimenziós utazáson, a yin és yang, az ellentétek, első és hátsó, a fenn és lenn, a benn és kinn, mind eltávozik, és beléptek a negyedik dimenziós fénybe, ahol ezek a jellegek elérik teljes teljesítőképességüket [potenciáljukat]. A negyedik dimenzió oly hathatós. Nem hasonlítható össze a harmadik dimenzióval.

KÉRDÉS: Hogyan dolgozott együtt Imhotep az Elven energiákkal, hogy elhozza a piramisokat?

KIRAEL: Imhotep mester rendelkezett négy hatalommal bíró Elvenből álló tudós csapattal, hogy kalauzolják és szolgálják őt útja során. Űrhajón érkeztek, partra szálltak, és azonnal munkához láttak. Nem volt szükségük napokig alvásra, vagy evésre abban az időben. Ezek az Elven energiák segítették a piramisok építését, melyek még mindig állnak. Az Elven társadalom az egyik leghathatósabb társadalom, mely valaha is meglátogatta ezt a kicsiny bolygót, a Földet. Ritkán jönnek ide önmaguk valódi formájában. Jelenlegi elnökötök [USA] áll legközelebb az igaz Elven formában való létezéshez. Ő egy sötét Elven volt. Amikor azt mondom, sötét, nem a sötét energiákra utalok. A sötét színekre célzok. Nem véletlen, hogy sötét bőrűként jött vissza.

KÉRDÉS: Ha a Krisztus Tudatosság, vagy Mária Magdaléna egy jellege lennék, mennyire lenne szükség agyi kapacitásomból, mielőtt teljesen megtestesíteném ezeket a jellegeket?

KIRAEL: E harmadik dimenziós tudatossági síkon tíz százaléknyi agyi kapacitással születtél, és még ha végül felfejlődsz a 40 százaléknyi agyi használatra, ami rendkívüli, még mindig nem teszel szert összes előnyére, mert elméd még mindig sok irányba „kószál el”. A negyedik dimenziós fényből, jobban összpontosított leszel, és agyi teljesítményed továbbterjeszkedik annál, amit itt el tudsz érni. Születéskor szükséged lenne legalább 25 százalék agyi használatra, hogy a Krisztus Tudatosságot megtestesítsd, és legalább 20-23 százalék kell, hogy Mária Magdaléna teljes energiáját megtestesítsd.

KÉRDÉS: Hol uralkodik a Krisztus Tudatosság a Földön?

KIRAEL: Sehol. A Krisztus Tudatosság mindenhol ott van. Az emberiség minden faja rendelkezik Krisztus Tudatossággal, tehát egyik faj sem felsőbbrendű, vagy alsórendű a másikhoz képest.

GALAKTIKUS SZÁRMAZÁSOTOK ÉS A CSILLAGKAPUK

KÉRDÉS: Mi az én galaktikus eredetem?

KIRAEL: Te, csakúgy, mint Jézus, Imhotep, Buddha és számos más energia, egy másik világból, másik térből és időből érkeztél. Nevezetesen te egy olyan időből és térből jöttél, ami 18 százalékkal távolabb van azon látható hat százaléknál, amit a legerősebb földi távcsövek látni képesek. Otthon bolygórendszered hasonló az Androméda galaxishoz, melyet Thalingbong-nak nevezek, ami egy nagyon szilaj tudományos energia.

Utazásod most arról szól, hogy tudatában légy a Tudatosság Nagy Változásának, ami a tudatosság e síkján történik. Eljöttél a Földre, hogy megéld a Váltást, és szerepet játssz a változási folyamatban. Egy tudós vagy, ami tökéletesen összhangban van galaktikus eredeted energiájával. Eljöttél, hogy szakértelmed kölcsönadd a váltás előtt és után, vagyis inkább a váltást követően. Bolygórendszered tudása, melyet elhoztál az új negyedik fényben nagyon hasznos lesz.

KÉRDÉS: Mely bolygókról származunk, és elvinnél minket galaktikus származásunk helyszínére?

KIRAEL: Közületek sokan plejádokbeliek, andromédaiak, szíriusziak, sőt aquiliaiak, bár nem sokan vagytok aquiliaiak. Az aquiliaiak idejében a dinoszauroszok voltak tevékenyek ideát. A gekkók az aquiliai fajjal állnak rokonságban.

Ha elvinnélek titeket galaktikus származásotok helyére, nem lennék képes visszakalauzolni titeket. Meg kell találnotok utatokat haza, és ez trükkös. Ki kell jutnotok a csillagkapukhoz saját magatok, azért, hogy visszajuttassátok magatokat a tudatosság e síkjára. Nem mehetek bele ennek a részleteibe, azonban képtelen vagyok visszahozni titeket ide, mert ez a harmadik dimenzió éppen most „bizonytalan”. Az energia életvonalát kell használnotok, hogy testi folyamataitokhoz kapcsolódjatok, és utána menjetek ki a világegyetembe, eredet bolygótok helyére. Képesek lesztek követni ezt az életvonalat vissza a Földre.

KÉRDÉS: Tanácsaikkal támogatnak galaktikus testvéreink? Utunkban szerepet játszanak?

KIRAEL: Két galaktikus tanáccsal vagy, ahogy mi beszélünk. Sokan közületek rendelkeznek két, vagy három galaktikus hasonmással. Tudjátok, hogy itt vannak, mert beszélni tudtok velük. Ha nem így gondoljátok, tegyétek fel ezt a kérdést: „Ha beszélnék galaktikus tanácsadóimmal, mit mondanának nekem?” Azonnal válaszolnának nektek.

KÉRDÉS: Hány csillagkapu van az én térségemben, és hogyan utazunk oda-vissza ezeken a csillagkapukon? Mi a különbség a portál és a csillagkapu között?

KIRAEL: Jelenleg hat csillagkapu van a környékeden. A csillagkapuk nem portálok. Beléphetsz egy portálon épp itt, a Föld síkján, azonban a csillagkapuk a Föld síkján kívül találhatók. Egy csillagkapu elég közel van, úgy lehet 1 290 kilométernyire légkörötökben. Egy másik csillagkapu 204 000 kilométerre van odakinn. Ezek a csillagkapuk a galaktikus birodalmak felügyelete alatt állnak, és ennek okán jelenleg zárva vannak. Nem tudtok egyszerűen elutazni 1 290 kilométert légkörötökbe, megnyitni a csillagkaput, és áthaladni rajta. Ezeket csak a másik oldalról lehet megnyitni, nem erről az oldalról.

Amikor egy csillagkapu nyitott, átmehetsz rajta oda, ahonnan ered, hogy rálelj egy másik bolygórendszerre. Ez azt jelenti, hogy amikor eléred a csillagkaput, át kell utaznod pontosan ugyanazt a távolságot, amit átutaztál annak eléréséhez, hogy megleld a másik bolygórendszert. Tehát, ha 1 290 kilométert utaztál a csillagkapuhoz, egy másik 1 290 kilométert kell átutaznod, mielőtt egy másik bolygórendszert elérnél. A bolygórendszer a csillagkapu másik oldalán a negyedik dimenzióban lesz, mely azt jelenti, hogy nem leszel képes látni a Földről. A negyedik fényben, látni fogod körülötted a bolygókat, és napfénynél fogod látni őket. Amikor vissza akarsz térni ebbe a harmadik dimenziós rendszerbe, újra be kell lépned a csillagkapuba, és ugyanabba az irányba kell utaznod, ahonnan elhagytad a Földet.

ZÁRSZÓ

A mai témáink többfélék és eltérőek voltak. Tudomást szereztetek galaktikus eredetetekről, illetve arról, hogyan kommunikáljatok galaktikus testvéreitekkel, valamint felsőbb énetekkel, tanácsadó vezetőitekkel, stb. Értesültetek a csillagkapukról, jellegekről, DNS-etekről és a szeretetről. Ha ki kéne választanom egy témát, mely a legmesszebb visz titeket, a szerelmet / szeretetet választanám. A szeretet / szerelem nyújtja mindazt, amire vágytok ezen az úton. Csupán a szerelemben lehetsz a teljes tudatosságban. A szerelem a DNS-etekben van. Ez a táplálék, melyen lelketek fejlődik. Legyetek a szerelemben.

Jó estét.

[1] Mitokondrium: az élő sejt légzésében és anyagcseréjében részt vevő energiatermelő sejtszervecske. Forrás: Idegen szavak szótára

© 2009 Fred Sterling
Contact: Lightways Publishing
3075 Kalihi Street, Suite 101,
Honolulu, Hawaii
Fordítás: Clarissa
https://univerzumi-tudatossag.blogspot.com/

Kérem minden olvasótól, használja józan ítélőképességét! Kérek minden bejegyzést egy bizonyos fokú tisztánlátással kezelni! Tehát, mindenki maga döntsön az üzenetek hitelessége felől. Mindenki vizsgálja meg az üzeneteket, és kérje ki Szíve véleményét, hiszen sosem téved!
A fordító / szerkesztő nem vállal felelősséget az üzenetek hitelességéért.

Fred Sterling

Fred Sterling

A szerzői jogokra vonatkozóan


Az oldalon található tartalmak felhasználása Kahu Fred Sterling (https://kirael.com/) és a fordító előzetes írásbeli engedélyével lehetséges.

Köszönöm az együttműködést.

Clarissa